„Érzelmileg, mentálisan fáj nekünk, amerikaiaknak, amikor az elnökünkre nézünk”

A Neokohn főszerkesztője

 

„Egy újabb Trump elnökség ismét békét hozna a világban” — nyilatkozta lapunknak Bryan Leib, amerikai PR szakember, politikai kommentátor, korábbi republikánus kongresszusi képviselő-jelölt, az Alapjogokért Központ vezető kutatója, aki nemrég járt Budapesten. A neves szakemberrel Megyeri Jonatán beszélgetett.

Beszéljünk először Amerikáról! Közeledik az elnökválasztás. Ön szerint mik a legfontosabb szempontok egy átlagos amerikai szavazó számára, amikor politikai pártot vagy elnököt választ?

Az infláció, a gazdaság állapota nagy probléma, de az oktatási rendszer komoly problémát jelent.  Sok amerikai valóban küzd azért, hogy kenyeret tegyen az asztalra. Néhány államban, például Kaliforniában, el kell dönteniük, hogy elköltenek-e nyolc dollárt egy gallon benzinre, vagy pedig aznap ételt tesznek az asztalra a családjuknak. Szóval nagyon sok komoly probléma van most Amerikában. Mindezek mellett ott van az illegális bevándorlás is. Erre jönnek azok a problémák, melyeket az oktatási rendszerünkben látunk: a woke ideológiák, amelyeket a woke tanárok és a woke iskolatanácsok a szülői beleegyezés nélkül erőltetnek gyerekeinkre. Tehát a gazdaság, az infláció és az oktatás.

Szerintem ez a három legfontosabb kérdés, ami miatt az amerikaiak most igazán aggódnak.

Úgy látom, hogy most először az amerikaiak nagyon is figyelemmel kísérik, hogy mi történik a világban.

Más szóval, a külügyek az átlag amerikai számára is kezdtek érdekessé válni. Ez persze nem meglepő, hisz látni, hogy hogyan érint minket. Ha Amerika nem erős a világ színpadán, az azt jelenti, hogy többet fizetünk a benzinért. Ez azt jelenti, hogy többet fizetünk a legegyszerűbb dolgokért is. És egyébként az amerikai emberek azok, akik most is dollármilliárdokat küldenek Ukrajnába, hogy egy olyan háborút vívjanak, amihez semmi közünk. Már így is 30 billió dollárral vagyunk eladósodva. Ez vissza fog esni ránk. Valószínűleg adókat kell emelni, minden drágább lesz. Ismétlem, az infláció már így is nagyon magas. A megélhetési költségek Amerikában egy átlagos család számára már most is az egekbe szöktek.

 Sok hír szól Biden elnökről, újraválasztási törekvéseiről és fizikai, illetve mentális állapotáról. Ön szerint a Republikánus Párt kihasználja Biden gyengeségét, ami a személyes alkalmasságát illeti, vagy a politikáját, amit az elmúlt három és fél évben megvalósított.

Úgy gondolom, hogy a politikát az amerikai emberek érzik, és ez kézzelfoghatóan, anyagi szempontból is érinti őket. Ha azonban a többi dolgot nézzük, azt hiszem,

érzelmileg, mentálisan fáj nekünk, amerikaiaknak, amikor az elnökünkre nézünk, aki még azt sem tudja, hogyan kell lejönni a színpadról, vagy hogyan kell felállni, kimenni, motyog, és összevissza jönnek ki a száján a szavak.

Ez olyasvalami, ami érzelmileg érint minket, különösen, amikor épp erőt kellene mutatnunk a világ felé.

Biden és alelnöke, Kamala Harris, aki egy abszolút vicc, ártanak Amerika lelkivilágának.

Megyeri Jonatán az Ultrahangban: Lángba borítja-e Irán a világot?

Az Ultrahang legfrissebb adásának Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője volt a vendége.

Folyamatban vannak a republikánus választások, illetve az elnökjelöltség még mindig folyamatban van, bár sokkal kevesebb jelölttel, mint néhány héttel ezelőtt. Az ön államának, Floridának kormányzója kiszállt a versenyből, és így tett New Jersey korábbi kormányzója, Chris Christie, valamint Tim Scott, Vivek Ramaswami. Tehát jelenleg tényleg két jelöltről beszélhetünk: Donald Trumpról és Nikki Haleyről. Mi a véleménye, a volt ENSZ nagykövet Haleyről?

Ugyan Nikki Haley technikailag még mindig rajta van a szavazólapon, de a republikánus előválasztáson szavazóinak fejében sehol sincs. Donald Trump a Republikánus Párt vezetője. Már évek óta az. És ezután is az lesz. Ezt láthattuk a legutóbbi, iowai előválasztáson, a New Hampshire-i előválasztáson, vagy Nevadában. Trump elsöprő fölénnyel nyert.

De képes lesz-e Trump egyesíteni, és maga mögé állítani a republikánus pártot, amely meglehetősen megosztottnak tűnik Trump személyét illetően?

A válaszom egyértelmű igen. A párt mindössze 15-20 százaléka nem nézi jó szemmel Trump sikerét. Ugyanakkor bárhova megy az ember Amerikában, azt látja, hogy az Trump országa. Vidéken bizonyosan. Még Floridában is, ahol én élek, mindenhol Trump-zászlók vannak, emberek állnak a sarkokon Trump-zászlókkal a kezükben, és ez már évek óta így van. Persze van néhány ellensége, vagy mondjuk úgy ellenfele, a Republikánus Pártban.

Ott van például a frakcióvezető Mitch McConnell, aki nem igazán volt nagy rajongója, és egy csomó más nagyon befolyásos szenátor és kongresszusi ember sem. A legtöbb ilyen politikus még mindig a helyén van, még mindig tartja a pozícióját. Vajon Trump képes lesz-e ezt megfordítani, és elfelejtetni a múltat, és a jövőre koncentrálni?

Úgy gondolom, hogy a Republikánus Párt túlnyomó többsége a választott vezetők szempontjából Trump elnök mögött áll, és azok, akik talán nem szeretik Trump elnököt, megértik, hogy Trump a legjobb lehetőségünk arra, hogy legyőzzük Joe Bident és azt a politikát, amely tönkreteszi Amerikát.

A józan ész mellett szavazunk, Joe Biden politikája ellen szavazunk, amely most szétszakítja Amerikát. A republikánusok, akár szeretik, akár utálják Trumpot, ellenzik a demokrata párti politikát, amely szerint például egy hatéves gyerek a szülei döntése nélkül megváltoztathatja a nemét. Bármilyen hihetetlen, ez most a demokraták politikája. Ezt akarják a demokraták. Úgyhogy szerintem novemberben, amikor Donald Trump lesz a jelöltünk az általános választásokon, a republikánusok elsöprő támogatottsága lesz, de ne felejtsük el, hogy a függetlenek közül is sokan kedvelik és támogatják Trumpot.

A hagyományosan demokrata szavazók miként viszonyulnak Trumphoz?

Nézze, egy példát tudok mondani. Szülővárosomban, Philadelphiában, ahol jelentős részben “kékgalléros”, azaz munkás olasz és ír amerikaiak élnek, ha megnézzük hogy Trump hogyan teljesített, Trump megnyerte az összes “kékgalléros” körzetet Philadelphiában. Egy hagyományosan demokrata városban.

Beszéljünk egy kicsit Trump elnök lehetséges külpolitikájáról. Számos helyre kell koncentrálni. Ott van Oroszország Ukrajne elleni háborúja, ott van a Közel-Kelet benne Izrael és a palesztinok, Jemen, Szaúd-Arábia és persze Kína és Tajvan kérdése.

Azt hiszem, amit a Trump-elnökség négy éve alatti mantránk egyértelmű volt: béke, az erő bemutatását keresztül. Amikor Amerika erőt sugárzott, béke volt a világon. Amikor Amerika támogatta szövetségeseinket, béke volt a világban. Egy új Trump elnökség ugyanezt hozza majd. Trump ebben hisz, beszéltem vele erről. Hisz abban, hogy amikor az amerikai vezetés erőt sugároz a világ felé, akkor a világ biztonságosabb hely. És ez nem csak egy vélemény. Most már tényszerű adatok is alátámasztják. Amikor Trump elnök hivatalban volt, nem voltak háborúk a világon. Nem öltek meg válogatás nélkül amerikai katonákat – ne felejtsük el, hogy 13 tengerészgyalogost öltek meg Afganisztánban. Három amerikai katona halt meg Jordániában, és még számtalan sebesült. Mindez azért történik, mert egy olyan elnökünk van, akinek fogalma sincs arról, hogyan kell a világ színpadán viselkedni. Amikor Amerika nem mutat erőt, a világ darabokra hullik.

Elvesztettük a helyünket a világ vezetői asztalánál, és ezt a helyet az irániak, a kínaiak és az oroszok töltötték be.

Soha az életben nem gondoltam volna például, hogy Oroszország negyedik és ötödik generációs vadászgépeket fog eladni az irániaknak, de most így van.

Ez nem történt volna meg Trump elnök alatt. Trump elnök külpolitikai mantrája tehát a béke az erőn keresztül. Ez négy évig működött és működni fog még négy évig. Ezt minden republikánus megérti és értékeli. Ne felejtsük el: Trump alatt béke volt az egész világon, az Ábrahám-egyezmények a béke új korszakát nyitották meg az izraeliek, az arabok és a keresztények között szerte a világon. A szaúdiak közel voltak, más országok is közel voltak ahhoz hogy békét kössenek Izraellel, és szerintem ez meg is fog történni, ha Trump ismét elnök lesz.

Szijjártó Péter a Neokohnnak: Nem felejtettük el, hogy mi történt október 7-én

Exkluzív videóinterjút adott lapunknak a külgazdasági és külügyminiszter múlt héten, Jeruzsálemben.