Belehalt sérülésébe a zsidó férfi, akit palesztin-párti tüntetésen ütöttek fejen

Egy nappal azután, hogy fejbevágták egy palesztin-barát tüntetésen, belehalt sérüléseibe egy zsidó férfi Los Angelesben. 

A 69 éves Paul Kessler elesett és beverte a fejét, miután a Los Angeles külvárosában zajló, egymással versengő Izrael- és palesztinbarát tüntetésen összetűzésbe keveredett – közölték a városi hatóságok.

Kessler halálát emberölésként vizsgálják, és a hatóságok nem zárták ki a gyűlölet-bűncselekmény lehetőségét

– áll a Ventura megyei seriffhivatal közleményében. Felelős letartóztatására egyelőre nem került sor.

Kessler vasárnap nem sokkal délután fél négy előtt sérült meg a Los Angelestől északnyugatra fekvő, mintegy 125 ezer lakosú Thousand Oaks városában zajló, egymással versengő tüntetések során. A rendőrségre bejelentés érkezett, hogy testi sértés történt, és a helyszínre küldött helyettesek megtalálták Kesslert, aki fejsérülést szenvedett – közölte a hivatal.

A Greater Los Angeles-i Zsidó Szövetség közleménye szerint a férfit fejbe vágták egy megafonnal, amelyet az egyik palesztinbarát tüntető tartott a kezében Westlake Village-ben.

Michael Barclay helyi rabbi azonban twitteren közölte, hogy beszélt a helyi rendőrfőnökkel, és elmondta, hogy Kessler halálának körülményei még mindig tisztázatlanok.

„Még nem világos, hogy pontosan mi történt, azon kívül, hogy egy idős zsidó ellentüntetett egy gázai tüntetésen, a földre esett és meghalt. Egyelőre nem tudjuk, hogy elesett, meglökték vagy megtámadták” – írta Barclay.

Barclay hozzátette, hogy a rendőrfőnök arról tájékoztatta őt, hogy az emberölés vádjának gyanúja „a balesettől a szándékos gyilkosságig és bárhol a kettő között” terjedhet.

A közösségi médiában terjedő rövid videón egy kék-fehér csíkos pólót és farmert viselő idős férfi látható, amint a járdán fekszik, és a fejét szorongatva vértócsában fekszik. Egy palesztinbarát jelképeket viselő nő és egy másik férfi guggol le hozzá, hogy ápolják — számolt be az esetről a Times of Israel.

Visegrád 24 on Twitter: „BREAKING:A Jewish man named „Paul” has died in hospital after having been hit in the head by an anti-Israel protester in Los Angeles.He is the first Jewish person to have been killed during an anti-Israel protest in the West. pic.twitter.com/bCHzkbKm0k / Twitter”

BREAKING:A Jewish man named „Paul” has died in hospital after having been hit in the head by an anti-Israel protester in Los Angeles.He is the first Jewish person to have been killed during an anti-Israel protest in the West. pic.twitter.com/bCHzkbKm0k

A férfi halála egy hónappal az Izrael és a Hamász közötti gázai háború után történt, amely azután kezdődött, hogy a terrorcsoport október 7-én megtámadta Izraelt, és ezreket ölt meg és sebesített meg. Tömeges Izrael- és palesztinbarát tüntetések kezdődtek világszerte, és tisztviselők az antiszemitizmus növekedésére figyelmeztettek az október 7-e óta eltelt hetekben.

Bár más fizikai összetűzések is történtek már tüntetések vagy plakátok kifüggesztése kapcsán, ez az első halállal végződő eset, amelyet a háborúval kapcsolatos tüntetés miatt jelentettek.

A Misaskim zsidó önkéntes szervezet közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időkben meszaporodott Los Angelesben az antiszemita incidensek száma. Még februárban például letartóztattak egy férfit, aki két embert lőtt le a zsinagógájuk előtt. Október 26-án pedig egy másik férfit tartóztattak le, miután betört egy zsidó család házába, és azt mondta, hogy zsidókat akar ölni. A gyanúsított ebben az esetben nem sebesített meg senkit.

Mi lesz ebből: a tálib zászló is előkerült az egyik germanisztáni tüntetésen

Iszlamista dzsemborit tartottak hétvégén a kalifátust követelő migránsok.