Már Jemenből is lövik Izraelt: az amerikai flottának kellett közbelépnie

Az amerikai haditengerészet Izrael felé indított rakétákat és drónokat lőtt le a Vörös-tenger felett.

Az amerikai haditengerészet egyik Jemen közelében tartózkodó hadihajója több rakétát is elfogott – közölte egy amerikai tisztviselő csütörtökön a Reuters hírügynökséggel.

A rakétákat a Pentagonra hivatkozó izraeli sajtó szerint Izrael ellen indították az Irán által pénzelt húszi-felkelők.

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő elmondta, sérülés nem történt, és számos rakétát és drónokat is lelőttek a USS Carney romboló közelében.

„Nem tudjuk biztosan megmondani, hogy ezek a rakéták és drónok mit céloztak, de Jemenből indították őket útnak a Vörös-tenger mentén észak felé, potenciálisan izraeli célpontok felé”

– mondta Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője az újságíróknak.

Ryder hozzátette, hogy a támadás megismétlődhet.

Az Egyesült Államok az elmúlt héten flottájának jelentős részét küldte a Közel-Keletre, köztük két repülőgép-hordozót, azok támogató hajóit és mintegy 2000 tengerészgyalogost.

Noha a Fehér Ház szerint „nincs terv vagy szándék” a bevetésükre, ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak a katonai eszközök is rendelkezésre állnak, hogy szükség esetén támogatást nyújtson Izraelnek.

Megszólalt Irán legfelsőbb vezetője: büszkék vagyunk Palesztinára!

Kezet csókolunk a palesztinoknak, akik a támadást tervezték- üzente az ajatollah.

Amerika segít: mozgásba lendült a flotta, érkezik a hadianyag Izraelbe

Közleményt adott ki a Fehér Ház és a védelmi miniszter.