Száműzetésben élő iráni ellenzéki politikus tartott beszédet a Knesszetben

Először tett látogatást a Knesszetben iráni ellenzéki politikus Vahid Beheshti aktivista személyében, aki kedden, a Knesszet Izrael Győzelem Képviselőcsoportjának (KIVC) ülésén szólalt fel, miközben miniszterek, képviselők, biztonsági, diplomáciai és politikai vezetők ismertették a Gázában folyó háború utáni terveket, és arról beszéltek, hogyan lehet a harctéren aratott győzelmet tartósabbá tenni — számol be a ynet.

„Hamarosan meg kell küzdeniük a szobában lévő elefánttal, azaz az iráni kormánnyal, és nem kell félniük az iráni támaszpontok megtámadásától Iránban. Ez az egyetlen nyelv, amit értenek” – mondta Beheshti, egy Londonban élő iráni ellenzéki személyiség, aki azután vált ismertté, hogy a múlt hónapban 72 napos éhségsztrájkkal, majd ülősztrájkkal követelte a brit kormánytól, hogy nyilvánítsa terrorszervezetnek az iráni Iszlám Forradalmi Gárdát.

„A jó hír az, hogy van egy 80 milliós, szabadságra és demokráciára szomjazó irániakból álló csoport, akik 2009 óta próbálják megdönteni a kormányt, de az iráni rezsim barbár erőszakossága miatt még nem jártak sikerrel. Ha önök támogatják az iráni népet, meg fogják látni, hogyan fogják levágni a polip fejét, és mindannyian megtapasztaljuk a békét”

– mondta Beheshti.

„Az iráni kormány 44 óta most a leggyengébb. Az október 7-i támadásról előre tudtak, azt hitték, hogy a szörnyű támadás után két hónapon belül teljes tűzszünetet érnek el, de ez nem történt meg. Segítsenek nekünk megdönteni a kormányt, próbálják meg elképzelni, hogyan nézne ki a Közel-Kelet az iráni kormány nélkül, csak képzeljék el”

– tette hozzá a politikus-aktivista.

Gila Gamliel hírszerzési miniszter ismertette a Gázai övezet lakosainak önkéntes áttelepítésére vonatkozó tervének főbb pontjait, amelyet a kormány elé terjeszt.

„A nemzetközi közösség mozgósítására van szükség ahhoz, hogy létrehozzunk egy olyan országcsoportot, amely befogadja a menekülteket, miközben segélycsomagot biztosítanak számukra” – mondta Gamliel miniszter. „Megfelelő diplomáciai munkával a nemzetközi rendszer felhasználható erre.

Az önkéntes humanitárius áttelepítés vázlatának megvalósítása lehetővé fogja tenni, hogy a gázai menekültek, akik lehetőséget szeretnének kapni arra, hogy a Hamász-ISIS zsarnoksága és elnyomása nélkül újjáépíthessék az életüket, megtehessék ezt”.”

A Knesszet külügyi és védelmi bizottságának korábbi vezetője, Zvika Hauser három győzelmi feltételt tartalmazó tervet mutatott be; a megmaradt Hamász-tagok kiűzését, Gáza demilitarizálását és egy ütközőzóna létrehozását az övezetben.

Megkezdődnek a csapatkivonások, új szakaszába lép a gázai háború

Az IDF több ezer katona kivonására készül a Gázai övezetből, miközben északon egyre forrósodik a helyzet.