Gázai guruló dollárok: százmilliókat kaphatott Amerikából a Hamász

Nagyon súlyos vádakkal állt elő az egyik vezető republikánus szenátor, aki a Gázának jutatott több százmillió dolláros összegekről beszélt.

Ted Cruz republikánus szenátor hétfőn azzal vádolta meg az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), hogy dollármilliókban mérhető, „titkos” támogatást nyújtott a gázai Hamásznak.

Súlyos vádak

Cruz az állítását a Washington Free Beacon által hétfőn közzétett leleplező cikkre mutató linkkel támasztotta alá, amely részletesen bemutatja a Hamász és a terrorista szervezetekkel kapcsolatban álló szervezetek USAID általi állítólagos finanszírozásának példáit, valamint az ügynökségnek a zsidó állammal szembeni ellenséges lobbitevékenységét.

„A Hamász finanszírozásának teljes története hatalmas, és nagy része titokban történt” 

– írta Cruz.

A szenátor szerint

„október 7-e előtt és után a USAID megszámlálhatatlanul sok százmillió dollárt áramoltatott a Hamász felé, ami lehetővé tette számára, hogy támadást indítson, és utána tovább harcoljon Izrael ellen.

Ennek a támogatásnak a természetéről hazudtak a nyilvános adatbázisokban, nem voltak hajlandóak felfedni, hogy milyen csoportok kapták a pénzt, és több tízmillió amerikai készpénzt adtak, hogy amerikai felügyelet nélkül osszák szét”.”

Palesztin terroristák tömegei távoznak milliomosként az izraeli börtönökből

A Palesztin Hatóságnak hála elképesztő összegekkel a zsebükben távoznak a börtönből a vérszomjas gyilkosok.

Cruz hozzátette, a USAID „belsőleg elismerte, hogy a segély a Hamásznak kedvez, sőt, még a terrorizmusellenes törvények alól is felmentette magát, de nyilvánosan tagadott mindent”.

A leleplező írás hivatkozott az NGO Monitor, egy jeruzsálemi székhelyű megfigyelőszervezet múlt hónapban közzétett jelentésére, amely kimutatta, hogy az USAID 2023-ban 9 millió dollár értékben finanszírozta a Mercy Corpsot, egy amerikai bejegyzésű szervezetet. A jelentésben feltárt ENSZ-dokumentumok szerint a Mercy Corps a Hamász által ellenőrzött Szociális Fejlesztési Minisztériummal együttműködve dolgozott a pénz elosztásán a gázai háztartások között.

A USAID a 2022-es 9 millió dolláros projektet meghaladóan 2021 óta 36,7 millió dollárt különített el a Mercy Corps júdeai és szamáriai, valamint gázai projektjeire – derült ki a jelentésből.

Az egyik izraeli párt pénzt adna a Gázából elköltöző palesztinoknak

Itamar Ben-Gvir egy szokatlan javaslattal állt elő, amely elsőre meglepőnek tűnhet, de jobban átgondolva van benne ráció.

A USAID tagad

A USAID következetesen azt állította, hogy átvilágítja a kedvezményezetteket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az amerikai adófizetők pénzével nem élnek vissza. 

„Évek óta mondjuk, hogy a USAID-nél alapvető problémák vannak, amelyek nagyobb ellenőrzést igényelnek” 

– mondta a JNS-nek Yona Schiffmiller, az NGO Monitor kutatási igazgatója. „Ahogy a Mercy Corps dokumentumában is látható, a segélyek eltérítésének veszélye fenyeget” – mondta. „Úgy érzem, hogy mindenképpen megvan a politikai akarat [ennek az ellenőrzésnek a lefolytatására].”

Egységben az erő: Benjamin Netanjahu is csatlakozott Donald Trump ultimátumához

A labda most a Hamász térfelén pattog.

Az elmúlt hetekben Donald Trump elnök kormánya befagyasztotta a USAID által harmadik feleknek nyújtott finanszírozást, miközben a Marco Rubio által vezetett külügyminisztérium és más kormányzati szervek felülvizsgálják a kiadásokat.

A hónap elején Rubio, akit Trump külügyminiszteri feladatai mellett a USAID megbízott ügyvezetőjének nevezett ki, azt mondta, hogy az ügynökség „már régóta eltávolodott eredeti küldetésétől, az amerikai érdekek felelősségteljes külföldi előmozdításától, és most már teljesen világos, hogy a USAID finanszírozásának jelentős része nincs összhangban az Egyesült Államok alapvető nemzeti érdekeivel”.

A USAID fenntartotta, hogy a kedvezményezetteket átvilágítja, hogy a finanszírozás ne terroristák vagy bűnözők gazdagodását eredményezze.

A terroristákat pénzelő Palesztin Hatóság már megint hülyének néz mindenkit

A Palesztin Hatóság megpróbálta elhitetni az egész világgal, hogy megszüntette az izraelieket gyilkoló terroristák kifizetéseit. Nem sikerült.

Változások a USAID háza táján

Egy hétfőn közzétett jelentésében a USAID főfelügyelői hivatala azt állította, hogy a Trump-kormányzat miatti létszámcsökkentés és a külföldi támogatások befagyasztása megnehezítette az amerikai adófizetők által finanszírozott 8,2 milliárd dollárnyi humanitárius segéllyel kapcsolatos esetleges visszaélések nyomon követését és az arra való reagálást. 

Másnap elbocsátották Paul Martint, a USAID főfelügyelőjét.

A Free Beacon cikke szerint a USAID diplomáciailag ellenséges megközelítést alkalmazott Izraellel szemben, különösen az ügynökség korábbi vezetője, Samantha Power alatt, aki Barack Obama elnök idején az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete volt.

Power alatt a USAID azzal vádolta Izraelt, hogy szándékosan akadályozza a gázai segélyszállítmányokat, majd 2021-ben megtagadta, hogy találkozzon Izrael nagykövetével, hacsak Izrael nem köt tűzszünetet a Hamásszal, miután az megtámadta Izraelt.

Seres László: Trump Gáza-javaslata szánalmas? Miért, a “kétállami megoldás” nem az?

A vége gondolom az lesz, hogy mindenki maradhat, csak le kell adnia a kalasnyikovját a strand bejáratánál. Vélemény.

Felpörögnek a szállítások: háromezer milliárd forintért kap amerikai fegyvereket Izrael

Izrael rendesen bevásárolt bombákból, Hellfire rakétákból és egyéb hadianyagból. Mutatjuk a fegyvereladás részleteit!