Érkezik a USS Boxer – brutális tengerészgyalogos-erőt küld Amerika Irán ellen

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A The Jerusalem Post forrásai szerint az Egyesült Államok szárazföldi hadműveletet fontolgat Irán Kharg-szigetének elfoglalására.

Magas rangú amerikai tisztviselők az elmúlt napokban arról tájékoztatták izraeli és más szövetséges országok vezetőit, hogy egyre valószínűbbnek tűnik egy amerikai szárazföldi katonai művelet Irán Kharg-szigetének elfoglalására – erről két, az ügyet ismerő forrás számolt be a Jerusalem Postnak.

Az iráni Kharg-sziget lehet az amerikai tengerészgyalogság célpontja

Mint ismert, a Perzsa-öbölben található Kharg-sziget Irán legfontosabb olajexport-központja: az ország nyersolaj-kivitelének 90 százaléka itt halad keresztül, amelynek nagy része végül Kínába kerül.

Amerika elfoglalhatja Khargot? Ezen a kis olajszigeten dőlhet el az iráni rezsim sorsa

Az iráni gazdaság ütőere eddig érintetlen maradt a háborúban, pedig ezen megy keresztül az ország olajexportjának 90 százaléka.

Az amerikai kormányzaton belül az utóbbi napokban arról kezdődtek egyeztetések, hogy a sziget ideiglenes megszállásával lehetne rákényszeríteni Teheránt a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalom blokádjának feloldására.

Egy amerikai tisztviselő megerősítette a Jerusalem Postnak, hogy az Egyesült Államok felgyorsította több ezer tengerészgyalogos és haditengerészeti katona Közel-Keletre történő telepítését.

A térségbe irányuló erősítés része a USS Boxer Amphibious Readiness Group is, amelynek zászlóshajója a USS Boxer partraszálló rohamhajó, valamint a USS Portland és a USS Comstock kétéltű szállítóhajók. A három hadihajó fedélzetén mintegy 4500 amerikai tengerészgyalogos és további harci személyzet tartózkodik. Korábban az amerikai hadsereg a 31. Tengerészgyalogos Expedíciós Egységet (31st Marine Expeditionary Unit) is a Közel-Keletre irányította, amely az amerikai tengerészgyalogság egyik legfontosabb gyorsreagálású köteléke.

Szárazföldi támadás indul Irán ellen? 2200 elit tengerészgyalogos megy a Közel-Keletre

Egyesek szerint az iráni szárazföldi műveleteket közelgő megindulását jelezheti a tengerészgyalogosok érkezése.

Mit érdemes tudni a USS Boxerről?

A USS Boxer az Egyesült Államok haditengerészetének egyik Wasp-osztályú kétéltű rohamhajója, amely a haditengerészet és a tengerészgyalogság közös műveleteinek kulcsfontosságú eszköze. A több mint 40 ezer tonnás vízkiszorítású hajó képes egyszerre több tucat helikoptert és függőleges fel- és leszállásra képes harci repülőgépet – például AV-8B Harriereket vagy F-35B Lightning II gépeket – üzemeltetni.

Emiatt gyakran „könnyű repülőgép-hordozóként” is emlegetik, bár elsődleges feladata a partraszálló hadműveletek támogatása.

A hajó fedélzetén több mint kétezer amerikai tengerészgyalogos, valamint különféle partraszálló járművek, légpárnás deszanthajók és páncélozott eszközök szállíthatók. A USS Boxer ezért különösen alkalmas gyors reagálású válságkezelő műveletek, evakuációk vagy sziget- és partvidéki hadműveletek végrehajtására. Egy ilyen hajó jelenléte a térségben jelentős katonai nyomást gyakorolhat, mivel a fedélzetén lévő erők rövid idő alatt képesek kétéltű támadást indítani vagy szárazföldi műveleteket támogatni.

Amerika megbombázta az iráni olajipar „koronaékszerét”, a Kharg-szigetet

A sziget olajipari létesítményei az iráni olajexport közel 90%-át biztosítják.

Trump Irán energetikai infrastruktúráját fenyegette meg

Amint arról a Neokohn is beszámolt, körülbelül másfél héttel ezelőtt az Egyesült Államok csapásokat mért katonai célpontokra Kharg-szigetén. Donald Trump amerikai elnök ezt követően a közösségi médiában azt írta: „A sziget összes katonai célpontját megsemmisítettük.” Az elnök ugyanakkor hozzátette, hogy akkor még nem rendelte el a teljes olajinfrastruktúra megsemmisítését, de figyelmeztetett: ha Irán tovább akadályozza a hajóforgalmat a Hormuzi-szorosban, ezt a döntést újraértékeli. Trump szombaton újabb fenyegetést fogalmazott meg Teherán felé:

ha a blokádot nem oldják fel, az Egyesült Államok iráni erőműveket is célba vehet.

Mivel Irán eddig nem mutat hajlandóságot a tengeri blokád feloldására, washingtoni körökben egyre inkább az az álláspont erősödik, hogy a hajózási szabadság biztosításához katonai műveletre lehet szükség a térségben.

Na végre! 22 ország kész segíteni a Hormuzi-szoros biztonságának fenntartásában

A háború február végi kezdete óta a napi áthaladó hajók száma a korábbi napi 130-ról mindössze 3–4-re esett vissza.

A Hormuzi-szorosban dőlhet el minden? Döntő fordulathoz ért az iráni háború

A Pentagon jelenleg egy „kiütéses csapás” lehetőségét mérlegeli.

“Érkezik a USS Boxer – brutális tengerészgyalogos-erőt küld Amerika Irán ellen” bejegyzéshez 16 hozzászólás

      • Hoppácska

        Bejelentést tett Donald Trump, hamarosan vége lehet az iráni háborúnak

        Az amerikai hadsereg öt napra „elhalaszt minden, iráni erőművek és energetikai infrastruktúra elleni csapást”, miután Donald Trump amerikai elnök szerint eredményes megbeszéléseket folytattak az iráni vezetéssel a háború lezárásával kapcsolatban.

        Az amerikai elnök a TruthSocialön közzétett bejegyzésében azt írja:

        „Örömmel jelentem, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Irán az elmúlt két napban nagyon jó és eredményes megbeszéléseket folytatott a közel-keleti ellenségeskedéseinek teljes és átfogó rendezéséről.

        Ezeknek az alapos, részletes és konstruktív tárgyalásoknak a hangneme és jellege alapján, amelyek a hét folyamán folytatódnak, utasítottam a hadügyminisztériumot, hogy ötnapos időtartamra halassza el az iráni erőművek és energetikai infrastruktúra elleni összes katonai csapást, azzal a feltétellel, hogy a folyamatban lévő találkozók és megbeszélésék sikeresnek bizonyulnak. Köszönöm, hogy figyelmet szentelnek ennek az ügynek! Donald J. Trump elnök” – olvasható a bejegyzésben.

  1. Válasz a iráni nukleárislétesítmény támadásra

    Arad és Dimona városát is találat érte, amelyek fő célpontja valószínűleg a Dimonától 13 kilométerre lévő nukleáris létesítmény lehetett. A két városból 170 sérültet szállítottak a közeli Berseba kórházába. A támadások egész épületeket tettek lakhatatlanná, több család elveszítette az otthonát, és voltak olyan családok, amelyeknek minden tagját kórházba szállították.

    Míg izrael déli részét Irán, északi részét a libanoni Hezbollah támadja, ott egy rakétatámadás után két autó kiégett, egy ember pedig életét vesztette.

      • Fekete eső hullott Teheránra, évekig érezhető lesz a hatása
        Az izraeli légicsapások után Teheránban több olajlétesítmény is kigyulladt, és a tüzek napokkal később is égtek, súlyosan szennyezve a levegőt. A robbanások után mérgező anyagokkal teli füst borította be a várost, majd egy vihar „fekete esőt” hozott, amely tovább terhelte a környezetet és a lakosságot, számolt be a The Guardian.

        A helyiek egészségi panaszokról – például fejfájásról, légzési nehézségekről és irritációról – számoltak be, miközben szakértők komoly hosszú távú kockázatokra figyelmeztetnek, beleértve a szívbetegségeket, a rákot és a genetikai károsodást. Az orvosok és nemzetközi szervezetek szerint a szennyezés az élelmiszert, a vizet és a talajt is érintheti.

        A támadásokat Irán ökocídiumnak nevezte, míg nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen olajtüzek tartós környezeti károkat okoznak. A szakértők szerint a következmények nemcsak rövid távon, hanem évekig is érezhetők lesznek, mind az egészség, mind a környezet szempontjából.

  2. Hoppácska

    Az egykori NATO-képviselő szerint az Irán elleni hadművelet nagyobb hiba volt, mint az iraki háború
    Az Egyesült Államok döntése, hogy Izraellel közös hadműveletet indít Irán ellen, nagyobb stratégiai hiba volt, mint Irak 2003-as inváziója – állítja Ivo Daalder, az Egyesült Államok korábbi állandó NATO-képviselője (2009–2013), olvasható a Politico oldalán megjelent cikkében.

    A volt diplomata az írásában kiemelte, hogy Washington döntése, miszerint csatlakozik Izraelhez az Irán elleni konfliktusban, súlyos stratégiai hibát jelent, amelynek következményei már a katonai művelet kezdete után is érezhetők.

    Szerinte a döntés közvetlen hatással van a régióra és a globális gazdaságra, hosszú távon előnyös Oroszország és Kína számára, miközben negatívan befolyásolja az amerikai szövetségeseket és Washington nemzetközi pozícióját. A konfliktus, amelynek során Irán néhány politikai és katonai vezetőjét meggyilkolták, nem változtatta meg az ország vezetését, viszont Teherán aktívan törekszik az amerikai érdekek károsítására, ami a globális olaj- és gázpiac legsúlyosabb válságához vezetett, és amelynek hatásait évekig lehet érezni.

    Daalder külön kiemelte az amerikai szövetségesekkel szembeni problémákat is: míg a George W. Bush-kormány Irak inváziója előtt tájékoztatta és bevonta szövetségeseit, a jelenlegi kormányzat nem informálta őket, és a Hormuzi-szoros biztonságának biztosítását követelte, amikor az amerikai haditengerészet sem volt felkészülve. Ennek következtében a szövetségesek meggyőződtek arról, hogy nem számíthatnak az Egyesült Államokra, és hogy Washington immár gazdasági fenyegetést jelent számukra.

    Daalder szerint a konfliktus egy olyan Amerikát hagy maga után, amely elveszítette globális hatalmának, tekintélyének és befolyásának jelentős részét, és egyedül kénytelen szembenézni riválisaival. index

  3. Hoppácska

    • "konfliktus, amelynek során Irán néhány politikai és katonai vezetőjét meggyilkolták, nem változtatta meg az ország vezetését"

      Az utóbbi egyenlőre igaz, nem változott Irán vezetése. De ezt csak egy lehetséges kimenetelként tartották számon. Nem ez volt a fö cél.

      Az előbbi része az állításnak viszont nagyon megtévesztő. Jelenleg Irán katonai képességeit számolják fel. Nagyon jól haladnak! 5-10-20 évre vetik vissza az egyes területeket: rakéták, drónok, kilövők, radarok, haditengerészet, stb. Lenullázva!

      Ez nagyon is számít!

    • Házak között csapódott be 450kg-os rakéta. Amikor befúródott a földbe akkor robbant. A probléma az volt, hogy a lakosok a figyelmeztetés ellenére nem mentek le az óvóhelyre.
      Az épüétek amit látsz azok betonvázas épületek amibe a térközök valamilyen blokkokkal van kötltve amiatt a légnyomás hatására befelé dőltak. A környezetükben levő panelos épületek nem sérültek meg mindössze az ablakok nyomódtak be retestül

      • Fekete eső hullott Teheránra, évekig érezhető lesz a hatása
        Az izraeli légicsapások után Teheránban több olajlétesítmény is kigyulladt, és a tüzek napokkal később is égtek, súlyosan szennyezve a levegőt. A robbanások után mérgező anyagokkal teli füst borította be a várost, majd egy vihar „fekete esőt” hozott, amely tovább terhelte a környezetet és a lakosságot, számolt be a The Guardian.

        A helyiek egészségi panaszokról – például fejfájásról, légzési nehézségekről és irritációról – számoltak be, miközben szakértők komoly hosszú távú kockázatokra figyelmeztetnek, beleértve a szívbetegségeket, a rákot és a genetikai károsodást. Az orvosok és nemzetközi szervezetek szerint a szennyezés az élelmiszert, a vizet és a talajt is érintheti

        A támadásokat Irán ökocídiumnak nevezte, míg nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen olajtüzek tartós környezeti károkat okoznak. A szakértők szerint a következmények nemcsak rövid távon, hanem évekig is érezhetők lesznek, mind az egészség, mind a környezet szempontjából.

  4. Hoppácska

    Bejelentést tett Donald Trump, hamarosan vége lehet az iráni háborúnak

    Az amerikai hadsereg öt napra „elhalaszt minden, iráni erőművek és energetikai infrastruktúra elleni csapást”, miután Donald Trump amerikai elnök szerint eredményes megbeszéléseket folytattak az iráni vezetéssel a háború lezárásával kapcsolatban.

    Az amerikai elnök a TruthSocialön közzétett bejegyzésében azt írja:

    „Örömmel jelentem, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Irán az elmúlt két napban nagyon jó és eredményes megbeszéléseket folytatott a közel-keleti ellenségeskedéseinek teljes és átfogó rendezéséről.

    Ezeknek az alapos, részletes és konstruktív tárgyalásoknak a hangneme és jellege alapján, amelyek a hét folyamán folytatódnak, utasítottam a hadügyminisztériumot, hogy ötnapos időtartamra halassza el az iráni erőművek és energetikai infrastruktúra elleni összes katonai csapást, azzal a feltétellel, hogy a folyamatban lévő találkozók és megbeszélésék sikeresnek bizonyulnak. Köszönöm, hogy figyelmet szentelnek ennek az ügynek! Donald J. Trump elnök” – olvasható a bejegyzésben.

  5. Trump azt írja:

    Örömmel jelentem, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Irán az elmúlt két napban nagyon jó és eredményes megbeszéléseket folytatott a közel-keleti ellenségeskedéseinek teljes és átfogó rendezéséről. Ezeknek az alapos, részletes és konstruktív tárgyalásoknak a hangneme és jellege alapján, amelyek a hét folyamán folytatódnak, utasítottam a hadügyminisztériumot, hogy ötnapos időtartamra halassza el az iráni erőművek és energetikai infrastruktúra elleni összes katonai csapást, azzal a feltétellel, hogy a folyamatban lévő találkozók és megbeszélések sikeresnek bizonyulnak. Köszönöm, hogy figyelmet szentelnek ennek az ügynek!