Gulyás: Magyarország nem tartóztatja le Benjamin Netanjahut!

Gulyás Gergely elfogadhatatlannak minősítette a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének döntését, amivel elfogatóparancs kiadását kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre is. A Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón kérdezték.

Szerinte nem jogi, hanem politikai döntés született, ami lejáratja a Nemzetközi Büntetőbíróságot, és jól mutatja, hogy az egymást követő demokrata és republikánus amerikai kormányok „bizonyos tekintetben bölcsek”, amikor saját magukra nézve a büntetőbíróságra vonatkozó egyezményt soha nem akarták bevezetni.

Jelezte:

Magyarország ratifikálta az egyezményt, de nem tette a magyar jog részévé, így Magyarországon ma semmilyen intézkedés ezzel kapcsolatosan nem hajtható végre.

Hangsúlyozta: nem jó, ha egy bíróságot politikai eszközként használnak, azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy az Izrael által elszenvedett „egészen kíméletlen, becstelen és aljas terrortámadás” volt a kiváltó oka mindannak, ami a Gázai övezetben történik.

Garázdasággal gyanúsítják a Hamász-párti zavargók ellen fellépő magyar fiatalt

A zsidó fiatal lapunknak elmondta, hogy ő maga hívta ki a rendőröket a Danube Institute budapesti rendezvényét megzavaró aktivistákra, végül mégis őt állították elő gyanúsítottként

Nem állami rendezvény volt az a budapesti konferencia – amelyen Izrael magyarországi nagykövete is részt vett – és amelyet palesztin tüntetők zavartak meg – válaszolta egy másik kérdésre.

Ha a szervezők az állami hatóságok segítségét kérik védett személy jelenléte miatt, akkor már van felelőssége az államnak, de ilyen kérés nem történt

– tette hozzá.

Gulyás szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora „megnyugtató választ adott” arra, hogy miért hívta meg a Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnököt Magyarországra – mondta a miniszter egy kérdésre, amelyben „a világ legismertebb antiszemita politikusaként” hivatkoztak az iráni politikusra.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Hvg: Izrael előre tudhatott Ahmadinezsád budapesti látogatásáról

Külügyes források szerint valószínűsíthető, hogy a legfelsőbb izraeli körökben tudtak a látogatásról, „netán ők maguk is valamilyen szinten szerepet játszottak benne”.