Amichay Éva: A szíriai drúzok Izraelhez való csatlakozási szándékának margójára

Megjelent egy hír a Neokohn-n, amit az MTI-től vett át, ezért kénytelen vagyok finomítani rajta (az MTI izraeli tudósítója egy szélsőséges, progresszív globalista), mert a cikkben van egy „vörös farok” – azt bizonyítandó, hogy a helyzet nem olyan biztató, mint amilyennek látszik – szerinte.

Ma este a 14-es izraeli csatornán Ayoob Kara izraeli, drúz politikus nyilatkozott. Kara a Likud párton belül a pragmatikus konzervatív vonalat képviselte, helytelenítette a libanoni és a gázai kivonulást, valamint Júdeát és Somront Izrael elvitathatatlan területének tekinti.

Ő precízen ismeri a közel-keleti szabályokat, nagyapját 1939-ben gyilkolták meg arabok, apja már a felszabadítási háborúban harcolt az izraeli hadseregben, két testvére az első libanoni háborúban veszítette az életét, és ő maga őrnagyi rangban szerelt le.

Már az Asszad-rezsim bukása előtt felvették a kapcsolatot vele a Golán-fennsík szíria oldalán élő drúzok vezetői, hogy kifejezzék óhajukat:

szeretnék, ha falvaikat Izraelhez csatolnák.

Persze, egy olyan világban, ahol a Nemzetközi Bíróság egy demokratikus állam miniszterelnöke ellen elfogató parancsot ad ki, de a tömeggyilkos Asszad, Naszrallah nem zavarta a finom lelküket – egy szíriai kisebbség akarata nem sokat számít…

“Izrael a sorsunk” – Szíria drúzai csatlakozni szeretnének Izraelhez

A szír kisebbség képviselői videóüzenetükben kérték az izraeli hadseregtől, hogy csatolják őket Izraelhez.

Bár, ha visszatekintünk az első világháború idején kiagyalt Sykes-Picot-egyezményre, amelyben az Egyesült Királyság és Franciaország húzogatták a vonalakat a térképen, mit sem törődve azzal, hogy miként helyezkednek el a különböző etnikai, vallási csoportok, és ezzel a későbbi konfliktusok magját vetették el – miért ne lehetne felülírni azt, ami rossz volt?

Miért ne lehetne a helybeliek életének valós igényeit figyelembe vevő új határokat húzni?

Miért ne lehetne pihent agyú európai és amerikai politikusok helyett az államhatárok megállapítását a közvetlen érdekeltekre bízni? Hiszen ők szenvednek már száz éve azért, mert élősködő, európai nagyhatalmak minden helyismeret nélkül országokat rajzolgattak!

A drúzok, az iszlámból kivált, sajátságos egyistenhitet vallanak. A térségben (Libanon, Szíria, Izrael) körülbelül egymillióan élnek, Izraelben mindössze 150 ezren. Vagyis, ha a térség drúz lakossága Izraelhez csatlakozik, jelentősen megnő a nem-zsidó népesség, és valószínű, hogy ez az a tény, amiért az izraeli politikusok nem lelkesednek az ötletért. Ugyanakkor egy olyan kisebbséggel gyarapodna az ország, amely a kritikus északi, észak-keleti határon védené a siita és dzsihádista erőktől.

Dominóeffektus: Szíria után a Palesztin Hatóság összeomlása lehet a következő

Az IDF rádiójának forrásai szerint a Palesztin Hatóság összeomlása „terrorizmushullámot és a stabilitás teljes megszűnését okozhatja a térségben”.

Kara bibliai hasonlattal érvelt: Jetró, a midjanita pap, akinek a lányát, Cipórát vette feleségül az Egyiptomból menekülő Mózes, mindig támogatta a zsidókat. Jetró sírja Tiberias közelében a drúz közösség legfontosabb vallási helye, és minden áprilisban összegyűlnek ott.

A Golán-fennsíkon lévő drúz falvak lakossága eleinte ragaszkodott a szír állampolgárságához, vélhetően azért, mert azt gondolták, hogy a terület csak ideiglenesen tartozik Izraelhez, idővel visszakerül szír fennhatóság alá. 1981-ben a Golán fennsíkról szóló törvény annektálta a területet. Mindenkinek felajánlották az izraeli állampolgárságot, de sokan még ekkor sem éltek vele. A szír polgárháború kezdetétől azonban meredeken emelkedik a kérelmek száma, most pedig azzal, hogy a még Szíriához tartozó területek drúz népessége is izraeli szeretne lenni,

nyilvánvalóvá vált, hogy melyik ország nyújt nagyobb biztonságot, jobb életet a térségben.

A jelenség annál is inkább figyelemre méltó, mert a palesztin függetlenség hangzatos szólamai mellett mind Gázában, mind Júdea és Somronban már fel-felbukkannak olyan hangok, hogy jobb lenne, ha az egész terület Izrael része lenne. Főként olyan, idősebb emberek szájából hallani, akik már éltek a Hatnapos háború (1967) és az oslói egyezmény (1993) közti időszakban, amit a baloldali propaganda izraeli megszállásként aposztrofál, de ami úgy tűnik, hogy sok tekintetben jobb volt az arabok számára is.

Az írás eredetileg a szerző saját oldalán jelent meg, és az engedélyével került közlésre.

Fejszál herceg és Leila hercegnő: az első szíriai államalapítás tanulságai

A fragmentált vallási és politikai csoportoknak, lázadóknak és ellenlázadóknak pénz, fegyver és paripa kell, amit önállóan nem tudnak megszerezni. Kornéli Beáta írása.