Dr. Einat Wilf szerint a palesztinok nem igyekeznek elítélni a Hamászt.
Azt mondják, hogy a legtöbb palesztin nem támogatja a Hamászt.
Rendben van.
De hol vannak akkor a nagyszabású palesztin tiltakozások, amelyek azt követelik, hogy a Hamász azonnal és feltétel nélkül engedje szabadon az elrabolt túszokat – gyerekeket, nagyszülőket, civileket?
Hol van csak egy palesztin tüntető, aki a Trafalgar Square-en áll „Nem az én nevemben” feliratú táblával?
Hol van csak egy palesztin értelmiségi, aki cikket ír, amelyben kifejezi mély szégyenét, hogy az emberiség történetének legnagyobb kegyetlenségeit követték el a „Szabad Palesztina” és a „Folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” szólamok nevében?
Ha a PFSZ, a Fatah és a Palesztin Hatóság a mérsékelt palesztinokat képviseli, akkor hol van részükről a felháborodás? A szívből jövő elítélések? Miért kell eredménytelenül nemzetközi nyomást gyakorolni rájuk, hogy legalább minimálisan is elítéljék, ami történt?
Ha a Hamászt nem támogatja a nép Gázában, akkor hol vannak azok a palesztinok, akik információkkal szolgálnak a túszokról?
Még a náci Németországban is, amikor egyes németek megértették, hogy Hitler katasztrófát hoz az országukra, voltak, akik megkísérelték őt meggyilkolni.
Hol vannak a palesztinok Gázában, akik fellépnek a Hamász ellen?
És miért van az, hogy olyan sokan ösztönösen válaszolnak ezekre a kérdésekre, és folyton kifogásokat keresnek arra vonatkozóan, hogy miért nem várhatóak el ezek egyetlen palesztintól sem?
Dr. Einat Wilf cionista külpolitikai gondolkodó és író. Az Izraelben született Wilf hírszerző tisztként szolgált az IDF-nél, majd Simon Peresz miniszterelnök-helyettes külpolitikai tanácsadójaként és a McKinsey & Company stratégiai tanácsadójaként. 2010 és 2013 között az izraeli parlament tagja volt, ahol az oktatási bizottság elnöke, valamint a külügyi és védelmi bizottság tagja volt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.