A kulturkampfnak nincs helye a nemzetbiztonsági kérdésekben. Vélemény.
Queer nukleáris őrület
A Biden-Harris-kormányzat bejelentette, hogy Sneha Nairt nevezték ki a Nemzeti Nukleáris Biztonsági Igazgatóság különleges asszisztensévé. Nair hisz az állítólagos „fehér felsőbbrendűség” megszüntetésében a nukleáris szektor területén, valamint a nukleáris fegyverek „queer megközelítése szerinti” felszámolásában a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás előmozdításának részeként, amely szerinte elengedhetetlen az “amerikai atomenergetikai létesítményeket fenyegető veszélyek elrettentéséhez”.
„A queer elmélet segíti a nukleáris igazságosságért és leszerelésért folytatott küzdelmet”
– írta tavaly Nair, hozzátéve, hogy „a queer elmélet segít megváltoztatni a nukleáris fegyverekről mint védelmi eszközökökről alkotott felfogást azáltal, hogy elmondja a gyártásuk és tesztelésük által okozott kitelepítések, betegségek és traumák rejtett történeteit”.”
Nair szerint a DEI (Diversity, equity, inclusion; Sokszínűség, egyenlőség, befogadás) „elengedhetetlen a hatékony nukleáris politika kialakításához”, továbbá ennek erősítése fontos nemzetbiztonsági kérdés.
„Ezek a (DEI) elvek együttesen képesek lehetnek arra, hogy mérsékeljék a kontraproduktív munkahelyi viselkedést, és megakadályozzák, hogy az elégedetlen alkalmazottak belső fenyegetéssé váljanak” – tette hozzá.
Nair szerint a sokszínűség, egyenlőség, befogadás hiánya miatt számos személyt ért a múltban durva diszkrimáció a jelentkezésnél. „Az amerikai kormány jelentései azt mutatják, hogy a külföldi kapcsolatokkal rendelkező, képzett jelentkezőket
eltántorították attól, hogy érzékeny nemzetbiztonsági pozíciókra pályázzanak, amikor akadályokba ütköztek a biztonsági engedélyek megszerzésében.
Ez részben az [átvilágítást végző] nyomozók bizonyos faji vagy etnikai csoportokkal kapcsolatos, előítéleteinek tudható be” – írta.
Ami a faji előítéleteket illeti, Nair úgy véli, hogy a nukleáris létesítmények fehér személyzete “nem képes megfelelően értékelni” az azonos fajú emberek, nevezetesen a radikális fehér felsőbbrendűséget hirdetők által jelentett fenyegetéseket.
„A nukleáris biztonsági döntéshozatalba bevont nézőpontok diverzifikálása kibővítheti annak meghatározását, hogy ki vagy mi jelent „fenyegetést” a nukleáris biztonság szempontjából” – érvelt. „A „fenyegetés” és a „biztonság” fogalmát az uralkodó kultúra határozza meg, ami természeténél fogva háttérbe szorítja azt, hogy a marginalizált csoportok … hogyan érzékelik a „fenyegetéseket”.”
Nair az általa írt “Queering Nuclear Weapons” című, 2023 júniusában megjelent cikkében arról írt, hogy
„a queer megközelítés az emberek jogait és jólétét helyezi előtérbe a nemzetbiztonság elvont eszméjével szemben,
és megkérdőjelezi a nukleáris fegyverek mainstream értelmezését – megkérdőjelezi, hogy valóban elrettentő hatásúak-e egy nukleáris háborútól, stabilizálják-e a geopolitikát, és csökkentik-e a hagyományos háborúk valószínűségét” – írta.
“A queer elmélet azt kérdezi: Ki hozta létre ezeket az elképzeléseket? Hogyan tartják fenn őket? Kinek az érdekeit szolgálják? És kinek a tapasztalatait zárják ki?” – tette hozzá.
Nair azt is írta, hogy a queer elmélet szemszögéből nézve a nukleáris politika arról szól, hogy
elvetjük „azt a tételt, hogy a nukleáris elrettentés biztonságot, a leszerelés pedig sebezhetőséget teremt”.
Nem meglepő módon, mielőtt csatlakozott a kormányzathoz, Nair a Stimson Intézetnek dolgozott, amely az évek során több százezer dollár támogatást kapott Sorosék Nyílt Társadalom Alapítványától és dollármilliókat a katari nagykövetségtől…
Nair kultúrharcos-aktivista megközelésítése több szempontból is problémás.
A valóságtól teljesen elrugaszkodott, ideologikus reformokat akar ráerőltetni az – ideális esetben – végletekig racionális nemzetbiztonsági architektúrára.
Nair érvelésével ellentétben – amely a nemzetbiztonság “elvont eszméjét” illeti kritikával -, a nemzetbiztonsági döntéshozatal objektív, adatokon és tényeken alapul. A nukleáris kérdések esetében pedig ez hatványozottan igaz. Nem azért utasítanak el bizonyos “külföldi kapcsolatokkal rendelkező személyeket” a jelentkezésnél, mert rasszista a rendszer és diszkriminálja a nem fehéreket,
hanem mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a “külföldi kapcsolataik” miatt.
Nair azt állítja, hogy a DEI erősítésével hatékonyabb lesz a nemzetbiztonság. A valóságban azonban ez koránt sincs így. Épp ellenkezőleg! Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyesfajta, erőltetett kultúrharc politikai polarizációhoz vezet a társadalmon belül. Miért lenne ez pont másképp a nemzetbiztonsági rendszer esetében?
A nemzetbiztonság nem az a hely, ahol következmények nélkül lehet kísérletezni, mindenféle jött-ment ideológiával.
Arról már nem is beszélve, hogy ha ezen a területen háttérbe szorul a szakértelem és a tapasztalat, és felülkerekedik az ideológiai lojalitás, akkor az már komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent nemcsak Amerikára, hanem az egész világra nézve is.
Végezetül pedig érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mit gondolnak ilyenkor Oroszországban, Iránban és Kínában, amikor azt látják, hogy az ilyen Nair-féle megrögzött jóemberkedők kerülnek magas pozíciókba…
AIDS-es katonák
Egy másik hír a hétről, hogy egy szövetségi bíró döntése értelmében az amerikai hadsereg a jövőben nem utasíthatja el a HIV-fertőzött újoncokat.
Leonie Brinkema amerikai kerületi bíró szerint a Pentagon, a fegyveres erőkhöz jelentkezni kívánó HIV-pozitív emberekre vonatkozó tilalma hozzájárul „a HIV-pozitív személyeket körülvevő folyamatos megbélyegzéshez, miközben aktívan akadályozza a hadsereg saját toborzási céljait”.
„A modern tudomány átalakította a HIV kezelését” – írta Brinkema a döntésében, mondván, hogy
“a kezelést kapó szolgálati tagok képesek ellátni minden katonai feladatukat, beleértve a tengerentúli bevetéseket is”.
A Pentagonnak – tette hozzá – „lehetővé kell tennie, hogy a hasonló helyzetben lévő, az Egyesült Államok hadseregébe belépni kívánó civileknek is engedélyezzék a bevonulást”.
Annak ellenére, hogy az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint antiretrovirális terápiának nevezett gyógyszeres kezelés, ha az előírt módon alkalmazzák, nagyon alacsony szintre, vagy akár a tesztekkel nem kimutatható szintre is csökkentheti a HIV-et a szervezetben, a Pentagon HIV-pozitív amerikaiakkal kapcsolatos politikája az elmúlt években számos jogi csatározáshoz vezetett.
A sorozási kritériumokat három HIV-pozitív személy támadta meg a bíróságon, akik az elmúlt években sikertelenül akartak belépni vagy újra csatlakozni a hadseregbe. Az egyik felperes, Isaiah Wilkins a Georgia Nemzeti Gárdában szolgált, amikor a hadsereg tartalékosai közé akart bevonulni. Ennek során tudta meg, hogy HIV-pozitív, ami arra késztette őt és a másik két meg nem nevezett felperest, hogy pert indítson.
„Ez nemcsak számomra, hanem más HIV-fertőzöttek számára is győzelem, akik szolgálni szeretnének”
– mondta Wilkins keddi nyilatkozatában. „Ahogy már korábban is mondtam, soha nem akartam feladni az álmomat, hogy szolgáljam a hazámat. Alig várom, hogy jelentkezhessek a hadseregbe a bénító diszkriminatív politika fenyegetése nélkül”.
A Pentagon különböző érveket hozott fel korábbi politikája védelmében, többek között azt, hogy a HIV-pozitív szolgálati tagok ellátása súlyos pénzügyi terheket ró a védelmi minisztériumra, és hogy egy külföldi bevetés valószínűvé teheti, hogy az ilyen személyek állapotában „visszaesés következhet be”, ha nem jutnak hozzá a fertőzés kezelését szolgáló gyógyszeres kezelésükhöz.
Márpedig a Pentagon jogosan aggódik emiatt.
Leonie Brinkema bíró rózsaszín ködös világában ugyanis nem számol az olyan, igencsak életszerű eshetőségekkel, amikor mondjuk egy iráni síita milícia által kilőtt rakéta telibe találja az Irakban vagy Szíriában állomásozó tengerészgyalogos HIV-gyógyszereit tartalmazó raktárat, az AIDS-es hadfi pedig hetekig-hónapokig nem jut hozzá a betegségét elnyomó kezeléshez. A legyengült immunrendszerű, csökkent harcképességű és fertőzésveszélyes katona ezután már terhet és egyben veszélyt is jelent a bajtársaira és egységére nézve.
A hadsereg logisztikai rendszere pedig nem arra lett kitalálva,
hogy a társadalmi igazságosság és egyenlőség nevében legyen túlterhelve mindenféle szolgálatra alkalmatlan személyek kezelésének biztosításával.
Arról már nem is beszélve, hogy mindez plusz pszichés terhet ró a döntéshozókra, azzal, hogy folyamatosan mérlegelniük kell, hogy adott művelet során bevethetőek-e az AIDS-es katonák vagy sem.
Egy jóemberkedő bírónak lehet, hogy van ideje ilyeneken bölcselkedni,
de a terepen élet-halál kérdésekben döntő parancsnoknak nincs.
