Az antiszemitizmus növekedése csak rövid említést kapott a Biden-Trump vitában és a vita kimenetele miatti káosz közepette elveszett egy komoly kérdés a gyűlölet elleni küzdelemről — véli Jonathan Tobin, a JNS főszerkesztője.
A Joe Biden elnök és Donald Trump volt elnök közötti vita kimenetelének pontos következményeit még nem láthatjuk.
Az összecsapás egyedülálló esemény volt a politikatörténetben, mivel az elnök akadozó és olykor zavaros teljesítménye olyan volt, hogy még a legfanatikusabb támogatói sem tagadhatták, hogy az megerősítette a korával és gyengeségével kapcsolatos kételyeket.
Bár ez nem akadályozta meg, hogy a demokraták és a republikánusok között tovább folyjon a pártos vitriol, de elindította a találgatásokat arról, hogy a demokraták Biden helyett más jelöltet indítanak.
Bár ez a téma beárnyékolta a megvitatott érdemi kérdéseket, egy vitapont a két politikus által elhangzott sértések, túlzások és valótlanságok között figyelemre méltó volt, még ha csak mellékesen is merült fel. Egy olyan időszakban, amikor a nemzetet az antiszemitizmus példátlanul erősödő hulláma sújtja, az a kevés említés, amelyet ez a téma kapott, további elemzést érdemel.
Bár a vitában nem szerepelt kiemelkedő helyen, mégis szóba került Izraelnek a Hamász elleni október 7-i gázai háborúja és az azt követő antiszemitizmus megugrása az Egyesült Államokban.
Vita Izraelről és a Hamászról
Amikor a Közel-Keletről kérdezték, Biden azzal dicsekedett, hogy támogatja Izraelt, és tagadta, hogy nem adná meg a zsidó államnak az önvédelemhez szükséges fegyvereket. Azt mondta, hogy „a Hamász nem maradhat hatalmon”, ami összhangban van azzal az eredeti ígéretével, hogy támogatja Izrael célját, a Gázai övezetet az október 7-i atrocitások előtt és alatt uraló terrorista csoport megsemmisítését. De aztán büszkélkedett a tűzszüneti tervével is, amelyet akár be akarja ismerni, akár nem, ha a Hamász elfogadja, biztosítja a túlélésüket.
Trump válaszában leginkább az Ukrajnáról és Oroszországról szóló korábbi érvek felelevenítésére tért ki, bár azt mondta, hogy Izraelnek meg kell engedni, hogy „befejezze a munkát” a Hamász legyőzésével, ami egyértelmű különbség a kettő között. Ezt egy jellegzetes, ellenfelére zúdított sértés követte, mondván: „Olyan lett, mint egy palesztin. De nem szeretik őt, mert ő egy nagyon rossz palesztin. Ő egy gyenge palesztin”.
Ugyan nem világos, hogy pontosan mit jelent ez a beszólás, de legyen elég annyi, hogy valószínűleg megsértette mind a palesztinokat, mind a demokratákat.
Trumpot ezután a CNN műsorvezetője, Dana Bash arról kérdezte, hogy támogatja-e a független palesztin államot, ami egy irreális felvetés, amelyhez Biden és az amerikai baloldal továbbra is ragaszkodik. Mondhatta volna, hogy az általa 2020-ban előterjesztett közel-keleti béketervben felajánlotta nekik az ehhez vezető utat, amit a palesztinok elutasítottak, mivel minden más lehetőségük megvan a függetlenség kivívására és „a cionizmus évszázados háborújának” befejezésére. Ehelyett egyszerűen azt mondta, hogy gondolkodni fog rajta, majd kitérőbe kezdett a kereskedelemről, a NATO-ról és Oroszországról.
De később felmerült egy hasonlóan fontos, zsidókat érintő kérdés is.
Charlottesville újratárgyalása
A Trumpot, mint a demokráciára jelentett állítólagos fenyegetést támadó Biden a Trump elleni támadása során újra elővette azt az állítását, hogy a 2017 augusztusában a Virgina állambeli Charlottesville-ben tartott „Unite the Right” neonáci gyűlés miatt szállt be a 2020-as elnökválasztási versenybe, és hogy Trump a neonácikat „nagyon jó embereknek” nevezte.
Az igazság az, hogy Trump semmi ilyesmit nem mondott. Ehelyett elítélte a neonácikat és a Ku Klux Klan tagjait, akik részt vettek azon az eseményen, de megvédte azokat, akik ellenezték Robert E. Lee szobrának eltávolítását. Sőt, éppen a múlt héten a Snopes.com tényellenőrző oldal végre eljutott oda, hogy „hamisnak” bélyegezze ezt a vádat.
Biden részéről különösen nagy hiba volt, hogy újra felhozta ezt a témát. A mítosz, hogy Trump támogatja a nácikat nem csak azért jelentős, mert az elmúlt hét évben, jóval azután, hogy eredetileg megcáfolták, a demokrata retorikában ez a mítosz szolgáltatott táptalajt.
Ez volt az alapja az Egyesült Államokban tapasztalható antiszemitizmusról szóló, alapvetően téves feltételezésnek is, amelyet olyan liberális zsidó csoportok, mint a Rágalmazásellenes Liga támogatnak.
A jobboldali gyűlöletkeltők – mint az a néhány száz szélsőséges, akik Charlottesville-ben fáklyákkal jelentek meg, valamint az olyan magányos fegyveresek, mint akik a Pittsburghben és a kaliforniai Powayben zsinagógákat támadtak – valós fenyegetést jelentenek. De ezek marginális jelenségek, amelyeknek nincs politikai befolyásuk, nemhogy kapcsolatuk lenne a Trump-féle Fehér Házzal, ahogyan azt sokan a baloldalon tévesen állították.
Ez arra is szolgált, hogy elterelje a figyelmet a baloldali antiszemitizmus növekvő fenyegetéséről, amely a neonácikkal ellentétben valódi politikai befolyással rendelkezik.
Az antiszemitizmus növekedése
Október 7-e óta az amerikaiak annak voltak szemtanúi, hogy a tüntetők tömegei városaik utcáin és különösen az egyetemi kampuszokon nem pusztán a Hamász terroristáit és népirtó céljaikat, Izrael elpusztítását („a folyótól a tengerig”) és a zsidók megölését („globalizáljuk az intifádát”) támogató jelszavakat skandáltak. Emellett több száz, ha nem több ezer antiszemita erőszakos és megfélemlítő cselekményt hajtottak végre zsidó diákok és egyszerű zsidók ellen a munkahelyükön vagy zsinagógáknál.
Áprilisban megkérdezték Bident, hogy elítéli-e ezeket az akciókat, és pontosan olyan reakcióval válaszolt, mint amelyben továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Trump Charlottesville-ről mondott. „Elítélem az antiszemita tüntetéseket. Ezért hoztam létre egy programot, hogy foglalkozzak ezzel” – mondta egy sajtóértekezleten. „Elítélem azokat is, akik nem értik, mi folyik a palesztinokkal”.
Ez azonban különösen helytelen volt, mivel egyenlőségjelet tett a nyílt antiszemitizmusban résztvevők és azok közé, akik esetleg nem fogadják el a palesztin áldozatokról vagy a nem létező gázai éhínségről szóló eltúlzott és nagyrészt hamis állításokat, amelyeket maga a Biden-kormányzat is támogatott.
Biden az év nagy részét azzal töltötte, hogy mindent megtett, hogy pártja egyes elemeit – például a Michigan állambeli Dearborn polgármesterét, aki lelkes támogatója a Hamásznak – megnyugtassa, hogy rávegye őket, támogassák újraválasztási kampányát. Az az ember, aki azt állítja, hogy azért indult az elnökválasztáson, hogy szembeszálljon a jobboldali antiszemitákkal, szégyenszemre a zsidógyűlölők mellé áll, az olyanok mellé, mint Rashida Tlaib demokrata párti képviselő, aki nyíltan hangoztatja, hogy Izrael elpusztítását kívánja és támogatja a palesztin terroristákat.
Miközben Biden szidhatja Trumpot az olyan antiszemitákkal való kapcsolata miatt, mint Kanye West, nem teheti ezt anélkül, hogy ne tenné ki magát kritikának saját politikai pártjának interszekcionális, Izrael-gyűlölő szárnyához fűződő kapcsolatai miatt, beleértve annak képviselőit a Kongresszusban.
Éppen a múlt héten egy Hamász-párti csőcselék megtámadott egy Los Angeles-i zsinagógát, majd randalírozott az egész zsidó negyedben, ahol a zsinagóga állt. Becsületére legyen mondva, Biden elítélte ezt a támadást. De ellentétben azzal, ahogyan az amerikai igazságügyi minisztériumot fegyverként használta fel az általa szélsőjobboldali szélsőségesnek tartott személyek vagy az abortusz ellenzőinek üldözésére, a kormánya nem tett semmit az antiszemita erőszak ellen, kivéve egy tavaly kiadott értelmetlen tervet – amelyre Biden a vitában is utalt -, ami elítélte az olyan antiszemita szervezetek, mint az Amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsa legitimálását ám egyenlőségejelet tett a zsidógyűlölet és a fiktív iszlámfóbia közé.
Záróbeszédében Trump visszatért Charlottesville-re, és az Izrael-ellenes tüntetésekre utalva olyat mondottt, amelyet aligha lehet vitatni:
„Egyetemeinen a palesztinok és mindenki más is randalírozik. Charlottesville-ről beszéltek. De ez százszorosan Charlottesville. Ezerszeresen”.
A charlottesville-i felvonulás halálra rémítette az amerikai zsidóságot, mert a fáklyák a harmincas évek náci gyűléseket idézték, és a zsidókat fenyegetők ismerős gonosztevők voltak, ugyanazok a jobboldali gyűlöletkeltők, akik a múlt században itt és másutt is gyötörték a zsidó közösségeket.
Az antiszemitizmus elterjedése
Azóta az amerikaiak valójában több száz, sőt több ezer Charlottesville-hez hasonló eseménynek voltak tanúi, amelyek során zsidókat rágalmaztak, megfélemlítettek, megfenyegettek, sőt erőszakot követtek el ellenük, akár az imaházaikban is. Ahelyett azonban, hogy ezek az incidensek egyesítették volna a nemzetet a felháborodásban, ahogyan ez Charlottesville után történt, a mainstream média nagy része és Biden saját pártjának jelentős része racionalizálta vagy mentegette ezeket a gyalázkodásokat.
Az amerikai oktatási rendszerben, a médiában és a kultúrában új ortodoxiává vált mérgező woke ideológiák, például az interszekcionalitás és a kritikai fajelmélet átható hatása azt a hazugságot terjesztette elő, hogy a zsidók és Izrael „fehér elnyomók”, és ezért megérdemlik az ellenszenvet, sőt, a terrorizmust. Ily módon az antiszemitizmus egy formája olyan módon vált elfogadhatóvá a mainstream diskurzusban, ahogyan a jobboldali gyűlölet nem.
Nem tudjuk, hogy novemberben kit választanak meg elnöknek. De bárki is lesz az, aki jövő januárban leteszi a hivatali esküt, az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy felvegye a harcot az antiszemitizmus ezen új változatával.
És ehhez többre lesz szükség, mint puszta beszédre. Ez azt jelenti, hogy vissza kell fordítani a felébredt ideológiai hullámot, és le kell csapni a Hamász erőszakos támogatóira az egyetemeinken és az utcáinkon. A gyűlölethullám elleni küzdelem, amely ma a zsidókat fenyegeti, de végső soron a nyugati civilizáció és az amerikai szabadság alapjainak megdöntését célozza, nem lehet demokrata vagy republikánus kérdés.
