Molotov-koktélt dobtak egy montreáli zsinagógára

A Dollard-Des Ormeaux negyedben található Beth Tikvah zsinagógának a bejáratán dobták be a meggyújtott tárgyat. Szerencsére csak kisebb károk keletkeztek.

Sabrina Gauthier rendőrségi szóvivő közölte, hogy „az éjszaka folyamán egy gyújtótárgyat dobtak be a zsinagóga bejárati ajtaján, kisebb károk keletkeztek.” A rendőrség szerint az ügyben nyomozás van folyamatban, egyelőre nem történt letartóztatás.

A B’nai Brith Canada bejelentette, hogy „felháborodott és aggódik” az incidens miatt.

„Ma reggel megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a bejárati ajtóhoz dobott, Molotov-koktélnak tűnő maradványokat találtunk”

– mondta Henry Topas, a B’nai Brith Canada québeci regionális igazgatója, aki egyben a Beth Tikvah közösség kántora is.

„Sürgetjük a hatóságokat, hogy vizsgálják ki és tartóztassák le azokat, akik felelősek ezért a közösségünket célzó erőszakos cselekményért” – mondta.

Az antiszemita incidensek jelentősen megnövekedtek világszerte, amióta egy hónnapl ezelőtt a Hamász palesztin terroristaszervezet több mint 1400 izraelit mészárolt le.

Hétfőn Los Angelesben meghalt egy idős zsidó férfi, amikor egy Izrael-ellenes tüntető megafonnal fejbe vágta.

Gad Saad: A zsidók még akkor sem lehetnek áldozatok, amikor lemészárolják őket

A Nyugatot megfertőzte az áldozatmentalitás – írja a zsidó gondolkodó.