Oroszország ukrajnai inváziója óta a nyugati közvéleménynek azt a történetet adták be, hogy az ukrán front egységes, és rendíthetetlenül elkötelezett az Oroszország feletti teljes katonai győzelem mellett. Az elmúlt hetekben azonban ez a narratíva kezdett összeomlani — írja Thomas Fazi publicista, az Unherd hasábjain.
Annak ellenére, hogy ma már általánosan elfogadott vélemény, hogy Ukrajna NATO által támogatott ellentámadása kudarcot vallott, Zelenszkij továbbra is kitart a maximális győzelem minden áron narratíva mellett – miszerint Ukrajnának addig kell harcolnia, amíg vissza nem szerzi az elveszített területek minden centiméterét, beleértve a Krímet is, és hogy Putyinnal nem szabad tárgyalni.
Ez érthető: mindent feltett ennek a célnak az elérésére – minden más, ami ennél kevesebb, valószínűleg a politikai karrierje végét jelentené.
Azonban Zelenszkij álláspontja egyre inkább elszigeteltebbnek tűnik. Ahogy Simon Shuster írta a Time magazinban, „Zelenszkij munkatársai maguk is rendkívül szkeptikusak az elnök jelenlegi politikájával kapcsolatban”, és az elnöknek az Ukrajna Oroszország feletti végső győzelembe vetett hitét „rendíthetetlennek, már-már a messianizmus határát súrolónak” nevezik.
November elején nem más, mint Ukrajna főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij tábornok nyilatkozta azt a The Economistnak, hogy az Oroszországgal vívott háború patthelyzetbe került, és egy hosszú kimerítő háborúvá alakul, amelyben Oroszország előnyben van. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy a tábornok szerint eljött az idő az Oroszországgal való egyezkedésre.
Ez nyilvános összecsapáshoz vezetett Zaluzsnyij és Zelenszkij között, aki megcáfolta a tábornok értékelését, és megismételte, hogy nem hajlandó tárgyalni semmilyen tűzszüneti megállapodásról Moszkvával.
Azóta a kettejük közötti rivalizálás totális hatalmi harccá nőtte ki magát. Az Ukrainska Pravda ukrán hírportál szerint Zelenszkij politikai fenyegetésnek tekinti Zaluzsnij népszerűségét – és a közelmúlt eseményei csak fokozták az elnök félelmeit. A jelentés szerint a hadsereg valóban megosztott a Zaluzsnyijnak alárendeltek és a Zelenszkij szövetségeséhez, a szárazföldi erők parancsnokához, Olekszandr Szirszkijhez hűségesek között.
De Zaluzsnyij nem egyedül bírálta Zelenszkijt. A múlt héten Vitalij Klitschko kijevi polgármester nyilvánosan támogatta Zaluzsnyijnak a háborúval kapcsolatos megjegyzéseit, kijelentve, hogy Zelenszkij „megfizet az általa elkövetett hibákért”.
E hónap elején egy régóta húzódó konfliktus is előtérbe került Zelenszkij és Petro Porosenko volt elnök között, amikor az ukrán hatóságok megakadályozták, hogy a volt államfő elhagyja az országot egy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tervezett találkozó erejéig.
Kritikusai szerint ez azt bizonyítja, hogy Zelenszkij egyre inkább tekintélyelvűen tartja kézben az országot.
„Egy bizonyos ponton már nem fogunk különbözni Oroszországtól, ahol minden egy ember szeszélyétől függ”
– mondta Klitschko a Der Spiegelnek. Ivanna Klimpush-Tsintszadze, Porosenko volt miniszterelnök-helyettese szintén „autoriter visszafejlődésről” beszélt.
De Zelenszkijt nem csak az Ukrajna számára kijelölt út miatt érik kritikák; egyesek most azt mondják, hogy az egész stratégia eleve el volt szúrva. Olekszij Arestovics, Zelenszkij egykori elnöki tanácsadója, aki most kritikusává vált, nemrég azt írta, hogy
„a háború véget érhetett volna az isztambuli megállapodásokkal, és még mindig élne pár százezer ember”, utalva a béketárgyalások 2022 márciusában és április elején Törökország közvetítésével lezajlott fordulójára.
Ez alkalommal az orosz és ukrán tárgyalófelek előzetes megállapodásra jutottak
egy ideiglenes rendezés körvonalairól – amelyben Oroszország beleegyezett, hogy kivonja csapatait a 2022. február 24. előtti vonalak mentén, cserébe Ukrajna semlegességéért -, de az alkut állítólag Boris Johnson és az amerikai külügyminisztérium, valamint a Pentagon képviselői megakadályozták.
Még David Arakhamia, a Zelenszkij-féle Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője is, aki a Moszkvával folytatott béketárgyalásokon az ukrán delegációt vezette, nemrég azt állította, hogy
Oroszország „kész volt befejezni a háborút, ha elfogadjuk a semlegességet”, de a tárgyalások végül több okból – köztük Johnson kijevi látogatása miatt, amikor az ukrán tisztviselőket arról tájékoztatta, hogy folytatniuk kell a harcot – meghiúsultak.
De Zelenszkijnek nem csak a rivális politikusok és a katonaság növekvő ellenállásával kell szembenéznie – hanem az egyszerű ukránokéval is. A katonák családjai országszerte az utcára vonultak, hogy a katonai szolgálati idő felső határát és a 18 hónapot vagy annál többet szolgált katonák hazatérését követeljék, valamint tájékoztatást a több mint 15 000 eltűnt katonáról. Eközben a mozgósítási szabályok megváltoztatását követelő petíció elérte a 25 000 aláíró küszöböt, ami tovább nehezíti Zelenszkij erőfeszítéseit a katonák létszámának növelésére, amit már eddig is akadályozott a tömeges behívók elől való kibújás.
Az elnökkel – és általában Ukrajna háborús stratégiájával – szembeni ellenséges hangulat erősödése azt jelenti, hogy Zelenszkij politikai jövője egyre inkább kétségessé válik. Egy friss felmérés szerint Zelenszkij és Zaluzsnij népszerűségi mutatói már majdnem azonosak, míg a The Economist szerint az elnök iránti bizalom 32%-ra esett vissza. Egy másik felmérés szerint még mindig Zelenszkij a legesélyesebb jelölt, de mind Porosenko – aki a második helyen áll -, mind Zaluzsnyij (akiről meg kell jegyezni, hogy egyelőre nem mutatott politikai ambíciókat) támogatottsága növekszik.
Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy Zelenszkij nemrég a biztonsági és finanszírozási problémákra hivatkozva kizárta az eredetileg jövő márciusra tervezett választások megtartását. Az ukránok többsége állítólag támogatja a döntést, de ez nem jelenti azt, hogy Zelenszkij problémáinak vége volna. Hiszen az ellentámadás sikertelensége nyugati támogatói körében is visszatetszést kelt, mivel rájöttek, hogy Ukrajna valószínűleg nem fog javítani a harctéri helyzetén.
Egyes nyugati elemzők még borúsabb képet festenek, megjegyezve, hogy Ukrajna nincs is abban a helyzetben, hogy megvédje a területi status quót.
„Minden lépés Oroszország javára billen és továbbra is Oroszország javára fog billeni”
– véli Daniel Davis volt amerikai hadsereg alezredes, a Defense Priorities vezető munkatársa és katonai szakértője.
Még a Nato főtitkára, Jens Stoltenberg is azt mondta, hogy a Natónak „fel kell készülnie a rossz hírekre”.
A németországi székhelyű Kiel Intézet Ukrajnának nyújtott segélyek nyomon követése szerint a pesszimizmus széles körben elterjedt, ezért az Ukrajnának nyújtott új segélyek a háború kezdete óta a legalacsonyabb szintre csökkentek.
Az EU tagállamai hónapok óta küszködnek azzal, hogy megállapodásra jussanak egy 50 milliárd eurós segélycsomagról Ukrajnának, főként Magyarország ellenállása miatt, és nem titok, hogy az európai vezetők „belefáradtak” az ukrajnai háborúba, ahogyan azt Giorgia Meloni nemrég közölte is.
A katonai patthelyzet megerősíti Németországban – és brit diplomáciai körökben – azt a nézetet, hogy a Moszkvával való tárgyalások lennének Ukrajna érdekei.
Az Atlanti-óceán túloldalán eközben a Zelenszkij-féle stratégia támogatottsága rekordalacsony szinten van. A Biden-kormányzat egyre kétségbeesettebb kísérletei, hogy meggyőzze a Kongresszust az Ukrajnának nyújtandó újabb sürgősségi támogatás jóváhagyásáról, a múlt héten ismét kudarcot vallottak, amikor a Szenátus egy újabb segélytörvénytervezetet blokkolt.
Bizonyos szempontból Biden hasonló helyzetben van, mint Zelenszkij: szisztematikusan teljes ukrán győzelmet ígért, és elutasította a Putyinnal való tárgyalást, így érthető módon aggódik, hogy a következő választások előtt fordulatot tesz.
Az amerikai védelmi körökben azonban egyre inkább tudatosul, hogy egy elhúzódó konfliktus komolyan veszélyeztetné az amerikai érdekeket.
A Biden-kormányzat egyik módja az arcmentésre az lehet, hogy egyelőre – legalábbis az amerikai választásokig – „befagyasztja” a konfliktust valamilyen informális megállapodással Oroszországgal.
Ez a stratégia azonban új problémákat vet fel: nem csak az nem egyértelmű, hogy Oroszország elfogadná-e a háború befagyasztását, amíg taktikai előnyben van, de ehhez Zelenszkijt is be kellene vonni – vagy ki kellene vonni a képből.
Az Egyesült Államok szempontjából vitathatatlanul a demokratikus rendszerváltás lenne a jobb megoldás Ukrajnában; de, mint említettük, a választások jelenleg nincsenek napirenden. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a változás nem jön el; ha valami, akkor ez csak növeli annak kockázatát, hogy Zelenszkij ellenfelei – az országon belül és kívül – más eszközökkel próbálnak megszabadulni tőle. Maga Zelenszkij nemrégiben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Ukrajnában egy újabb Majdan-típusú puccsot terveznek – bár ő maga Oroszországot, nem pedig helyi ellenfeleit vádolta azzal, hogy ezek mögött a tervek állnak. Függetlenül attól, hogy mennyire tartjuk hihetőnek ezt a forgatókönyvet, Zelenszkij változó státuszáról árulkodik a világ színpadán: ahogy a nyugati országok és az ukrán hatalom fontos elemei a kivonulási stratégiát keresik, Zelenszkijt már nem előnynek, hanem tehernek tekintik.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.