Megvonták Toroczkai lengyel szélsőjobbos haverjának a mentelmi jogát

A lengyel parlament megszavazta Grzegorz Braun mentelmi jogának felfüggesztését azt követően, hogy a szélsőjobboldali képviselő egy tűzoltókészülékkel oltotta el a hanukai gyertyákat a varsói parlamentben egy, a zsidó közösség tagjaival tartott rendezvényen. A történtek után a házelnök kizárta a politikust az ülésről és pénzbeli bírságban részesült – írja a Tett és Védelem Alapítvány.

A mentelmi jog megvonása lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy büntetőeljárás alá vonják Grzegorz Braunt.

A képviselő a gyertyák eloltása után „sátáni”-nak nevezte a Hanukát, és azt mondta, hogy helyreállítja a „normalitást”. Később úgy fogalmazott, hogy

„szégyelljék magukat azok, akik részt vesznek a sátáni imádatban”.

Az ügyészek több vádat is szándékoznak emelni a szélsőségesen nacionalista Konföderáció képviselője ellen, beleértve a magántulajdon megsemmisítését, a vallási istentisztelet tárgyának megsértését és a testi épség megsértését.

A Konföderációs párt kivételével minden párt a mentelmi jogának visszavonása mellett szavazott.

Idióta: Toroczkai lengyel náci barátja poroltóval esett neki egy menórának

A magyar szélsőjobb antiszemita szövetségese a lengyel parlamentben oltotta el a hanukai gyertyákat.

„Nincs okunk arra, hogy mentelmi joggal megvédjük… Tudjuk, mit tett, és ez nem elfogadható,”

– mondta Agnieszka Pomaska, a Polgári Koalíció (KO) képviselője.

Szymon Holownia, a parlament elnöke „undorítónak” nevezte a történetet és azt mondta, hogy nem tolerálják az antiszemitizmust.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a szélsőjobboldali politikus korábban egy holokauszttörténész előadását is megzavarta.

Az ügyészek külön-külön, 2022-ben és 2023-ban történt incidensek kapcsán is vádat akarnak emelni ellene.

Teljesen elborult a lengyel képviselő agya, egy éppen előadó történészre támadt

Videó is készült a holokausztról előadó történész elleni támadásról.

Hamász-dicsérés és zsidózás is volt a Mi Hazánk MIÉP-emléktalálkozóján

Horthy és Csurka éltetése végig kísérte a több mint négyórás rendezvényt, amelyről a zsidózás sem hiányozhatott.