Manapság mindenki, akinek két darab ép hangszála van, azt hajtogatja napestig, hogy semmi szín alatt nem szabad a háborút kiterjeszteni Rafahra. Ezt halljuk politikusoktól, ezt visszhangozzák a média kétlábú akusztikus panelei, ezt csiripelik a vakondok a távíródrótokon. Érdekes, hogy eddig senkinek sem jutott eszébe feltenni a kérdést, hogy „miért is ne”?
Nyilvánvaló, hogy minden háború pokol és minden ártatlan ember halála szörnyű katasztrófa. Most, miután ezt a magától értetődőségbe csomagolt morális evidenciát megsüvegeltük, érdemes körülnézni, hogy mi is történik a háború gyakorlatában.
A világ, amiben élünk, egyre gyorsabban urbanizálódik. 1920-ban még csak az emberiség 20%-a élt városokban, ez a szám 1950-re 30%-ra emelkedett, és 2020-ban elérte a 56%-ot. Ennek megfelelően a háború is átalakult, és zöldmezős beruházásból egyre inkább urbánus foglalkozássá vált. A városok, az ipari területek és az az ipari tevékenységhez egyre inkább hasonló mezőgazdaság, egyre gyorsuló mértékben nyeli el a beépítetlen területeket. Ebből kifolyólag azok a hadseregek, amelyek a múltban mindent megtettek, hogy megkerüljék a sűrűn lakott területeket, manapság kénytelenek egyre inkább városokon keresztül felvonulni és városokban harcolni.
Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi évtizedek döntő csatáinak jelentős része városnevekhez kapcsolódik.
Ezek a városi harcok az esetek döntő többségében nem kihalt szellemvárosokban dúltak, hanem a legjobb esetben is csupán részlegesen evakuált agglomerációkban.
Ez mind szép és jó, mondhatná valaki, de a Rafahban élő 1,2 millió lakos illetve menekült, mégiscsak 1,2 millió ember, ami nem hasonlítható a bahmuti 70 000-hez, de még a mariupoli 400 000-hez sem.
Én személy szerint nem tudom, hogy a demográfiai számok a hányadik nulla után töltődnek fel morális tartalommal. De még ha el is fogadjuk ezt a fajta érvelést, akkor is érdemes körülnézni, hogy a rafahi 1,2 milliós esettanulmány egy nagyságrendbeli kivételt képez-e.
A válasz az, hogy távolról sem.
Ha csupán 15 évre nyúlunk vissza, akkor is számos olyan városi hadjáratot látunk, ami a milliós klubhoz tartozó agglomerációkat célozta meg. 2015-ben a szintén 1,2 milliós Adenben 107 napon át dúltak a harcok. Utána 2019-ben újabb 22 napon át ugyanott. 2017-ben 79 napon át dörögtek a fegyverek a 2,3 milliós Aleppóban, és ugyanebben az évben egy teljes hónapon át az egy milliós Hamában. 2018-ban pedig a 2,6 milliós Damaszkusz negyedeiben folyt a harc a kormánycsapatok és a lázadók között.
Erre persze azt lehetne mondani, hogy ezek az úgynevezett „fejlődő világ” belső harcai, és nem egy nyugati demokrácia katonai akciója egy barnább-szegényebb-áldozatabb „fejlődő világ”beli nagyváros lakossága ellen.
Az ilyesmi teljesen elképzelhetetlen lenne.
Persze, csak akkor, ha nem történt volna meg.
2016 október és 2017 júliusa között iraki kormánycsapatok a szövetségeseik támogatásával próbálták bevenni az Iszlám Állam csapatai által védett Moszul várost. A The Independent által közölt adatok alapján a harcoknak 40 000-nél több civil áldozata volt.
Ezt a számot egyesek erősen túlzónak találják, annak ellenére, hogy nagyjából egybevág az Iraqi Body Count Project számaival. Ezek alapján az iraki háború folyamán minden 100 halálos áldozatból 77 áldozat civil, nem-hadviselő volt.
De hát kiknek a számlájára írható ez az áldozatlista?
Elsősorban ott vannak az iraki kormánycsapatok, akik a házról házra folyó harc dandárját a vállaikon hordták. Másodsorban az USA, amely manapság egy pszeudo-moralizáló politikai hadjáratot folytat Izrael tervezett rafahi akciója ellen. Ők főleg HIMARS rakétavetőkkel és M777 tüzérségi lövegekkel segítették az iraki szövetségeseiket. Harmadsorban ott volt az Egyesült Királyság, amely most fegyverembargóval fenyegeti Izraelt, ha belekezd a rafahi kalandba.
Ők is a meglehetősen kétes pontosságú csöves tüzérséggel lőtték Moszult. Negyedikként ott voltak a Gázában azonnali tűzszünetet követelő franciák. Ők is csöves tüzérséggel és a légierőjükkel bombázták a várost. Ötödikként ott voltak a német légierő Panavia Tornadoi is, amelyeknek a szárnyát akkor még nem görbítette el a „proporcionalitás” miatt érzett aggodalom. A manapság szintén embargózó Kanada különleges műveleti alakulatokat tett bele a közös kalapba, akik a kurd Pesmerga csapatait kísérve harcoltak Moszulban.
Az Iraqi Body Count Project adatai alapján az életüket vesztett civilek 37%-a a nyugati szövetségesek fegyvereinek esett áldozatul.
Hogy miért fontos ezeket a 7 évvel ezelőtti dolgokat felhánytorgatni?
Először is azért, hogy rámutassunk a tervezett raffahi akcióval kapcsolatban, Izraelre nyomást gyakorló nyugati államok képmutatására. Fontos azt is megemlíteni, hogy Izrael gázai háborújával ellentétben ezek, a honi partoktól több ezer kilométerre végrehajtott akciók, igen nehezen minősíthetőek honvédő háborúnak. Ha az ISIS által elkövetett atrocitásokkal igazolni lehet egy katonai intervenciót több ezer kilométer távolságban, akkor miért ne lehetne igazolni Izrael válaszát az oktober 7-i atrocitásokra néhány ezer méter távolságban?
Másodszor pedig azért, hogy megkérdezzük azokat a politikusokat, egyetemi és médiaszemélyiségeket, akik a morális felháborodás pozíciójából beszélnek az 1,2 milliós Rafah ellen tervezett támadásról, hol voltak, amikor a nyugati szövetségesek az 1,8 milliós Moszult támadták meg? Miért nem emelték fel akkor és ott a szavukat a „példátlan humanitárius katasztrófa” megakadályozására?
Ha pedig ezt nem tették meg soha semmilyen más kontextusban, hanem csak és kizárólag a zsidó állammal kapcsolatban, akkor nézzenek magukba, és töprengjenek el egy percre az indítékaikat illetően.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
A civilizációk összecsapásában ” az egyetlen dolog , ami szükséges a gonosz diadalához, hogy a jóemberek ne tegyenek ellene semmit ” (Edmund Burke,1729) … avagy ” a halál a megoldás minden problémára – nincsen ember , nincsen probléma ” Sztálin szellemi örökségével , A.D.2024 … A múlt befejezetlen … a Pokol nyitott … Pandora szelencéböl kiszabadult a gonosz szellem … Historia est magister vitae … Izrael Állam legfontosabb feladata védenie az ország és állampolgárainak biztonságát a belsö és külsö ellenséggel szemben , mindig érvényszerü államalapitásának 76.évében továbbra is … To God and Kingdom of Israel with honor and glory in eternity …
Ezt a vitathatatlan logikát, a közeli ellenség likvidálására, vissza lehet vetíteni a 30-as évek Németországára is.
A logika támadhatatlan. A morális töltést ellenben ott vélem megtalálni, hogy az IDF csődítette délre a menekülteket azzal az ígérettel, hogy ott biztonságos.
Az is megérne egy ellemző boncolgatást, hogy vajon mi a motivációja ennek a „pszeudo-moralizáló politikai hadjáratnak” amit a Biden adminisztráció Izrael tervezett rafahi akciója ellen folytat!?
Jogos felvetések és kérdések.
” …semmilyen más kontextusban, hanem csak és kizárólag a zsidó állammal
kapcsolatban, akkor nézzenek magukba, és töprengjenek el egy percre az
indítékaikat illetően.”
Nem kell töprengeniük sem „nekik”, sem nekünk a miérten. Ők is, mi is pontosan tudjuk az okokat, le is írtuk sokszor, többek között itt.
A legfőbb ok az álszent-álhumanitárius kéztördelésre kül – és belpolitikai egyszerre.
– A belpolitikai szempont az adott országok kormányainak bizonytalan helyzete, ami miatt gesztusokat kénytelenek tenni az ellenzék (fájdalommal konstatálom, hogy baloldali és liberális ellenzékről beszélhetünk) felé, ha közép – ill. konzervativ kormányuk van. Ugyanakkor a saját választóik azon része felé is, akik Izrael-ellenesek, és ezek nem kevesen vannak. Foteljóemberek, baloldali eltorzult idealisták, antiszemiták, és a sok-sok bevándorolt muzulmán. Ez vonatkozik az USA-ra is, azzal fűszerezve, hogy ott a tét most még nagyobb, közeledve a választási hajrához, aminek a szokásosnál is nagyobb a tétje.
– A külpolitikai szempontok a belpolitikaiak tükörképe. A nyugati országok nem kockáztatják a muszlim országokkal (amik automatikusan Izrael-ellenesek) való kapcsolataikat, és nem akarják a 3. világ országait az oroszoknak/kinaiaknak tálcán nyújtani a kialakult geoplitikai vetélkedésben.
– Van aztán az általános antiszemitizmus is, mint hagyományos hajtóerő. A zsidóság, és most már Izrael is hagyományosan hálás objektum a „bizonyításra”, a feszültségek levezetésére (lásd pogromok és rosszabbak), és az Izraelt így cserben hagyók nem sokat kockáztatnak, nem sokat vesztenek a cserbenhagyással (Izrael kicsi és nem játszik globálisan jelentős szerepet), viszont jópontokat szerezhetnek a 3. világ és az iszlám világ felé.
Még ide lehetne tenni a a kényszeres bizonygatást/önigazolást a rasszizmus vádja ellen, ellensúlyozva a gyarmai múlt miatti máig fennálló negativ alapállást a globális dél országainak részéről. Izrael cserbenhagyása csekély ár mindezért, a számításaik szerint.
Ritka az olyan hozzászólás , ami akár egy cikk is lehetne itt.
Ez is olyan.
Egy dolgot azért látni kell.
A XX. századi zsidó politizálást leginkább az jellemezte , hogyan csináljanak egy
nagy problémából kitartó , szorgalmas munkával lehetőleg egy még nagyobbat.
Mint amikor egy égő házra rárobbantják a gátat , csak oltásként.
Akkor , az , ott , olyan jó ötletnek tűnik ! Nosza , csináljuk meg ! De ízibe ám !
A cári birodalom ellen összehozták a bolsevizmust. Tette is a dolgát , az biztos.
Kinyírták a cári birodalmat , ráadásul bónuszként az egész cári családdal együtt.
Azután rászabadult Európára.
Amikor már Németországot veszélyeztette , a nemzetiszocializmust pénzelték.
Az is tette a dolgát a bolsevikok ellen , egészen pontosan úgy , ahogy eltervezték.
Csak egy kicsit jobban sikerült a dolog , ki gondolta volna , hogy baj lesz belőle ?
Kb. mindenki.
Mindegy , a bolsevizmust és a Szovjetuniót sikeresen megállították.
A világforradalom határozatlan időre elmaradt.
Igaz , erre a dologra ráment Európa keleti fele.
Meg hatmillió zsidó.
Természetesen ez a fajta politizálás a XXI. században is folytatódott !
Hasonló sikerrel.
Mekkora ötlet volt a Hamasz támogatása a Fatah ellenében ! Ugye ?
Egy konszolidálódó mozgalommal szemben radikálisokat támogatni ?
Ugyan , mi baj lehet belőle ?
Október hetedikén ugyanezek meg csak pislogtak , mint hal a szatyorban.
Hogyan történhetett ez meg ?
Hát így …
Fárasztó lenne azt a sok hazugságot cáfolni amit összehordtál itt.
Perfekt
de mit mond erre a békepárti magyar kormány? :DDDDDD
Mit mondana? Rafah és Gáza nem a szomszédban van, és nem élnek/véreznek ott őshonos magyarok. Vagy esetleg tévedek?
jahogy a békepártiság nem elvi álláspont? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
te, figyelj csak, az USA-nak Ukrajna nincs a szomszédban, és nem élnek/véreznek ott őshonos amerikaiak. akkor mi baja a békepárti magyar kormánynak azzal, hogy az USA nem akar békét Ukrajnában?
nehéz kérdések, igaz?
Nem nehéz. A magyar kormány nem az USA kormánya. Más kávéház, más lehetőségek. Ilyen egyszerű.
És azt, h senki sem szereti, ha a kertje mellett bújtogatnak és gyújtogatnak a nagyhatalmak, nem kell magyarázni.
Kiváló.
Nem lehet tovább ragozni.