A Jewish News Syndicate riportere, Natan Galula készített hosszú interjút a 90 éves Curi Szágival, aki a sah alatt az iráni különleges erők kiképzéséért felelt, valamint segítette a kurd pesmergákat Észak-Irakban.
Curi Szági dandártábornok nem mindennapi karriert tudhat maga mögött: részt vett az Izraeli Védelmi Erők hadjárataiban az 50-es évek közepén (Ariel Sáron és Rafi Eitan közvetlen parancsnoksága alatt), majd az ezt követő minden nagyobb izraeli háborúban, egészen az 1982-es első libanoni háborúig.
Legkalandosabb hőstettei azonban Izrael határaitól távol történtek. Szági a sah idején az iráni különleges erőket képezte ki, és kétszer segített az észak-iraki kurdoknak visszaverni egy iraki offenzívát, megsemmisítve két iraki hadosztályt (és szétverve az iraki hadsereg legjobb dandárját), jelentősen gyengébb erőkkel.
Uri Milstein hadtörténész Szágit az emberi történelem azon kivételes egyéniségeinek egyikének nevezte, akik minden előzetes tapasztalat vagy kiképzés nélkül képesek voltak helyesen felmérni a harcmezőt.
„Napóleon is ilyen egyéniség volt”
– írta.
Szági, a jelenleg Izrael határain zajló háborúról szólva azt mondta, hogy Jeruzsálemnek fel kell hagynia az iszlám köztársaságtól való félelemmel, és oda kell ütnie, ahol Teheránnak fáj: „Kharg szigetére, Khuzesztántól délre”.
| Kharg
Kharg egy kis sziget, amely 25 km-re fekszik Irán partjaitól a Perzsa-öbölben.
A Kharg-sziget tengeri kikötőt biztosít az olajexporthoz (Irán nyersolajexportjának több mint 90%-a szigeten megy keresztül). |
„Izraelnek csak annyit kell tennie, hogy néhány drónt küld a sziget fölé. Ez egyértelmű üzenetet fog küldeni az irániaknak.
Ha nem értik meg – eszkalálni kell a helyzetet. Először enyhén, majd keményen, ha kell. [Ezt követően] kénytelen lesznek majd parancsot adni a megbízottjaiknak, hogy hagyják abba a tüzelést ránk. Mi pedig a töküknél fogva tarthatjuk őket” – magyarázta Szági.
A sokat látott tábornok nem hiszi, hogy Irán totális háborúra törekedne Izraellel. Szkeptikus azzal kapcsolatban is, hogy az iráni mollák atomfegyverek bevetését tervezik a zsidó állam ellen.
„Igaz, azt hittük, hogy ismerjük a Hamász szándékait délen, és nézzük meg, mi történt.
Ebben az őrültekházában senki sem tudja megjósolni mi fog történni”
– tette hozzá.
Szági felhívta rá a figyelmet, hogy az iráni atombomba kifejlesztése nukleáris fegyverkezési versenyhez vezetne a Közel-Keleten, ami katasztrofális következményekkel járna Izrael biztonságára nézve.
Elmondása szerint, az irániakban, akiket jól ismer, „nehéz megbízni”.
„Az iráni vezetők vallásosak és nagyon népszerűtlenek. Izraelnek meg kell gyilkolnia a vezetőiket, és a rezsim összeomlik”
– magyarázta a különleges műveletekre specializálódott egykori parancsnok.
„Az iráni nép Xerxész óta szeret minket. Minden alkalommal, amikor kormányellenes tüntetések törnek ki, az amerikaiak félreállnak és nem tesznek semmit. A Moszadnak és a CIA-nak földalatti műveleteket kellene szerveznie, hogy kiiktassák az iráni vezetőket – és a rezsim meg fog bukni”.
Szági 1934-ben született Herzlijában kelet-európai szülők gyermekeként. Később családjával Ejn Veredbe, egy Netanjától keletre fekvő mosávba (egyfajta mezőgazdasági közösség Izraelben, mely több gazdaság együttműködését jelenti) költözött. Elmondása szerint ttt erősödött meg, a földeken dolgozva.
Miután két évig a legendás 890. ejtőernyős zászlóalj parancsnokaként szolgált, 1965 júliusában Teheránba utazott egy IDF-misszió keretében, hogy kiképezze az iráni különleges erőket.
Abban az időben a két ország érdekei egybe estek. Mohammad Reza Pahlavi sah kormánya a Nyugat barátja volt. Az irániak, akik többnyire síita etnikumú perzsák voltak, ellentétben álltak az arab-szunnita világgal, amely háborúban állt Izraellel. Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök ekkoriban kampányolt a Perzsa-öböl „Arab-öböl”-re való átnevezéséért, és arab-szunnita lakosság helyi többségére hivatkozva követeléseket fogalmazott meg a délnyugat-iráni Khuzesztán régióval kapcsolatban.
| Khuzesztán jelentősége
Khuzesztánból származik Irán kőolajának nagy része. A britek először 1909-ben kezdték el kiépíteni a khuzesztáni olajmezőket az Angol-Persziai Olajtársaságon keresztül. A régió nélkülözhetetlenné vált Irán gazdasága számára. Az irániak féltek az arab országok egyesítésére törekvő pánarabista mozgalomtól, amelyek közül a legközelebbi fenyegetését Irak jelentette Khuzesztánra nézve. |
„Megtanítottam az irániaknak azokat a taktikákat, amelyekre a barátaimmal specializálódtunk. A kadétok számos harci doktrínát tanultak, például gerilla rajtaütéseket, városi hadviselést, szabotázstaktikákat és még sok mást” – emlékezett vissza Szági.
Ezután az irániak megkérdezték Szágit, hogy az izraeliek tudnának-e segíteni az észak-iraki kurdoknak a bagdadi baathista kormány elleni felkelésben. Az iráni és izraeli érdekek ismét keresztezték egymást. A kurdok autonómiára törekedtek. Izraelnek, amely egy elnyomott kisebbség ügyével tudott azonosulni, hasznára vált volna, ha Irak – esküdt ellensége – másra összpontosítaná a figyelmét. Az irániaknak ugyanez volt az érdekük.
„Mondtam nekik: Hozzátok elém a kurdok parancsnokait, elemzem a helyzetüket, és kiképzem őket”
– mesélte Szági.
Miután a Moszad zöld utat adott, Szági munkához látott. A probléma az volt, hogy korábbi kiképzési módszerei nem feleltek meg a kurdok igényeinek. Nem tudtak gerillaháborút vívni az iraki hadsereg ellen, amely szovjet fegyverekkel, többek között tankokkal és vadászrepülőgépekkel volt felszerelve. Hat iraki dandár várta a kurdisztáni hegyek lábainál, hogy elolvadjon a hó, és megkezdhesse az előrenyomulást.
Az IDF zászlóaljparancsnokának ezért a semmiből kellett előállnia egy új tervvel.
Szági tudta, hogy az iraki hadsereggel való közvetlen harcban nincs esélyük, mivel a kurd pesmergák hatalmas létszámhátrányban voltak és rosszul voltak felszerelve.
Tervét ezért a kurdok kiváló lövészképességeire, és a hegyvidéki terepre alapozta.
Három hónapos előkészületek után Szági úgy érezte, hogy itt az ideje az éles gyakorlatoknak. A sah nem adott erre engedélyt, azonban a Moszad beleegyezett, hogy a kurd parancsnokokat Izraelbe hozzák, ahol Dalijat al-Karmel (egy drúz város a Kármel-hegyen) közelében gyakorlatozhattak.
Meir Amit, a Moszad vezetője megkérdezte Szágit, hogy elmegy-e Észak-Irakba, hogy helyben segítse a kurd erőket. Szági örömmel fogadta a kihívást, és Maki Evron Moszad-ügynökkel a háborús övezetbe utazott. Bajuszával és sötétbarna bőrével Szági könnyen elvegyült Kurdisztánban, ahol találkozott Musztafa Barzanival (1903-1979), más néven Musztafa mollával, a kurdok vezetőjével és nemzeti hősével.
1966 májusában az irakiak megindították offenzívájukat.
Több napig tartó heves harcok következtek, és a kurdok védelmi állásai kezdtek összeomlani. Egy Iránból érkező lőszerkonvoj rossz útvonalra tért, és soha nem érkezett meg. A dolgok rossz irányba haladtak. Szági parancsot kapott Izraelből, hogy térjen haza.
„Én? A 890. zászlóalj parancsnoka menekül a harctérről? Szó sem lehet róla!”
– válaszolta Szági.
„Úgy döntöttem, hogy legalább súlyos árat fizettetek az irakiakkal, mielőtt elmegyek. Megkérdeztem Makit: ‘Melyik a legjobb iraki dandár? Azt mondta nekem: ‘A 4. dandár’.
„Így hát azt terveztem, hogy csapdába ejtem ezt a dandárt a Handrin-hegyen. Egy kurd zászlóaljat utasítottam, hogy vonuljon vissza négy kilométerre a hegyekbe. Nem volt könnyű rávenni ezeket a büszke harcosokat a visszavonulásra … de végül is engedelmeskedtek. Az ezerfős támadó erőm két vádiban rejtőzött el. Az iraki dandár bekapta a csalit, és előretört.
Minden oldalról megtámadtuk, és egy óra múlva a 4. dandár teljesen megsemmisült.”
Több beszámoló szerint háromezer iraki katona halt meg az 1966. májusi Handrin-hegyi csatában. Az irakiak, akik először nem vették észre, hogy mi történt, két további dandárt küldtek a rajtaütés helyére. Ezek a csapatok is súlyos veszteségeket szenvedtek és visszavonultak.
Szági beszámolt Barzaninak a legújabb fejleményekről, és azt javasolta, hogy kétezer kurd harcost vigyenek fel a Korek-hegyre, hogy bekerítsék az iraki erőket. A kurd vezető beleegyezett, és az irakiak kis idő elteltével fehér zászlóval, tárgyalásra készen jelentek meg.
„Barzani megkérdezte tőlem: ‘Kikiáltsam a függetlenséget? Mondtam neki, hogy én csak zászlóaljparancsnok vagyok, és nem adhatok tanácsot ilyen kérdésekben.”
1974-ben Barzani ismét Szági segítségére szorult. Irak ismét nekilátott a kurd területek meghódításának, és a kurdok bajban voltak. Ezúttal azonban a pesmergák már jobban képzettek és jobban felszereltek voltak. Az IDF és a Moszad nyolc éven át képezte őket, és a létszámuk is jelentősen megnőtt. De még mindig gyengébbnek számítottak az iraki hadsereggel szemben.
Szági vezetésével és gondos tervezésével a kurdok négy iraki támadást vertek vissza, és súlyos veszteségeket okoztak két iraki hadosztálynak, beleértve az egyik vezető iraki tábornokok megölését is.
Uri Milstein történész szerint Szági az a fajta parancsnok volt, aki „pontosan tudta olvasni a háborút, megfelelően irányítva azt. [Megérdemelte], hogy vezérőrnagy és vezérkari főnök legyen, de Izrael és az IDF elpazarolta a tehetségét, szerénysége és őszintesége miatt, valamint azért, mert ellenezte az 1982-es libanoni háborút, amely Sáron védelmi miniszter és Rafael Eitan IDF vezérkari főnök kezdeményezése volt”.
„Az IDF-től eltérően, Kurdisztánban teljes függetlenséget éreztem, hogy azt tegyem, amit helyesnek tartok” – jegyezte meg később önéletrajzában Szági.
Később, parancsnokként a Sínai-félszigeten, Sarm es-Sejkben állomásozott (Izrael 1967 és 1982 között az egész Sínai-félszigetet ellenőrizte).
„Négy 81 mm-es aknavetős szakaszt alakítottam női katonákból, akik a bázison állomásoztak. Az egyik tisztem képezte ki őket. Lőszert és anyagokat kértem az erődítési munkálatokhoz, de elutasították a kérelmemet. Ezért a lőszert a tartalék-raktárakból vettem el. Szerveztem egy páncélosszázadot is, és éles lövedékekkel gyakorlatoztattam őket, amelyeket szintén a tartalék-raktárakból hoztam” – mesélte Szági.
„Az elvek, amelyek vezéreltek, az ész és a szükségszerűség voltak, még akkor is, ha ezek eltértek az IDF bürokratikus szabályaitól”
– magyarázta.
„Amikor Rafael Eitan megérkezett, azt kérdezte: „Ha támadás alatt álltok, mit csináltok?”. Azt válaszoltam: „Fújjuk meg a szirénát [és kiderül]”.
„Az összes katona a helyére rohant. A lányok azonnal 95 aknavetőgránáttal csapást mértek a feltételezett ellenséges területre. Raful és a vele lévő vezérkari tábornokok megdöbbentek. Az erődítményekben elhelyezett csapatok tüzet nyitottak, és egy harckocsiszázad indult ellentámadásra. Amikor a gyakorlat véget ért, elmagyaráztam a kiképzési módszereimet. Raful megkérdezte: „Mire van szükséged?”. Azt válaszoltam:
„Az összes lőszer utólagos jóváhagyására, amit engedély nélkül vittem el.”
Eitan megadta neki az engedélyt, és az IDF tisztjeit hozzá küldte az ország minden részéről, hogy megtanulják, hogyan építette fel Sarm es-Sejk védelmét.
Dr. Shaul Webber, aki Szági önéletrajzának társszerzője volt, az utószóban azt írta, hogy azt tanulta meg leginkább a legendás tábornoktól, hogy „az IDF ranglétráján úgy lehet feljebb lépni, hogy közben önérdekkövető marad az ember, aki a kereteken kívül gondolkodik és cselekszik, miközben hű marad az elveihez”.
Amikor Szágit az interjú végén a kurdokkal való kapcsolatáról kérdezték, azt mondta, hogy nagyon hiányoznak neki.
„Ők a barátaim. Még ma is szívesen meglátogatnám őket. De Izrael nem engedi. Azt mondják, túl veszélyes számomra”.
