Filip Turek nem tartja magát neonácinak, de a rendőrség már nyomoz ellene ezügyben. Karlendítős fotó is akad róla, ami autójában készült, amibe elmondása szerint mindig pontosan 88 liter benzint tankol – szúrta ki az rtl.hu
A Patrióták Európáért pártszövetség egyik új tagszervezete, a cseh Eskü és Motorosok nevű alakulat listavezetőjének, Filip Tureknek több karlendítés és náci utalás található a múltjában, mint amennyi egy saját bevallása szerint nem náci embernél általában elő szokott fordulni.
Hétfőn hivatalosan is megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába. Gál Kinga fideszes EP-képviselő szerint céljuk, hogy változást hozzanak az európai uniós politikában. A cseh ANO mellett az Eskü és Motorosok nevű szélsőjobboldali párt is segíteni hívatott ebben.
A rtl.hu cikkéből kiderül, hogy a párt EP-listavezetője, a korábban autóversenyzőként befutott Filip Turek neve jól ismert Csehországban. Az általa vezetett lista a szavazatok 10,26 százalékát kapta meg, két helyet szerezve az EP-ben. A politikusról több cseh médium is közölte azt a képet, amelyen náci karlendítést mutat be vezetés közben. Illetve előkerült régi sofőrsisakja is, amit a görög szélsőjobboldali Arany Hajnal jelképe díszít. (Ez az a párt, aminek szinte komplett vezetését elítélte 2020-ban a görög bíróság szervezett bűnözés miatt).
Turekről a kampányban még azt írta meg a cseh média:
- Korábbi Facebook-posztjában „arany apucinak” nevezte Adolf Hitlert.
- Lelkes gyűjtője a horogkeresztes, és az SS-relikviáknak.
- Házát Adlerhorstnak, vagyis Sasfészeknek becézi. Ezt a bunkert a náci Németország fő katonai parancsnoki központjaként tervezte Albert Speer Hitlernek, később Hermann Göring használta.
- Elmondása szerint mindig 88 liter benzint tankol autójába, „mert az olyan kerek szám”. A 88 népszerű neonáci kód, az ábécé nyolcadik betűjére utal, ami a H (88=HH, azaz Heil Hitler).
Az rtl.hu szerint Turek arról beszélt a választás után, hogy ő valójában nem neonáci, csak túlságosan „éles, és brutális a humorérzéke”, valamint fiatalon több hibát is elkövetett. A választások előtt még a rendőrség is nyomozást indított ellene gesztusai miatt, ezután a politikus visszalépett a további nyilvános vitázástól.





Csak egy? Valami hiba van a számolás körül. Amúgy mi az érthetetlen abban, ha összenő, ami összetartozik? Horogkeresztények egymás közt.
"…pontosan 88 liter benzint tankol – szúrta ki az rtl.hu…"
Nem munkatábor kelett volna a zsidóéknak, hanem egy amolyan David Koresh-féle lelki egészséget karbantartó, paranoiából kigyógyító detoxikáló.
Neked pedig amikor az észt osztották akkor nem a kocsmában kellett volna lebzselned.
Neked meg reggel meg kellett volna enned a nagyi nutellás pászkáját , akkor most nem ìrnál hülyeségeket burino .
Érthetetlen. Összegyűlik Európa szélsőjobbos söpredéke egy brancsba és neonácik vannak köztük. Ki hitte volna, tényleg érthetetlen.
szegény Slomókáék most értetlenkednek
Na akkor most a mi drága filoszemita vezérünknek fájhat a feje . De sajnálom szegénykét .
Az MTK ellen nem nyomoznak még ?
.
https://uploads.disquscdn.com/images/a9c95a84ef3242a7d424ebfe2e8062ee841024055d5da56bfcafedc4f415c70e.jpg
Megnéztem , nagyon szép. Rögtön kedvet kaptam egy kis libamájhoz . Veszek is a piacon egy kevest . Vacsira jó lesz.
Addig is gá,gá,gá MTK. Gedeont a kabalalibát meg üdvözlöm. 88. születésnapján fel is kell majd köszönteni . Gondolom Deutsch Tamás valamelyik unokája majd ezt meg is teszi .
Én, aki '44-et választottam születési évemül, csak félszívvel éltetem a führert…
nem érti a neokohn, röhögnöm kell
esetleg kérdezzék meg a házon belüli nácikat, van belőle a szerkesztőségben is
Milyen autónak van ekkora tankja?
"érthetetlen" :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
az az értelmezés, az nem játszik, hogy a fidesz is echte neonáci, igaz? :DDDDDDDDDDDDD
II.vh-us Németországnak , illetve a hadseregének van egy mítosza képzettség, kitartás, keménység, hősiesség, becsületesség, hűség, bajtársiasság, összetartozás.
Ez egy elithez tartozó érzés, ők a kiválasztottak és a legjobbak.
–
Ezt a meggyőződést kell a katonákba belenevelni, lásd Ukrajnát, náci katonai jelképeket, horogkereszt tetoválást és karlendítést használnak, hogy biztassák egymást.
–
Náciknak az a bűnük, hogy a kidolgozott fajelmélet szerint etnikumokat és népeket gyilkoltak le.
–
Karlendítés egy egyszerű és látványos tisztelgési , üdvözlési forma, van benne erő, határozottság és látványos.
Vannak akik horogkeresztet tetováltatnak magukra, ezzel a többség a saját puhányságát akarja kompenzálni,.
–
Lehet ezeket üldözni, de csak akkor, ha közszereplő követi el és nagy nyilvánosság előtt történik.
–
Hitlert dicsőíteni butaság , egy alacsonyabb rendű cseh részéről nem beszélhetünk neonáciról, ez ugyanolyan lükeség amikor egy zsidót neonácinak nevezünk.