A jelek szerint egyes nyugati döntéshozók képtelenek tanulni a történelemből és a múlt hibáiból.
A Washington Post robbantotta a hírt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy Ukrajna katonai támogatást nyújtott a szíriai ellenzéki csoportoknak nem sokkal Bassár el-Aszad bukása előtt.
Az amerikai lap szerint
az ukrán hírszerzés 20 drónkezelőt és körülbelül 150 drónt küldött Idlibbe november elején, hogy segítsék a Hajat Tahrír al-Sham iszlamista terrorszervezetet.
Az ukrán drónoperátorok szóban forgó novemberi megjelenésének időpontját kétségbe vonja ugyanakkor, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már októberben azt állította, hogy Ukrajna segíti a kormányellenes iszlamistákat. Lavrov azt írta akkor, hogy Kijev „új dróngyártási technológiákra képezi ki a lázadókat az orosz fegyveres erők elleni harci műveletekhez Szíriában”.
Nem mellesleg, júliusban a Kyiv Post és az RBC-Ukraine már beszámolt olyan hírekről, hogy az ukrán hírszerzés jelen van Szíriában, és egyik egysége összehangolt csapást mért egy szíriai orosz légitámaszpontra.
A WP természetesen sietve hozzáteszi, hogy a nyugati hírszerzési források értékelése szerint Kijev támogatása “nem játszott döntő szerepet” Aszad erőinek vereségében – az ukrán kontingens kis számát tekintve ez bizonyosan így is van. Ugyanakkor a titkos művelet – amit most ki tudja milyen okból, kiszivárogtattak a nyilvánosság számára is – jelentős figyelmet érdemel, hiszen komoly üzenetet közvetít mindenki számára.
Egyértelműnek tűnik, hogy a „fedett” akcióhoz, ha aktív amerikai segítség nem is, de minimum Washington hallgatólagos hozzájárulása kellett.
Na már most, ezen a ponton azért bekapcsol az ember vészjelzője. Mi is történt ugyanis valójában? Az Egyesült Államok beleegyezett, hogy a jelenleg egyik legfontosabb partnere (vagy proxyja, kinek-kinek a saját ízlése szerint), amelyet évek óta több tízmilliárd dollárral finanszíroz honvédő háborújában, egy dzsihádista terrorszervezetet támogatott az Oroszország elleni harc ürügyén.
A történelem kíméletlen tanítómester, ennek ellenére úgy tűnik, hogy egyes nyugati döntéshozók képtelenek tanulni a múlt hibáiból.
Az 1980-as években a hidegháború logikája azt diktálta az amerikaiknak, hogy támogatniuk kell az afgán felkelőket, köztük Oszama bin Ládent és más mudzsáhidokat, hogy szembeszálljanak a szovjet megszállással Afganisztánban. Bár ez rövid távon sikeres volt, hosszú távon katasztrófális lépésnek bizonyult. Mint ismert, az amerikai segítség – pénzügyi támogatás, fegyverek és kiképzés – lehetővé tette a mudzsáhid csoportok számára, hogy megerősödjenek és a háború végeztével globális dzsihádot hirdetve forduljanak egykori támogatóik ellen. Nem is váratott sokat magára 9/11, Afganisztán, Irak és a végeláthatatlan terror elleni háború.
Amikor tehát legutóbb az amerikai kormány rövid távú céljai elhomályosították a lehetséges hosszú távú veszélyeket és következményeket a dzsihádisták közvetett vagy közvetlen támogatásának mérlegelésekor, akkor annak a mai napig ható következményei lettek.
Miért vállalják egyesek mégis újra azt a kockázatot, amely már egyszer súlyos árat követelt Amerikától és a Nyugattól?
A jelenleg rendelkezésünkre álló információk és tények ismeretében ezért csak osztani tudjuk Moszab Hasszán Juszef aggodalmát a Hajat Tahrír al-Shammal, valamint annak könyörtelen és igencsak kompetensnek tűnő vezetőjével kapcsolatban.
A Zöld herceg úgy látja, hogy al-Dzsulániban megvan a potenciál egy olyan erős, legitimációval rendelkező terrorista állam létrehozására, amely korábban soha nem létezett. Juszef szerint Dzsuláni ügyesen próbálja eljátszani, hogy egyik napról a másikra dzsihádistából államférfivá vált, holott egyszerűen csak egy modern iszlám kalifa lett.
“Egy golyó a homlokába lehet a gyógyír. Mindenfajta késlekedés halálos következményekkel fog járni”
– jegyezte meg Szíria új erős emberéről Juszef.
