Amszterdamban tartotta éves konferenciáját az Európai Zsidó Szövetség (EJA), ahol az európai zsidó közösségeket tömörítő szervezet küldöttjei egyhangúlag fogadták el azt az állásfoglalást, amelyben azt írták, hogy Josep Borell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője Izrael szélsőséges bírálatával tovább fokozza az EU-ban az antiszemitizmust – írja az Euronews magyar kiadása.
„Egyértelmű és ismétlődő Izrael-ellenes elfogultságot tanúsított, amely jelentős mértékben hozzájárult a folyamatos antiszemitizmushoz és Izrael állam becsmérléséhez az európai közéletben”
– olvasható a dokumentumban.
A tanácskozáson részt vett Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Liga elnöke, Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője, és Győrfi László, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség társelnöke is.
Szalai Kálmán felszólalásában arról beszélt, hogy míg tüntetők ezrei skandálják nyilvánosan, hogy „gázosítsátok el a zsidókat”, a zsidóirtást követelve, addig a nyugati értelmiség hallgat.
„Nem számíthatunk arra, hogy mások megvédjenek minket. Nekünk magunknak kell cselekednünk! Minden antiszemita incidenst azonosítanunk kell”
– szögezte le.
Az EJA több mint 100 küldöttje által egyhangúlag elfogadott állásfoglalásban felidézik, hogy Borrell azt állította, Izrael szándékosan okoz éhínséget okoz Gázában – ezt Izrael visszautasította. Példának hozzák fel azt is, hogy szerinte Izrael „hozta létre” a Hamászt, erről kritikusai – köztük João Lemos Esteves portugál biztonsági elemző – azt állítják, hogy „antiszemita összeesküvés-elméleteket táplál.”
Az állásfoglalás szerint Josep Borrell ahelyett, hogy csupán a 27 tagállam elfogadott álláspontját tükrözné Izraellel kapcsolatban, túllépi a megbízatását, és
„saját kezdeményezésére kidíszítette vagy kiegészítette az Európai Tanács elfogadott álláspontjait.”
Tavaly októberben Borrell bírálta Izrael válaszlépéseit a Hamász terrortámadására, tűzszünetre szólított fel, ami még az európai vezetők bírálatát is kiváltotta. A diplomata az elsők között üdvözölte, „fontos döntésnek” nevezte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze nemzetközi elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnökkel és a védelmi miniszterrel szemben – egy szintre helyezve a demokratikusan megválasztott vezetőket egy terrorszervezet képviselőivel.
A diplomata egyelőre nem reagált a vádakra.