Ez se normális: a brazil elnök szerint 12 millió (!) gyermek halt meg Gázában

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Gáza és Izrael lakossága együttesen 11 millió fő.

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök szerdán azt állította, hogy több mint 12 millió gyermek halt meg Gázában a közel fél éve tartó háború következtében.

Az „interneten keringő dokumentumokra” hivatkozva a baloldali elnök azt mondta, hogy „12,3 millió gyermek halt meg a Gázai övezetben és Izraelben a háború miatt”, amikor egy gyermekek és a serdülők jogairól tartott konferencián beszélt – jelentette csütörtökön az izraeli hadsereg rádiója.

Izrael és Gáza együttes lakossága 2023-ban mintegy 11 millió volt. A Lula által idézett számadat körülbelül 375-szöröse a gázai halálesetek számának, amelyet a Hamász vezette egészségügyi minisztérium adott ki, amely maga sem tesz különbséget harcolók és nem harcolók között, és amelynek pontosságát számos szakértők megkérdőjelezte már az elmúlt fél évben.

Adattudós: Valami nagyon nem stimmel a Hamász által közölt számokkal

Abraham Wyner szerint a háború kezdete óta közölt adatok azt mutatják, hogy a hivatalos civil halálos áldozatok száma „statisztikailag lehetetlen”.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Jiszráel Katz izraeli külügyminiszter februárban persona non grata-nak nyilvánította Lulát, mivel a Hamász elleni izraeli háborút a holokauszthoz hasonlította.

Katz, aki romániai holokauszt-túlélők fia, Federico Mayer brazil nagykövetnek azt mondta a jeruzsálemi Yad Vasem holokauszt-emlékhelyen tett látogatása során, hogy Izrael „nem felejt és nem bocsát meg”, amíg az elnök nem tanúsít megbánást szavaiért.

„Ami a Gázai övezetben történik, az nem háború, hanem népirtás” – mondta Lula újságíróknak február 18-án Etiópiában, ahol az Afrikai Unió konferenciáján vett részt.

„Ami a Gázai övezetben történik a palesztin néppel, az a történelem egyetlen más pillanatában sem történt meg. Valójában már megtörtént: amikor Hitler úgy döntött, hogy megöli a zsidókat”

– tette hozzá.

Amit szabad a hipokrita Brüsszelnek, nem szabad a magát védő Jeruzsálemnek

Pár uniós diplomata bizonyára kóros memóriazavarban szenved; olyanért kritizálják ugyanis Izraelt, amit maguk is megléptek Oroszország ellen.