Jeruzsálem kapcsolatát Ankarával az idők során ingadozások jellemezték, amelyek során az együttműködés és feszültség időszakai váltották egymást. Törökország közelmúltbeli álláspontja azonban, különösen a Hamasz által végrehajtott 2023. október 7-i mészárlást követően, egyre ellenségesebb vált a zsidó állammal szemben.
Törökország, bár NATO-tag, olyan akciókat segített elő, amelyek aláássák Izrael biztonságát. Recep Tayyip Erdoğan elnök nyilvánosan támogat a terrorista kötődésű csoportokat. Törökország lett az új otthona a Hamász-vezetőknek is, akiket kitessékeltek Katarból.
Bár Erdoğan gyakran felszólítja Izraelt, hogy tartózkodjon a libanoni és szíriai katonai akcióktól, mindazonáltal Törökország nem habozik egy percig sem, amikor katonai műveleteket kell megindítani Szíriában a kurd csoportok ellen. Emellett Erdoğan támogatja a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) terrorista csoportot, amelyet Abu Muhammad al-Dzsuláni (valódi nevén Ahmed al-Sharaa) vezet.
Mint arról a Neokohn is beszámolt, áprilisban Erdoğan kereskedelmi embargót rendelt el Izraellel szemben, júliusban pedig odáig ment, hogy a kormánypárt tagjainak mondott beszédében Izrael megtámadásával fenyegetőzött.
Erdoğan folyamatosan azzal vádolja Izraelt és az IDF-et, hogy szándékosan öl meg palesztin civileket a terrorizmus elleni háborújában. Szakértők szerint azonban Törökország saját katonai akciói az iraki Kurdisztánban, amelyek ténylegesen a polgári lakosságot célozzák meg, sértik a nemzetközi humanitárius jogot.
A Hamászhoz és a HTS-hez hasonló csoportok nyílt támogatása Törökország egymásnak ellentmondó lépéseivel és retorikájával párosulva kérdéseket vet fel Törökország megbízhatóságával és a regionális stabilitás iránti elkötelezettségével kapcsolatban.
Ennek ellenére a NATO csekély kritikát tanúsított Törökország viselkedésével szemben, rávilágítva a szövetségen belüli nemzetközi diplomácia bonyolultságára.
Dror Zeevi professzor, a Ben-Gurion Egyetem Közel-Kelet Tanulmányok Tanszékének professzora azt mondta a JNS-nek, hogy Törökország már kevésbé tartja fontosnak a NATO-ban betöltött szerepét.
„Az elmúlt években flörtölt Kínával, és fegyvereket (és egy nukleáris létesítményt) vásárolt Oroszországtól” – jegyezte meg.
“Jelenleg közelebb van a kínaiakhoz és az oroszokhoz, mint az Egyesült Államokhoz.”
Erdoğan törekvései között mindig is szerepelt „Jeruzsálem felszabadítása” és a török vezette Oszmán Birodalom feltámasztása. Úgy tűnhet számára, hogy a szunnita dzsihádisták által uralt Szíria pedig egyenes utat kínál e hosszú távú álom megvalósításához.
Zeevi szerint Erdoğan valószínűleg nem fogja aktívan követni ezeket a célokat közvetlenül. „De megfelelő körülmények között támogathatja azokat az erőket, amelyek ebbe az irányba nyomulnak, ahogy a Hamászt is támogatta mostanáig.”
Az izraeli külügyminisztérium szóvivője, Oren Marmorstein szintén reagált Törökország kritikájára Izrael közelmúltbeli szíriai katonai akcióival kapcsolatban, képmutatással vádolva Ankarát. Rámutatott, hogy Törökország saját katonai műveleteire Szíriában és arra, hogy lényegesen több szíriai területet tart megszállás alatt, mint amennyit Izrael ideiglenesen az ellenőrzése alá vont.
„Izrael visszautasítja a török külügyminisztérium hamis állításait Izraellel kapcsolatban Szíriával kapcsolatban” – írta Marmorstein az X-en közzétett bejegyzésében.
„A tények a következők: Törökország szisztematikusan behatolt Szíria területére, ez a folyamat 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben katonai műveletekkel kezdődött, és a mai napig tart”
– mondta.
Marmorstein szerint „Az utolsó ország, amely Szíria megszállásáról beszélhet, az Törökország, tekintve hogy Szíria területének 15%-a az ő védnöksége alatt működő meghatalmazottak ellenőrzése alatt áll. Semmi sem indokolja a török agresszió és a kurdokkal szembeni erőszak folytatását Szíriában!”
Hogyan tovább?
Nimrod Goren, a washingtoni Közel-Kelet Intézet izraeli ügyekért felelős vezető munkatársa szintén felhívta a figyelmet az izraeli-török kapcsolatok jelenlegi mélypontjára.
„Az Izrael és a regionális országok közötti kétoldalú kapcsolatokban október 7-e után a legjelentősebb kár Törökországgal történt”
– mondta, megjegyezve, hogy néhány héttel a Hamász támadása előtt Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Erdoğan pozitív hangvételű találkozót tartott New Yorkban, megfogadva a két ország közötti együttműködés fokozását.
„Miután Törökország támogatta a Hamászt, keményen kritizálta Izraelt, és a kereskedelmi kapcsolatok korlátozásáról döntött, a kapcsolatok most mélyponton vannak” – mondta Goren. „Ehhez az izraeli diplomácia is hozzájárult azzal, hogy a nagykövetséget hónapokig nagykövet nélkül hagyták Ankarában, és diplomáciailag támadták Törökországot a közösségi médián keresztül.”
Goren önmérsékletre szólította fel Izraelt, hogy ne ragadja el Jeruzsálemet Erdoğan ellenséges retorikája.
„Láttuk már ezt a dinamikát, de érdemes megjegyezni, hogy Izrael és Törökország 1949 óta folyamatos diplomáciai kapcsolatokat ápol, amelyek a drámai hullámvölgyek ellenére sem szakadtak meg” – mondta.
Goren véleménye szerint „minden sérelmekkel és nehézségekkel együtt itt az ideje, hogy jobb kommunikációra törekedjünk mindkét ország között”.
„Szíria mindig is mindkét ország érdeklődésére számot tartó téma volt, és Bassár Aszad elnök bukásával, valamint az ottani fejleményekben megnövekedett török és izraeli szerepvállalással ez elengedhetetlenné vált”
– mondta.
Goren felhívta a figyelmet a két ország biztonsági tisztviselői közötti közelmúltbeli találkozóra a Hamász-szal kapcsolatos kérdésekről, és kijelentette, hogy „ezt most Szíriára is ki kell terjeszteni”.
Azt javasolta, hogy a nemzetközi szereplők „támogassák ezt, és mindkét féllel együtt kell működniük az ellenséges retorika tompításán”, hozzátéve, hogy a gázai tűzszünet „könnyíteni fog ezen a feladaton”.
Goren rámutatott, hogy bár az országok közötti kétoldalú kapcsolatok „nem csak a vezetők és a jelenlegi kormányok között állnak fenn, Izraelben kevés vágy van az Erdogannal való kapcsolatteremtésre, és kevés a bizalom is benne, különösen az elmúlt években történt két sikertelen közeledés után”.
Mindazonáltal azt mondta, hogy „mély nemzeti érdekek játszanak szerepet, ezért a kommunikáció fenntartásához,
az eszkaláció megelőzéséhez és némi koordinációhoz mindkét ország szakmai rétegére – diplomatákra és biztonsági tisztviselőkre – szükség van”.
Jeruzsálemnek ebben az időben kétségtelenül óvatosan kell manővereznie az Ankarával való kapcsolatában. Zeevi véleménye szerint a szíriai válság „lehetőséget nyit arra, hogy reálpolitikai megközelítésben beszélgessünk minden szomszédos állammal, beleértve Törökországot is a dzsihádista elemek visszaszorítása és a demokratikus uralom megteremtése érdekében Szíriában”.
Zeevi azonban figyelmeztetett: „Izraelnek tisztában kell lennie azzal, hogy Törökország vezetése, amely a múltban visszaélt a bizalmával, eltérő és néha ellentétes érdekekkel rendelkezik.”
