„Gyöngyösi Márton úgy tagadja az antiszemitizmusát, hogy közben csinálta azt”

Gyöngyösi Márton semmit sem változott. Ma is ugyanolyan antiszemita, mint régen – így reagált Köves Slomó a Jobbik elnökének kijelentéseire.

Gyöngyösi Márton még 2020-ban egy belső levelezésben cionista bérencnek nevezte Orbán Viktort. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint Gyöngyösi politikai nézetei 180 fokot fordultak, kivéve az antiszemitizmusát.

Köves Slomó abszurdnak nevezte, hogy a Jobbikról, amely a rendszerváltás után az antiszemitizmus és rasszizmus szimbólumává vált, az elmúlt néhány évben azt mondják, hogy most már nem is antiszemita. Ugyanakkor azt is abszurdnak nevezte, hogy Gyöngyösi Márton úgy tagadja az antiszemitizmusát, hogy „közben csinálta” azt. Mint fogalmazott: miközben arról beszél, hogy ő nem is antiszemita, és kioktatja erről az embereket,

„a zsidó hitközséget dehonesztáló kijelentésekkel illeti és üzleti vállalkozásnak, szektának nevezi.”

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint „az is elítélendő, ha egy párt zászlajára az ország szempontjából fontos dolgok vannak ugyan felírva, de az egyik, harmadrangú politikusa antiszemita kijelentést tesz. Ha azonban egy olyan pártól van szó, amelynek az alelnöke, Schneider Tamás, azt állította, hogy ők már nem antiszemiták, majd kiderül róla, hogy az esküvőjén Heil Hitler! – felkiáltást tett, a tagság programpontként tekint az antiszemitizmusra, vezetője pedig tíz évvel ezelőtt az egész magyar társadalmat felháborítva azt mondja a magyar parlamentben, hogy a zsidó származású magyar emberek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, bármit is tesz ma, az teljesen más fénytörésben jelenik meg.”

Köves Slomó: Gyöngyösi szélsőjobboldali és újbaloldali politikusként is antiszemita

Gyöngyösi Márton semmit nem változott, ma is ugyanolyan antiszemita, mint régen – így reagált Köves Slomó a Jobbik elnökének kijelentéseire. Gyöngyösi Márton még 2020-ban egy belső levelezésben cionista bérencnek nevezte Orbán Viktort. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője szerint Gyöngyösi politikai nézetei 180 fokot fordultak, kivéve az antiszemitizmusát. Köves Slomó a vendégünk.

Köves Slomó úgy véli, Gyöngyösi Márton egy olyan pártot vezet, amelyet kezdettől fogva ural egyrészt az antiszemita ideológia, másrészt pedig az iráni finanszírozás. Ehhez kapcsolódik az a mondat is, amely most napvilágra került. Amikor ugyanis likvidálták Kászem Szolejmanit, a terrorista iráni Forradalmi Gárda tábornokát, akkor ezt Orbán Viktor helyeslően nyugtázta, Gyöngyösi Márton pedig ezen felháborodva azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök cionista bérenc. Ebből egyértelműen kiderül:

egy olyan pártról beszélünk, amely még csak a saját maga által felállított nemzeti érdekeknek sem felel meg. Ehelyett valami sötét, iráni érdekek mozgatják.

Köves Slomó szerint Gyöngyösi Márton „egy szimbolikus aktussal ki tudná fejezni, hogy mennyire tévesnek találja, amit ő és párttársai tettek az elmúlt tíz évben, és végleg bezárja a pártot. Ezen kívül üzenjen a saját szavazóinak, hogy mindaz, amit képviseltek, teljes mértékben elfogadhatatlan”.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője elképzelhetetlennek nevezte, hogy a Jobbikból egy „színlelt megtéréssel baloldali párt legyen.”

Nyugat-Európával ellentétben Magyarországon a baloldalon még nem jelent meg az antiszemitizmus. Köves Slomó rossznak és elítélendőnek nevezte, ha ez a trend hazánkban is megjelenne és Gyöngyösi Mártontól a baloldalon eltanulnák, hogy ezt hogyan kell csinálni.

Gyöngyösi Márton „cionista bérencnek” nevezte Orbán Viktort

Kiszivárogtak a Jobbik belső levelezései, amelyekben a pártelnök „a lubovicsi (sic!) szekta foglyának” nevezte a miniszterelnököt.

Köves Slomó: Gyöngyösi szélsőjobboldaliként és újbaloldaliként is antiszemita

Az EMIH vezető rabbija szerint Gyöngyösi politikai nézetei 180 fokot fordultak, kivéve az antiszemitizmusát.