„Össze van zavarodva az erkölcsi iránytű, a terroristák váltak a hősökké”

A tragikus izraeli állapotokról, a zsidóság helyzetéről Európában, valamint az Egyesült Államok szerepéről is beszélt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Mandiner Reakció legújabb adásában.

„Mintha teljesen össze lenne zavarodva az Izraellel szembeni erkölcsi iránytű, a nyugati világban ez az iránytű teljes összeomlóban van” – kezdte meg a beszélgetést Köves Slomó. Kifejtette: az elvileg az emberi jogokat képviselő Black Lives Matter (BLM) mozgalom például egészen nyíltan kiáll a közösségi médiában a Hamász terroristái mellett. A vezető rabbi az egyik fő problémának azt tartja, hogy a választóvonalak elmosódtak a nyugati posztmodern közegben, és

az izraeli-palesztin konfliktusban a terroristák váltak a hősökké.

Aggasztó, hogy a nyugati országok úgy viselkednek, mint annak idején a náci Németországgal kapcsolatban tették, úgy vélték, hogy Adolf Hitler egy egész nép kiirtását előirányzó terve nem komoly, gyakorlatilag ugyanez történik most is, csak éppen a Hamász terrorjáról van szó.

„A világ nagyjából százötven évvel ezelőtt kifordult saját magából” – mondta Köves Slomó, hozzátéve, megjelentek a különböző „izmusok”, a második világháború a modernitás totális kudarca, amelynek fő áldozata a zsidóság volt. Szerinte most sokan úgy gondolják, a zsidók nyolcvan évvel ezelőtt áldozatok voltak, most ők a palesztinok elnyomói, egy apartheid államot tartanak fent. Csakhogy ez nem igaz, ráadásul több közvéleménykutatás kimutatta már, hogy az Izraelben élő arabok túlnyomó többsége az országban szeretne élni, mivel elvitathatatlan, hogy van vallás- és véleményszabadság, mint a nyugati országokban, viszont az Izraelt körülölelő országokban nincs.

Veszélyben a németországi zsidók: nem túl bizakodó az elhárítás zsidó kémfőnöke

Hamarosan támadások érhetik a zsidó és izraeli intézményeket és személyeket.

Kitért arra is, hogy az izraeli hadsereg hiába kéri a gázai lakosságot, hogy vonuljon délre, a Hamász nem engedi, és élő pajzsként használja a civileket.

Számítások szerint 600 millió euró megy évente európai adófizetői pénzekből a palesztinoknak

– mondta el az EMIH vezető rabbija, megjegyezve, ennek az összegnek a nagy része a palesztin hatóságokhoz érkezik, amely szerv minden terrorista családjának életjáradékot fizet.

A rabbi azt tapasztalja a közösségi médiában, hogy sajnos Magyarországon is megjelentek azok az antiszemita hangok, akik kiállnak a palesztinok és a Hamász mellett, viszont Nyugat-Európában egyenesen válságos a helyzet a zsidó közösségek szempontjából, számos antiszemita támadás történt az elmúlt időszakban. Szerinte ott tartunk, hogy túlélési stratégiát kell kialakítania a vallásos zsidóknak a nyugati országokban. Beszélt arról is, Magyarországon milyen a zsidók helyzete:

Isten áldja a magyar kormányt, hogy 2015-ben úgy döntött, nem tart igényt nagyobb muzulmán közösségre!”

Berlinisztán: 65 német rendőrt juttatott kórházba a Hamász-párti csőcselék

Elszabadult a pokol, amikor a rendőrség megpróbált feloszlatni egy Izrael-ellenes tüntetést a berlini „kis Gázának” nevezett Neuköllnben.

Hozzátette, ha itt lenne több tízezer vagy akár százezer muszlim, akkor abból biztos lenne egy réteg, akik fundamentalista iszlamisták lennének. Köves Slomó kitért az Egyesült Államokra is, arra hogy a demokrata adminisztráció a Hamász támadása óta pozitívan támogatja Izraelt és a zsidó közösséget. Joe Biden elnöksége ugyanakkor inkább a gyengeséget és a hipokrita attitűdöt tapasztalja, amit jól szimbolizált az Afganisztánból való kivonulás. Kifejtette, ténykérdés, hogy

„Donald Trump volt az egyetlen elnök az utóbbi negyven évben, akinek négyéves elnöksége alatt nem volt világraszóló konfliktus”.

Ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy Trumpnak – minden megnyilatkozási problémája ellenére – utcai harcos viselkedése működőképessé tette az amerikai diplomáciát. Köves Slomó szerint, ami történt Izraelben, „olyan paradigmaváltás volt, mint a 9/11”, egy középkori pogromra emlékeztetett, és reméli, a zsidó állam nem hagyja következmények nélkül ezeket a rémtetteket, mert akkor a hitelességét veszítené el a társadalomban.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Nyugaton már túlélési stratégia kell a vallásos zsidóknak – REAKCIÓ Köves Slomóval

Terrortámadás Izraelben, újraéledő antiszemitizmus és Biden mérlege – heti hírmagyarázat, ezúttal az EMIH vezető rabbijával, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel. #mandiner #MandinerReakció, #KövesSlomó #KacsohDániel #SzilvayGergely #Izrael #terrortámadás #Nyugat-Európa #JoeBiden #antiszemitizmus #elemzés Mandiner – A polgári karakter.

Miért mantrázza a terroristák hazugságait a 444?

Izrael-ellenes propaganda a köbön: terrorszervezetek által fabrikált vérvádat terjeszt a lap „oknyomozás” néven.