Fogvatartóik előtt kellett zuhanyozniuk a túszul ejtett izraeli lányoknak

Szörnyű részleteket osztott meg gázai fogságának idejéről az egyik kiszabadult túlélő.

A TÉMA ÉRZÉKENYSÉGE MIATT, ALÁBBI CIKKÜNK ELOLVASÁSÁT CSAK ERŐS IDEGZETŰ OLVASÓINKNAK AJÁNLJUK!

Aviva Siegal kedden a nagy amerikai zsidó szervezetek konferenciáján elmondta, hogy férjét, Keith-t arra kényszerítették, hogy borotválja le az egész testét, miközben elrablóik nevettek rajta.

„51 napnyi pokol után jöttem vissza Gázából”

– mondta Siegal. „Soha nem gondoltam volna, hogy újra láthatom a gyerekeimet. Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer látom az óceánt. Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer meleg zuhany alatt leszek. A terroristák azt mondták nekünk, hogy Izrael nincs többé. Azt mondták nekünk, hogy az egész világ bombázza Izraelt.”

Siegal elmondta, hogy a terroristák az egyik fiatal izraeli nőt egyszer megbilincselték és bottal megverték, három másik fiatal lányt pedig arra kényszerítettek, hogy zuhanyozzanak le az őreik előtt.

A fogságból kiszabadult nő leírta, hogy egyszer egy alagútba vitték, amely 40 méter mélyen volt a föld alatt.

Kijött a jelentés: szadista kegyetlenséggel erőszakolták meg az izraeli nőket

Közzétették az első hivatalos jelentést, amely fényt derít a Hamász terroristái által október 7-én elkövetett szexuális erőszak mértékére és brutalitására.

„Négy napig voltunk ott, víz és élelem nélkül.

Odáig jutottunk, hogy egy szót sem tudtunk szólni, mert nem volt oxigén a levegővételhez.

A terroristák egyszerűen ott hagytak minket, mert nem volt kényelmes [nekik]” – mesélte a nő, hogy férjével hogyan kapkodtak levegő után.

A zsidó vezetők előtt tett szívszorító vallomásában Siegal leírt egy esetet, amikor az egyik lányt a terroristák kihívták a szobából, ahol a többieket tartották. Amikor visszatért, nyilvánvaló volt, hogy valami történt.

„Odajött hozzám és a szemembe nézett és azt mondta, hogy hozzányúltak. Együtt sírtunk.”

Itt állok, és elmesélem a történetemet, mert hiszem, hogy mindannyian tehetünk valamit” – mondta. „Kérjük, tegyen meg mindent, hogy megállítsa ezt az őrületet, és segítsen hazahozni Keith-et és az összes túszt” – mondta.

„A valaha volt legrosszabb helyen voltam, oxigén nélkül, éheztem, szomjas, sötétben ültem, fenyegetve, 51 napig. Szeretném megkérdezni mindannyiótokat, hogyan tudnám továbbra is tudni, hogy Keith még mindig ott van, és a poklon megy keresztül? A szívem nem bírja ezt, kérlek segíts.”

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Kamerák előtt vallott egy izraeli lány a túszokat ért nemi erőszakról

Egy 17 éves izraeli lány Sheryl Sandberg új dokumentumfilmjében beszélt a Hamász terrorcsoport által elkövetett szexuális erőszakról.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.