Matanjahu Englman izraeli állami számvevő felszólította a hadsereget és a védelmi minisztériumot, hogy ne tegyék felesleges kockázatnak az IDF női katonáit, akik az október 7-i támadásban részt vevő, elfogott Hamász-terroristákat őrzik.
Az Állami Számvevőszék által vizsgált 2022-es adatok szerint a terroristák őrzésére kirendelt, kötelező szolgálatot teljesítő női katonák közül „mintegy 38 százalékuk számolt be valamilyen szexuális zaklatásról.
„Nem fogadhatjuk el, hogy az október 7-i atrocitásokban részt vevő terroristák továbbra is izraeli katonákat bántalmaznak”
– közölte Englman.
Egy Eilatban tartott konferencián Engelman elmondta, hogy olyan jelentéseket látott, amelyek arra utalnak, hogy az IDF női katonákat állomásoztatott a börtönökben, hogy a terroristákat őrizzék. Szerinte ez szembe megy a női katonák biztonságáról szóló korábbi jelentéssel, amelyet több mint egy évvel ezelőtt tettek közzé,
„amely azt mutatja, hogy semmit sem tettek a jelentés következtetéseinek kezelésére”.
Engelman megjegyezte, hogy a 2022 novemberi jelentés nyugtalanító eseteket tárt fel, amikor elítélt terroristák szexuálisan zaklatták a börtönökben szolgáló női katonákat. „Hiányzott a felettesek támogatása az ilyen elítéltekkel dolgozó női katonák számára […]
A felmérések szerint a női katonák 38%-a tapasztalta a szexuális zaklatás egy vagy több formáját [a börtönökben]”.
Engelman megjegyezte, hogy az IDF döntése, miszerint női katonákat állomásoztat olyan terroristák őrzésére, akik október 7-én szexuális bűncselekményekben vettek részt, elfogadhatatlan.
Az IDF szóvivői egysége reagált Englman megjegyzéseire: „Az IDF minden eszközt bevet, hogy biztosítsa katonái biztonságát és jólétét. A parancsnokok felelősek a katonai fogvatartási létesítményekben lévő előírások és feltételek betartásáért. Az IDF elismeri, hogy két szokatlan incidens történt az egyik fogvatartási létesítményben, amelyekkel azonnal kezeltek. A foglyok fogva tartása a katonai létesítményekben ideiglenes jellegű”.
A nemzetbiztonsági miniszter Itamar Ben-Gvir szintén közleményt adott ki Engelman megjegyzéseivel kapcsolatban, amelyben a következőket mondta: „Az állami számvevő szavai bizonyítják, hogy a hivatalba lépésemkor hozott döntésem, miszerint a női katonák nem szolgálhatnak a terroristák őreiként, helyes döntés volt.
Felszólítom a védelmi minisztert és az IDF vezérkari főnökét, akik a női katonákért felelősek, hogy állítsák le ezt a folyamatot”.

„…szexuálisan bántalmazták az izraeli női őröket az elfogott terroristák…”
Ja! – a vészkorszakban meg, a munkatáborokban vérgejzírek törtek föl…
Gyakran nézz a hátad mögé!
Nem volt kóser az arab szalámi?
Jonatan, remelem elvezitek a (zsido) forumotok szinvonalat. Egyre sikeresebb, pedig nem hittem volna, hogy lehet meg lejjebb.
Természetesen van még ettől sokkal lejjebb is, tekintve, hogy az itt kommentelgető / orditozó antiszemita sakálok szellemi-érelmi-és erkölcsi szinvonalának a felső határa minimum 120 méterrel a bányászbéka feneke alatt stagnál.
Csúnya vagy!
Ezt a sugárzó inteligenciájú, nemes arcélű
https://uploads.disquscdn.com/images/71491044bcff4b2fba45b30c60c4288c7c47b7c139a770b53b65f376b23ae8a6.jpg
szellemóriást csak és kizárólag áhitattal illik emlegetni!Ez a lángelme az itt => olvaható írásban mutatott utat nekünk és a minket követő generációknak.Egy kis ízelitő a MESTER sziporkáiból :
https://uploads.disquscdn.com/images/f61243dbd832b99cf7dc4fde23679634ff9c30369f9720ba371b3ae9b73b2c14.png
Talán elkerülte a figyelmedet, hogy a hozzászólás szekcióban az antiszemita dzsembori kispajtásain kívül, szinte kizárólag Magyarországtól távol élőkkel találkozhatsz.Hogy a Magyarországon élő zsidók a megszokott komfortos csigaházukból nem merik kidugni a fejüket egy sündisznók által uralt legelőn, vagy egyszerűen nem érdekli őket a Neokohn, ezen el lehet gondolkozni, de ha az olvasók szinte kizárólag nyilas söpredékelemek, akkor ezek kitiltása után kiürülne a hozzászólás szekció és ez nyilvánvalóvá tenné, hogy a portál a kutyának se kell.
Amit Ági De Tothnak írtam, az neked is szól!
En mar reg beleneztem a ficko CV-jebe :-)))