Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet-kutató írása.
“Hell is empty and all the devils are here.” William Shakespeare
Tudatosan használom Amir Gutfreund regényének a címét, mert ez a veszteség mindannyiunk vesztesége, akár érintettek vagyunk benne, akár nem. Mennyivel többek lehetnénk kulturálisan, gazdaságilag, demográfiailag és legfőképp erkölcsileg, ha mindez nem történt volna meg. Ezen a kerek évfordulón valószínűleg Európa szerte zajlanak a megemlékezések, égnek a mécsesek, a közéleti személyiségek mantrázzák a megszokott narratívát, hogy: „ó borzalom”, meg, hogy „soha többé”!
Hiába a tengernyi szakirodalom, 80 éve még mindig nem tettük fel a valódi kérdéseket, az igazi válaszoktól pedig fényévekre vagyunk.
Túlságosan befelé figyelünk, belemerülünk a szögesdrótok mögött fortyogó pokolba, hogy ne kelljen kifelé tekintenünk, ne kelljen farkasszemet néznünk a saját társadalmaink mulasztásaival. Mert az alapvető kérdés az, hogyan juthatott el Európa idáig? Hogyan borult fel egy kontinens normarendszere?
Mi volt az első lépés, aztán mik voltak a következők, amelyek ehhez a gyógyíthatatlan öncsonkításhoz vezettek?
A korabeli divatos eszmék, mint a darwinizmus, a szociáldarwinizmus és mindezek vadhajtásai mennyiben befolyásolták az emberek gondolkodásmódját? S mindezt mennyire használták ki az akkori politikai pártok hatalmuk megszerzésének, megszilárdításának az érdekében? S mennyire torzították tovább a korszellemet? Érdemes lenne levonni a helyes következtetéseket és elgondolkozni azon, hogy a mai zeitgeist vajon hová vezet?
Mi az oka annak, hogy Amszterdamtól Vilniusig, Rigától Athénig, Párizstól Budapestig a hétköznapi lakosság a legtöbb esetben sorsára hagyta zsidó honfitársait?
Nem kutatjuk a kollektív közöny okát az elmentekkel szemben épp úgy, mint a visszajöttekkel szemben.
Ráadásul mindig csak arról beszélünk, hogy mi történt „ott”, arról már kevésbé, hogy mi volt mindennek az eredője és mi történt ezután?
Európa szerte szemérmesen hallgatunk a karriervágyból, haszonszerzésből csatlakozott kollaboránsokról, az üresen maradt házak, üzletek, széthurcolt vagyontárgyak új szenvtelen tulajdonosairól.
Az hinnénk, hogy 1945 után szembesülve a borzalommal elhamvadt az antiszemitizmus lángja, de nem. A felszín alatt izzott tovább, amely a túlélőkkel szembeni pogromokban tört utat magának Kelet-Európa szerte.
A kivándorlók kálváriájáról, az éveken át tartó sínylődésről egyik menekülttáborból a másikba, a csempészútvonalakon történő menekülésről, mert bár Európának nem igen kellettek, mégsem mehettek akárhová. A britek nem túl barátságos viselkedéséről, ahogy minden erejükkel akadályozták a Palesztinába történő beutazást, ahogy később az egyetlen menedék, Izrael megalakulását is.
Alig esik szó a generációkon át cipelt traumákról, a megtizedelt családokról, a szülők, nagyszülők nélkül marad gyerekekről, a gyerekek nélkül maradt szülőkről, a feleség vagy férj nélkül maradt házastársakról. Az örökkévalóságig megnyomorított életek hontalanságáról.
Ezek azok a témák, amelyek alig élnek a köztudatban, kevés az átfogó tanulmány, kutatás mert a történészek, holokauszt-kutatók nagy része nem erre fókuszál.
S ezzel együtt felbukkant egy új jelenség, a temérdek „szórakoztató holokauszt irodalom”, csinos borítójú könyvek, szívbe markoló fülszöveggel egy hegedűről, egy tetoválóról, egy barátnőről. A valóságon alapuló, ám részben fiktív történetek, amelyek kikezdik a múltat és elmaszatolják a felfoghatatlant.
Nem elég, hogy 80 éve az összeurópai társadalom nem hajlandó szembenézni a teljes igazsággal, de még a kollektív emlékezetünk is folyamatosan kopik és deformálódik. Ezért a legfontosabb feladatunk a valóság őrzésén és továbbadásán túl feltenni a tényleges kérdéseket és nem engedni elsikkadni a helyes válaszokat.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.