Visszavonul a világ legsikeresebb nácivadásza

Az amerikai igazságügyi minisztérium leghosszabb ideje hivatalban lévő ügyésze, Eli Rosenbaum, aki egyben a világ egyik leghíresebb nácivadásza is, 38 év után az év végén nyugdíjba vonul.

Rosenbaum jelenleg tanácsadóként szolgál a háborús bűnökkel kapcsolatos elszámoltathatósági csoportnál, amelyet a minisztérium tavaly indított, hogy „centralizálja és megerősítse” a „folyamatban lévő munkát, hogy felelősségre vonja azokat, akik háborús bűnöket és más atrocitásokat követtek el Oroszország ukrajnai inváziója során”.

„Mély hálával tartozom Eli-nak, amiért elhalasztotta a nyugdíjazását, hogy felálljon és vezesse ezt a csapatot, valamint azért, hogy évtizedeken át szolgálta hazánkat és az igazságszolgáltatás ügyét” – mondta Rosenbaumról az amerikai igazságügyi miniszter.

A „nácivadásznak” becézett Rosenbaum 40 éves karrierjének nagy részét az Egyesült Államokban élő nácik üldözésével és felelősségre vonásával töltötte,

a bíróságokon 119 győzelmet aratva, többet, mint az összes többi ország ügyészei együttvéve.

Steven Spielberg filmre veszi a Hamász-mészárlás túlélőinek történeteit

A Dél-kaliforniai Egyetem Shoah Alapítványa, amelyet Steven Spielberg Oscar-díjas rendező alapított, elkezdte összegyűjteni a Hamász október 7-i mészárlásának izraeli túlélőinek vallomásait.