Nikki Haley, republikánus elnökjelölt-aspiráns a JNS-nek nyilatkozott a gázai helyzet megoldása kapcsán.
„Nikki Haley ellenzi, hogy az Egyesült Államok befogadjon gázaiakat.
Úgy gondolja, hogy a Hamászt támogató országoknak, például Iránnak, Katarnak és Törökországnak kellene befogadniuk a menekülteket”
– nyilatkozta Olivia Perez-Cubas, a Haley-kampány szóvivője a JNS-nek.
„Vigyáznunk kell a palesztin civilekre, különösen az ártatlanokkal, mert ők nem ezt akarták. De hol vannak az arab országok? Hol vannak? Hol van Katar? Hol van Libanon? Hol van Jordánia? Hol van Egyiptom? Tudja, hogy évente több mint 1 milliárd dollárt adunk Egyiptomnak? Miért nem nyitják meg a kapukat? Miért nem fogadják be a palesztinokat? – mondta korábban Haley a CNN-en.
„Mert tudják, hogy képtelenség ellenőrizni őket, és nem akarják, hogy a Hamász a szomszédságukban legyen.
Akkor miért akarná Izrael őket a saját szomszédságában?”
– tette fel a kérdést az elnökjelöltségre pályázó Haley.
„Mindig is azt mondtam, hogy nem szabad befogadnunk egyetlen gázai menekültet sem az Egyesült Államokba”
– nyilatkozta később Haley a Fox Newsnak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.





Ciszjordánia palesztin terület, oda kell kitelepíteni a civileket.
Ez az egyik lehetőség. De több baj is van vele.
Az első probléma, hogy kitelepítést sem az arab világ, sem a nyugati kormányok nem fogadnának el. Dacára annak, hogy ez Gáza lakóinak az előnyére válna (miután Gáza élhetetlen és mesterséges konstrukció), félnének az arab világ és a liberális – és baloldal általi elítéléstől, ami formai okokon alapszik. (Kitelepítés ellenkezik a nemzetközi joggal, stb, stb.)
A másik probléma az lenne, hogy az áttelepítéssel Ciszjordánia jó eséllyel második Gázává válna és ott egy új Hamasz jönne létre. Egy választás esetén Ciszjordánaiában már most is a Hamasz győzne.
A valódi megoldás a gazai lakosság szétosztása lenne az arab-muszlim államok között. De ebbe ezek nem mennének bele, részben, mert nem kellenek nekik a palesztinok, részben pedig azért, mert fenn akarják tartani a nyomást Izraelen egy állandó veszélyt/problémát jelentő második fronttal, azaz Gázával.
Pedig a racionális megoldás Izrael számára végül a gázai terület kiürítése lenne. Ez lenne a legjobb a gázai lakosság számára is. Kérdés, hogy lehetne ezt elfogadtatni a világközvéleménnyel, ami Izrael ellenes és tart a muzulmán világtól.
A jelenleg realisnak latszo fejlemenyek a kovetkezok: Izrael bevonul Gazaba, es likvidalja azt a kozel 50 ezer Hiszballah es Dzsihad terroristat, akik ott tartozkodnak. Ez hetekig, sot hanapokig tarthat. Kozben, mig a vilag Gazaval van elfoglalva, Izrael uldozi a Hamasz es a Dzsihad embereit Ciszjordaniaban, megnehezitendo azt, hogy megszerezzek a hatalmat a Fatahtol. Gazaban hosszu honapokig, talan evekig megszallas lesz, ha a vilag segit, akkor ujjaepites es a lakossag visszaterese, egyelore izraeli fennhatosag alatt. Izrael nem szandekozik tartosan megszallva tartani Gazat, igy mar keresi a megoldast. A (szerintem) legvaloszinubb alternativa, hogy egy a mainal joval erosebb palesztin hatosag, Abu Mazennel sikeresebb vezetovel atveheti Gaza kormanyzasat, es egyszer (talan) letrejohet egy palesztin allam a ket teruleten. Ennek persze az is elofeltetele, hogy a ket szelsoseges part ne legyen az izraeli kormanyban. A masik lehetoseg nemzetkozi fennhatosag, ENSZ , stb. Az biztos, hogy Izrael egy tobb szaz meteres biztonsagi savot hoz majd letre a hatar menten. Nagy hiba volt, hogy ezt nem tette meg mar evekkel ezelott.
A már belátható fejlemény a muszlim cunamira hajaz, mint Dél-afrikában,a fehér apartheid fehéreket
ellepte a néger áradat.
Nem igazan ertem. Hol lesz a cunami, es kik az apartheid feherek?
Annyi mindenképpen valószínű, hogy Izrael bevonul Gázába és kiiktatja a Hamaszt és a többi jihadistát, mint fegyveres egységeket. (Mint ideát nem tudja kiiktani.) Ez valóban hónapokig eltarthat. Az is valószínű, hogy ezután egy ideig ott fog maradni az IDF.
Hogy ezután hogyan alakulnak a dolgok, arről csak spekulálni lehet. A különböző oldalak/tényezők érdekei nagyon különbözőek. Izrael, muszlim országok, foteljóemberkedő közvélemény, USA/Oroszország/Kina, ENSZ -ezek mind alakíthatják a fejleményeket. Alapvető dolog a PC betegség megnyilvánulása, aminek a nyugati országok vezetései a rabjai. Sok jóra ne számítsunk.
Nos, eppen ezert a legvaloszinubb, hogy minden marad a regiben, csak a Hamaszt megprobalja Izrael, a nyugalomra vagyo arab orszagok es a nyugat kicserelni egy egyuttmukodobb vezetesre. Ez a megoldas valoszinuleg a legkenyelmesebb a vilagnak, es elfogadhato Izraelnek. Talan ujabb 8-10 evre biztositja a nyugalmat.
A foteljóemberkedők renoméja erősen konvergál a nullához.
Egy reálisan elképzelhető Palesztin Hatóság létezésének alapja és erejének a forrása a polgárai támogatása, vagy a Hatóság és Izrael konstruktív együttműködése.Sajnos ez a vagy egy kizáró vagy.
A jelenlegi palesztin kormanyzat eleg jol egyuttmukodik Izraellel, de a nepszerusege alacsony es egyre csokken. Ez utobbinak az okat nem tudom, vizsgaltak-e, de az egyik nyilvan a szelsosegesek uszitasa (a kormany is uszit), es ami ennel is fontosabb, a nyomor. A nyomor fo oka a vezetes korruptsaga (sok evtizedes – evszazados hagyomanyokkal), a bejovo penzek lenyulasa, stb. Ami a jovot illeti, meggyozodesem, hogy egy jobb, kevesbe korrupt vezetes, gazdasagi fellendules lehetove tenne, hogy az altalad kizartnak tartott helyzet eletkepes legyen.
A palesztin lakossagrol meglehetosen teves ismereteink vannak. A jelenlegi helyzetben, tehat az okt.7-i esemenyek utan vegeztek egy felmerest az izraeli arab es a zsido lakossag koreben. Mi a velemenye az izraeli araboknak a Hamasz okt. 7-i tamadasarol?
A zsidok pontos eredmenyeire nem emlekszem, de csak durvan egyharmaduk gondolta, hogy az izraeli arabok elleneztek volna a verengzest. Az arabok valaszabol kiderult, hogy 80% elitelte a Hamasz akciojat. Ez arra mutat, hogy az atlag palesztinre nagyobb hatassal van a jolet, a biztonsag, mint az uszitas.
Ez egy el nem hanyagolható megszorítással lehet igaz :
Te ugy gondolod, hogy a nem izraeli atlag palesztin nem vagyik nyugalomra es gazdasagi biztonsagra?
Ez egy el nem hanyagolható megszorítással lehet igaz :
Te ugy gondolod, hogy a nem izraeli atlag palesztin nem vagyik nyugalomra es gazdasagi biztonsagra?
Az 50000 fegyveressel együtt meghal néhányszor annyi civil is, túlélő családtagjaik valószínűleg nem nagyon akarnak barátkozni veletek a jövőben. Soha nem lesz vége…
Mindamellett, hogy az én állaspontom szerint Izraelnek joga van békében élni, ha elüldözi a palesztínokat, annak beláthatatlan következményei lesznek. Az egész migránssimogató nyugati ideológia léket kap, Amerika erkölcsileg végleg megsemmisül, a rasszizmus pedig szárnyalni fog. Rengeteg ország fog etnikai tisztogatásról fantáziálni. Ha esetleg Európába jönnek a menekültek, akkor itt egy emberként fogja mindenki gyűlölni a zsidókat. Nem mintha az EU ezt nem érdemelné meg, ha annyira szereti a palesztín terroristákat, hogy pénzeli és fegyverzi őket, akkor nosza, kapjon belőlük. Jut is, marad is…
Vagy a jövő évi EU-parlamentin megbuknak a migrisimogatók, és olyanok veszik át a hatalmat, akik ab start embercsempészetért és abban való bűnrészességért, a bűncselekmény elősegítéséért bedutyizzák a jóemberkedő NGO-k embereit, aztán beszüntetik a vizitaxiztatást Európába. Végül pedig minden olyan járművet megsemmisítenek, amellyel illegálisan lépték át az EU-tagállamok felségvizeinek határait. Az illegálisan betolakodó emberek pedig kapnak fejenként egy kötélre kötött mentőövet és abba kapaszkodva kivárják, míg elvontatják őket vissza Afrikába.
Egyetlen megoldása lesz ennek, EU kihirdeti, hogy ártatlan gázaiaknak wilkommen, jön is majd köztük megbújva vagy 20 ezer kiképzett hamasz harcos is, mind 2006. január 1-én született kiskorú, ha őszül a szakálla akkor is. És jön még velük 3-4 millió másik gázai, akik eredetileg afgánok, pakisztániak, irakiak satöbbi voltak, de útközben gázaivá válnak, miután az NGO ügynökök felvilágosítják őket, hogy most gázából bemondásra soron kívül gyorsított eljárással meg lehet kapni a menekültstátust és a letelepedésit.
Ha ettől megbuknak az efféléket válogatás nélkül beengedő politikai idióták, akkor…
Az izraeli megszállóknak vissza kell engediük a palesztínokat azok nagyapái szülőhelyére.
Nagyapaik szulofoldje- mi?
Ha ilyen ” intelligens” on,
nevezzen meg legalabb egy vagy tobb” palesztin” kiralyt,
vagy hadvezert a tortenelemben
mi volt a fovarosuk,milyen nyelven beszeltek.?
Milyen nyelven vannak ezek a
regi foldrajzi nevek a terkepen,
mint pl. Betlehem,Hebron,Galilea,Kineret(Genazeret) Gulgata- es mi az eredetuk.?
Tudja, nem eleg csak pofazni,
es gyulolkodni, a hozzaszolasokhoz – szukseges
valamennyi ERTELEM is.
1948-ban a nyugati imperialisták egy trianonihoz hasonló diktátummal a lakosság megkérdezése nélkül létrehozták Izrael államot.
Azért nem kérdezték meg a lakosságot mert akkor a többség még palesztín volt.
A palesztín többségből 800 ezer főt elüldöztek (nakba), így kerültek többségbe a zsidók.
Vajon ez teljesen demokratikus eljárás?
Tetszettek volna nem gyilkolaszni a zsidokat Magyarorszagon, Nemetorszagban es masutt.
A ” nyugati imperialistakon” kivul, a volt Szovjetunio- Gromiko- ENSZ nagykovete altal is- tamogatta Izrael felallitasat.
A tobbseg ” palesztin” volt,” bennszulottek”, akik
Egyiptombol,Sziriabol,Libanonbol es mas arab orszagokbol
szarmaztak.
A ,” 800.000″ rol szolva- ki szolgaltat igazsagot a 860.000 zsidonak,akiket kiuldoztek az arab orszagokbol, akik mindenuket otthagytak,hogy eletuket mentsek?
A kis Izrael- befogadta oket,fiait, minden kezdeti nehezseg dacara.
23 arab orszagban, kozottuk
Jordania,melynek lakossaga 70%-ban ” palesztin” – nincs
hely- ” szegeny palesztinok” nak.
Javasoljuk onnek es a tobbi
joleleknek,hogy fogadjak be oket-az alakulo Eurabiaba.
.
Ez érvelési hiba. Valakik bűnei nem igazolhatnak ártatlanok elleni bűnöket. Izrael állam egy antidemokratikus imperialista diktátum által jött létre, az azt elszenvedő ártatlan civil lakosság jogosan követel igazságot.
Kik azok az ” artatlanok”?
Onnek dunsztja nincs sem a Kozel-Kelet, de sajat orszaga tortenelmerol sem.
Talan kezdjuk azzal( ha mar trianrol predikal), hogy a foldrajzi nevek, melyekrol onnek anungja sincs, tobb mint 2000 eves- heber ( a zsido nep nyelve,melyen a Bibliat irtak.
Izrael- nem uj orszag,
Mivel onnek anungja sincs semmirol, hogyan uztek a mindenkori nagyhatalmak ezt a kis nepet- csak a legismertebbet emlitem- Titusz diadalivet Romaban,ahol a zsido foglyok viszik allamuk jelkepet, a Menorat, miutan a romai zsoldosok levertek szabadsagharcukat. ( i.u 70).
Persze,ehhez kellene- valamennyi ertelem- es tudas- ami onnel hianyzik.”
Az ” artatlan” palesztinokrol szolva( akik, mint irtam,egyiptomiak,szirek,libanoniak es masok) tobb pogromot kovettek el a zsido lakossag ellen Palesztinaban-1926-29- ben ,es a 2- ik VH- ban amig az orszag meg Brit Mandatum volt, Jeruzsalem muftijja , Hadzs Amin el Huszeini, Hitlerhez menekult,
kerve tole az orszag ” zsidotlanitasat”, mig az orszag zsido lakossaga Hitler ellen harcolt.
Ezt a britek ugy ” halaltak” meg, hogy nem engedtek be a zsidokat az orszagbs,akkor sem,amikor tudtak mar a halaltaborokrol.
Az ” antidemokratikus diktatumrol” szolva, Izrael kivonult Gazabol 2005- ben, felszamolva viragzo zsido telepuleseket, a ” foldet bekeert” remenyeben.
Annak dacara, hogy maig Izraeltol kapjsk a vizet,villanyt,
aramot,gazt, sot munkat, mert a ” demokratikus” Hamasz az osszetarhalt penzt- fegyverre kolti, raketakat, terror alagutakat kuld Izrael polgari
telepulesei fele,robbano leggomboket foldjei felegetesere.
Az ” artatlan civil lakossagot”-
emberi pajzsnak hasznalja,amikor korhazak,iskolak hatabol raketazik.
Ha on ekkora barom,hogy nem erti- kivel van dolgunk,kerdezze meg baratait Britaniaban,Francisorszagban
Daniaban,Nemetorszagban, milyen, mikor egy ” sahid” felrobbantja magat egy tomeg
kozepen,vagy belejuk gazol.
Kik azok az ártatlanok? Például a lakosság, gyermekek, nők, idősek. Ilyenekből el lett üldözve a lakóhelyükről 800 ezer fő a nakba során azért hogy a zsidók többségbe kerüljenek az imperialista diktátum által nekik juttatott területen.
Mi magyarok tudjuk milyen érzés idegen megszállás alá kerülni.
Ugy latszik onnek a zsido artatlanok- asszonyok,oregek,gyerekek nem fajnak, akiket eluldoztek
osi orszagukbol, meg a ” nakba” ELOTT, mert ezt a foldet,JUDEANAk hivtak,ahol a zsidok eltek 2000 eve, de azota, meg a szetszoratasban is uldoztek,gyilkoltak a zsidokat.
Tanuljon, primitiv barom, tortenelmet es foldrajzot,hogy
megertse ( bar ketlem) hogyan lesz lassan,de biztosan Europabol- Eurabia.
1948-ban a nyugati imperialista diktátum hozta létre Izraelt az ott élő lakosság megkérdezése nélkül, abból a lakosságból 800 ezer főt elüldöztek a nakba által hogy a zsidók kerüljenek többségbe.
Ez a gyökere a jelenlegi ellenségeskedésnek.
Az erőszak erőszakot szül, az erőszakkal létrehozott államot mindig lesznek olyanok akik nem hajlandók elfogadni.
Ha on ugyanazt karogja a tenyek ismerete nelkul,nem valtoztat semmit.
Arrol sem tud,cimeres okor- hogy a humanus hamasz- sajat civil lakossagat hasznalja emberi pajzskent,amikor
iskolak,korhazak,mecsetek
mogul raketazik.
Egyik emberuk.akit kihallgattak,elmondta hogy’
mig oket elore kuldtek gyilkolni – es ” megorokiteni” hogyan ” fejeznek le” zsido csecsemoket ,” harcolnak”
fegyvertelen oregek es gyermekek ellen, vezetoik
,Ismail Hanija, es Jihje Szinuar,es a tobbi ” patriota” Katarban es
Torokorszagban elvezi az eletet.
” Az eroszak eroszakot szul”- mondja on, a ” szagerto”, aki biztosan odatartana a masik pofajat.
Az erőszak erőszakot szül.
A nyugati imperialisták kezdték az erőszakot, az szüli a mostani erőszakot.
A háború befejeztével a gázai tengerpart egy óriási üdülőpark lesz és Gáza lesz a világ egyik legnagyobb autó parkolója.Izrael fogja felbetonozni az egész területet és a parkolási díjakat az 5-6000 megmaradt polgár fogja saját jólétére kasszírozni,izraeli katonai felügyelet mellett,mert ismerve a chamasz,fatach,hizballa és úgy egyáltalán az arab szabadságharcos vezérek tisztakezűségét,az allah adta csorda éhen döglene.
Most komolyan ….beakadt a magno???Ami igaz 48 ban letrejott izrael .Ami nem igaz nem letrehoztak hanem maga kialtota ki a fuggetlenseget az osi zsido (es nem arab vagy palesztin) foldon!!! 800 K turbanos pedig nem 48 takarodott ki izraelbol hanem 68 ban a 6 napos haboru alat ! viszont ok 48 utan rbrudaltak ki a zsidokat ! az hol van megirva amit az arabok tetek?? ok is eluldoztek 800K zsidot de ok megsem mondjak magukat menekulteknek !!!!! De hat ugye valahogy kell az enszen eloskodni csak ugy nem adnak penzt Ezert is talalak ki ezt a menekult sztorit !es igaz a palesztinok valoban eroszakal akarjak letrehozni a sajat allamukat az osi zsido foldon es valaoban nem vagyunk hajlandoak elfogadni !
Azok az arab országok, amelyek elűztek közel egymillió, módos zsidót, bezzeg a vagyonukat megtartották, most szépen befogadhatják a palesztin arabokat és az elűzött zsidók ingatlanjaiban elszállásolhatják őket. Semmiről nem kell lemondaniuk, ami az övék. Az elűzött zsidóktól lopott homit nem tekinthetik sajátjuknak.
1948-ban a nyugati imperialisták egy trianonihoz hasonló diktátummal a lakosság megkérdezése nélkül létrehozták Izrael államot.
Azért nem kérdezték meg a lakosságot mert akkor a többség még palesztín volt.
A palesztín többségből 800 ezer főt elüldöztek (nakba), így kerültek többségbe a zsidók.
Vajon ez teljesen demokratikus eljárás?
Remelem a heverjaid akiket ugy eltetesz ugy bannak veled es a kedves csaladoddal ahogy a bery kibucban vagy kfar azaban tetek az emberekkel …..ezt erdemled
Tudnád idézni szó szerint hogy kit éltettem? Mert én nem emlékszem ilyesmire.
Ezt a nőt se fenyegeti az a veszély, hogy ellopnák az eszéért. A világ szégyene, hogy az ilyen és hozzá hasonló szellemi toprongyok egyáltalán döntési pozíció közelébe kerülhetnek.
Nem bírod elviselni, hogy egy nőnek igaza van, mi? Attól még…
Igaza van? Hol? Más fütykösével verné a csalánt – mint minden önjelölt, ámde üres fejű megmondóember. Nemtől teljesen függetlenül.
Semmivel nem ver semmit, egyszerűen nyilvánvalóvá teszi, hogy a muszlimok is lesznek szívesek végre odatenni magukat menekültügyben. Amerika és Európa tele van. És egyik sem olyan gazdag egy főre vetítve, mint a kőgazdag arabok az Öböl körül. Szóval ők mellényzsebből kifizethetik.
Nem ver semmit, de verné. Se Európának, se Amerikának nem kötelessége a világ bajait magára venni – hacsak nem ők okozták, mint pl Líbia szétverését. Hogy egyebekről ne is szóljak.
Igaza van!
Tökös csaj. Kár, hogy nem lesz belőle elnök…