Az izraeli védelmi minisztérium kedden hivatalosan is aláírta az Egyesült Államokkal a harmadik F-35-ös vadászrepülőgép-század beszerzéséről szóló megállapodást.
A minisztérium közölte, hogy az Egyesült Államokba utazó küldöttség aláírta a 3 milliárd dolláros üzletről szóló megállapodást, amely a Lockheed Martin által gyártott 25 darab fejlett lopakodó vadászgépet foglalja magában.
A gépeket 2028-tól kezdődően kezdenék szállítani, évente három-öt darabos tételekben – közölte a minisztérium. A repülőgépekkel az Izraeli Légierő F-35I flottája 75-re nőne az elkövetkező években.
Izrael eredeti 50 darabos F-35-ös megrendeléséből eddig csak 39 érkezet meg.
Az üzlet teljes értéke mintegy 3 milliárd dollár, amelyet az Izraelnek nyújtott amerikai katonai segélyből finanszíroznak – közölte a minisztérium.
Az aláírásra azt követően került sor, hogy Joáv Gallant védelmi miniszter és Betzalel Szmotrics pénzügyminiszter között a beszerzéssel kapcsolatban többnyire megoldódott a vita. Szmotrics megvétózta az aláírást mindaddig, amíg a Knesszetnek a védelmi költségvetés vizsgálatával megbízott bizottságát össze nem hívják.
Gallant az aláírást követő nyilatkozatában azt mondta, hogy a további 25 vadászrepülőgép „újabb bizonyítéka az USA és Izrael közötti stratégiai szövetség erejének és annak kiterjedt hatásainak a közeli és távoli színtereken”.
A repülőgépgyártó Lockheed Martin rövid közleményében azt mondta, hogy „örömmel fogadta az izraeli kormány döntését további 25 darab F-35-ös beszerzéséről”.
Izrael az Egyesült Államok után a második ország, amely a Lockheed Martintól megkapta az F-35-öst, és azon kevesek egyike, amelyeknek engedélyezték a repülőgép módosítását.
A védelmi minisztérium közölte, hogy az Izrael és az Egyesült Államok közötti megállapodás részeként a Lockheed Martin és a hajtóműgyártó Pratt & Whitney „kötelezettséget vállalt arra, hogy bevonja az izraeli védelmi ipart a repülőgép-alkatrészek gyártásába”.
Az IAF első két F-35I típusú repülőgépe 2016 decemberében érkezett meg. Körülbelül egy évvel később a lopakodó vadászgépet – Izraelben Adir néven ismert – hadrendbe állították, és néhány hónappal ezután a légierő vezetője nyilvánosságra hozta, hogy a gépek bombázó bevetéseket hajtottak végre, így Izrael lett az első ország, amely elismerte a gépek operatív használatát.
Az ötödik generációs F-35-öst a hadsereg „game-changer-nek” nevezte, nemcsak támadó és lopakodó képességei miatt, hanem azért is, mert hatékonyan képes összekapcsolni rendszereit más repülőgépekkel és információt megosztani azokkal.