Helyes: az izraeli belügyminiszter támogatja a terroristák halálbüntetését

Moshe Arbel belügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy támogatja a halálbüntetés kiszabását az október 7-i mészárlásban résztvevő Hamász-terroristákra.

„A ma hatályos törvény ezt lehetővé teszi.

Úgy gondolom, hogy az igazságosság és az erkölcs nevében eljött az idő, hogy végrehajtsuk azt, amit a mai törvény lehetővé tesz.

Ez nem olyan, mint bármely más ügy. Mindenképpen végre kell hajtanunk a törvény rendelkezéseit azokkal a nukhba nácikkal kapcsolatban” – mondta a miniszter a Rádió 103FM-nek.

A Nukhba Force, az Al-Kasszam Brigád, a Hamász „katonai” szárnyának különleges alakulata részt vett az október 7-én elkövetett izraeli mészárlásban

Az izraeli erők sok nukbha („elit” arabul) terroristát megöltek vagy visszakergettek Gázába, míg másokat az izraeli erők elfogtak.

A Hamász terroristái miatt állíthatják vissza Izraelben a halálbüntetést

Kormánypárti és ellenzéki képviselők is támogatják az ötletet.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter szombat este egy X-bejegyzésben bejelentette, hogy az Ocma Jehudit párt a héten törvényjavaslatot terjeszt a Knesszet elé, amely a terroristák halálbüntetését írja elő.

„Elvárom, hogy a Knesszet minden tagja támogassa ezt a fontos törvényt”

– írta Ben-Gvir.

Amit Halevi, a Likud párt törvényhozója a múlt hónapban olyan törvényjavaslatot nyújtott be az izraeli parlamentnek, amely lehetővé tenné, hogy a bíróságok halálbüntetést szabjanak ki azokra a palesztin terroristákra, akik részt vettek a Hamász október 7-i terrortámadásában.

Ben-Gvir a múlt héten ellátogatott az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol az október 7-én elfogott nukhba terroristákat fogva tartják.

A Ynet beszámolója szerint a Nukhba-foglyokat egy külön szárnyban tartják, és arra kényszerítik őket, hogy a nap 24 órájában Izrael nemzeti himnuszát, a Hatikvát hallgassák.

Sokkoló számok: négyből három (!) palesztin helyesli a Hamász mészárlását

Megdöbbentő közvélemény kutatást tett közzé egy ramallahi székhelyű kutatóintézet.