Újabb fordulat: Izrael megváltoztatja az Eurovízión indított dala szövegét

Az Izraeli Közszolgálati Műsorszolgáltató (KAN) elfogadja az Európai Műsorszolgáltatók Uniójának (EBU) kérését az Eurovíziós Dalversenyre nevezett dal megváltoztatására.

A KAN igazgatótanácsa, úgy döntött, hogy eleget tesz az EBU kérésének, hogy engedélyezze az „October Rain” dal megváltoztatását, vagy a dal teljes lecserélését. A döntés többségi szavazással született, megnyitva az utat Izrael Eurovíziós Dalversenyen való részvétele előtt.

Miután az EBU közölte, hogy ki akarja zárni az „Októberi eső” című dalt, mert annak „politikai szövege” van, a KAN kezdetben nem volt hajlandó hallani változtatásról a dal kapcsán.

Ugyanakkor diplomáciai erőfeszítések folytak a kompromisszum elérésére Jichák Herzog elnök és az izraeli külügyminisztérium részéről, de az EBU állítólag egy második, a KAN által benyújtott opciót is elutasított.

„Az Izraeli Műsorszolgáltató az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Izrael részt vehessen az idei Eurovíziós Dalfesztiválon” – áll a közszolgálati műsorszolgáltató közleményében.

Eden Golan fogja képviselni Izraelt a 2024-es Eurovízión!

Golan két évvel ezelőtt tért vissza Izraelbe, miután az elmúlt 13 évet Moszkvában töltötte.

„Annak ellenére, hogy nem értett egyet az Eurovíziós Felügyelő Bizottság álláspontjával, amely az Izrael által a versenyre benyújtott két dal kizárását kérte, mivel azok „politikai jellegűek”, a KAN

elfogadta Herzog elnök úr tanácsát, hogy megtegye a szükséges kiigazításokat, hogy Izrael képviselhesse magát az Eurovízió színpadán”

– áll a közleményben.

„Az elnök elmondta, hogy éppen akkor, amikor ellenségeink minden színpadról igyekeznek Izraelt kiszorítani és kizárni, Izraelnek az a feladata, hogy büszkén és méltósággal hallassa hangját, és minden nemzetközi fórumon, különösen idén, felemelje zászlaját”.”

Végezetül KAN közölte, hogy egy új dalt fognak kiválasztani és elküldeni az Eurovíziós Felügyelőbizottságnak jóváhagyásra.

Izraeli énekesnő fogja képviselni Luxemburgot az Eurovízión

A huszonhárom éves Tali Golergant a „Fighter” című dalával indul a versenyen.