Népirtással vádolja Izraelt és Amerikát a Zöldek öngyűlölő zsidó jelöltje

„Gáza jövője a mi jövőnk. Most kell tűzszünetet kötnünk” – írta Jill Stein.

Jill Stein – orvos, zöld aktivista és örökös elnökjelölt – kampányhonlapján két bejegyzés található: a november 9-i bejelentés, hogy a Zöld Párt jelöltségére pályázik, és egy november 15-i közlemény, amelyben háborús bűnökkel vádolja Izraelt és az Egyesült Államokat.

„Izrael támadása az Al Shifa kórház ellen a szemünk láttára szörnyű és arcátlan háborús bűncselekmény” – írta a 73 éves Stein. „Egy kórházat bombákkal és mesterlövészekkel megtámadni, orvosokat és betegeket lelőni, az áramot elvágni és a betegeket, köztük koraszülött csecsemőket életben tartó ellátást blokkolni – ezek nem háborús cselekmények, hanem népirtás”.

Nem meglepő módon, a közlemény arra már nem tért ki, hogy a Hamász terrorszervezet kórházakban és kórházak alatt tevékenykedik, és emberi pajzsnak használja az ott tartózkodókat.

Szerdán Stein egy videót is közzétett a közösségi médiában, amelyben ismét népirtással vádolta Izraelt. „Azzal az elkötelezettséggel nőttem fel, hogy népirtás soha többé nem fordulhat elő. Ez azt jelenti, hogy soha többé senki számára.

Szabad Palesztinát”

– írta.

Kasztner Rezső unokája szerint teljesen vakon van a globális baloldal

„Minél inkább balra megyünk, annál nagyobb a zűrzavar” – nyilatkozta Merav Michaeli, az izraeli Munkapárt elnöke.

„Zsidóként annak a tételnek szentelve nőttem fel, hogy népirtás soha többé ne forduljon elő”.

„Gáza jövője a mi jövőnk. Most kell tűzszünetet kötnünk”

– tette hozzá. „A többség ezt akarja, de a választott tisztviselőink, a félrevezetett vezetőink, őket azért fizetik, hogy ne legyen érző szívük és lelkük, ne legyen gondolkodó agyuk, ezért mi azt mondjuk: Szégyelljétek magatokat!”.

Stein 2016-ban és 2012-ben is már a Zöld Párt jelöltje volt, akkor 1 457 218 szavazatot (1,07%), illetve 469 627 szavazatot (0,36%) szerzett. Emellett kétszer is sikertelenül indult Massachusetts állam kormányzójelöltjeként 2010-ben (32 895 szavazat, 1,4%) és 2002-ben (76 530 szavazat, 3,5%).

Miért lettek republikánusok az ortodox zsidók?

A Demokrata Pártnak tudomásul kellene vennie, hogy a zsidók ész nélkül rájuk szavazó korszaka a végéhez közeledik. Vélemény.