Hamász-dicsérés és zsidózás is volt a Mi Hazánk MIÉP-emléktalálkozóján

Hamisítatlan nemzeti radikális retrohangulatban volt része a Telex tudósítójának azon rendezvényen, amelyet a Mi Hazánk Újbudai központjában szervezett Novák Előd, a párt alelnöke. A MIÉP-emléktalálkozóként meghirdetett összejövetelen a szélsőjobboldali MIÉP egykori tagjait és szimpatizánsait hívták meg, bevallottan a nosztalgia jegyében – írja a Tett és Védelem Alapítvány.

Az eseményen jelen volt Horváth Lajos, a párt első elnöke, Fenyvessy Zoltán, a párt Csurka István utáni elnöke, Bognár László a MIÉP jelenlegi alelnöke, Dörner György, az Újszínház igazgatója, Esze Tamás, a budafoki MIÉP elnöke, Szabó Lukács, a párt volt parlamenti képviselője, Kovács Dávid, a Jobbik alapítója, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, aki egykor szintén MIÉP-es volt, Hegedűs Loránt, a MIÉP egykori országgyűlési képviselője, Budaházy György nemzeti radikális aktivista, a Hunnia mozgalom társalapítója, valamint Horthy Miklós utolsó diplomatájának özvegye. A tudósítás szerint a „politikai halottaknak” tekintett jelenlegi jobbikosokat nem hívták meg.

Horthy és Csurka éltetése végig kísérte a több mint négyórás rendezvényt, amelyről a zsidózás sem hiányozhatott. A Mi Hazánk elnökének Csurka egyszer állítólag azt mondta: „a világ legerősebb lobbija a zsidó lobbi”. Toroczkai szerint mára ez a helyzet valamennyit változott, bonyolultabb lett.

Hiszen a szélsőjobbos portált, a Kuruc.infót is megpróbálta szerinte egy zsidó szervezet lekapcsoltatni, de nem sikerült nekik.

Hegedűs Loránt azt firtatta, hogy „vajon most Csurka mit szólna, ha látná, mi zajlik a Szentföldön? Csendben nézte volna, hogy kiirtjuk egymást?”

A 444 videója az eseményről itt tekinthető meg:

Egy estére feltámadt a MIÉP, zseniális népirtónak kiáltották ki Karikó Katalint

A hétvégén a Mi Hazánk MIÉP-emléktalálkozót szervezett Újbudán, ahová meghívták a Csurka István egykori pártjának tagjait és szimpatizánsait. Tökéletesen megidézték a régi hangulatot. Hamar kiderült, hogy a régi MIÉP-esek határozottabb fellépést várnának el Toroczkaiéktól Izraellel szemben. Erre a Mi Hazánk elnöke figyelmeztette őket, hogy Izrael megsemmisítése azt jelentené, hogy hétmillió zsidó menekülne Európába, szóval nem lehet támogatni.

Dancsecs György pedig arról kérdezte Toroczkai Lászlót, hogy ő és a Mi Hazánk miért nem foglalkozik érdemben azzal a népirtással, ami Palesztinában megy, és hogy Toroczkai miért nyilatkozik a sajtóban ennyire megengedően erről a kérdésről?

„Ha a Mi Hazánk sem foglalkozik ezzel, akkor ki?” – kérdezi Toroczkaitól, mire egy résztvevő szerint:

„A Hamász, az a palesztin szabadságharcosok.”

Toroczkai szerint ez fontos téma, amiről beszélt is a parlamentben, ugyanakkor elfogadta a kritikát, hogy radikálisabban is felszólalhatna. Majd „Amerika és Izrael uralta világrendekről” kezd el beszélni, és arról, hogy Gázában népirtás zajlik, de

„azon mindenki gondolkodjon el, hogy hétmillió izraeli zsidóról beszélünk, vannak köztük magyar állampolgárok is. Valóban az a magyar állampolgárok érdeke, hogy Izraelt megsemmisítsék?”.

Toroczkai később a 444 tudósítójának elmagyarázta, hogy ez azért is lehet problémás a „nemzeti radikálisok számára”, mert akkor a hétmillió zsidó Európába és azon belül is Magyarországra menekülne.

A tudósítás alapján ismét bebizonyosodott, hogy a Mi Hazánk a MIÉP és a náci Jobbik szellemi kútfőjéből táplálkozik a Mi Hazánk, és ugyanazt az avítt antiszemita retorikát alkalmazza – írja a TEV.

No komment: iszlamista terrorszervezetet dicsér a Mi Hazánk közeli HVIM

A „gázai népirtás” és a „cionista propaganda” miatt panaszkodnak a magyar széljobberek.

Idióta: Toroczkai lengyel náci barátja poroltóval esett neki egy menórának

A magyar szélsőjobb antiszemita szövetségese a lengyel parlamentben oltotta el a hanukai gyertyákat.