Most érkezett: hat Hamász-párti riporterét függesztette fel a BBC!

A BBC arab riporterei a Hamászt támogató bejegyzéseket tettek közzé a közösségi oldalukon.

A BBC legalább hat arab nyelvű riporterét azzal gyanúsítják, hogy megsértették a brit műsorszolgáltatók pártatlan tudósítására vonatkozó szigorú előírásait azzal, hogy Hamász-párti bejegyzéseket tettek közzé az X közösségi oldalon, és lájkoltak más hasonló bejegyzéseket.

„Sürgősen kivizsgáljuk ezt az ügyet”

– közölte a BBC. „A szerkesztői és közösségi médiára vonatkozó irányelveink megsértésével kapcsolatos vádakat a lehető legnagyobb komolysággal vesszük”.

A szóban forgó bejegyzéseket egyelőre eltávolították, de a Daily Telegraph arról számolt be, hogy a Hamászt a szabadságharcosokhoz hasonlították, és az október 7-i Izrael elleni terrortámadást „a remény reggelének” minősítették, míg más bejegyzések Izraelt gúnyolták.

Nem ez az első alkalom, hogy a BBC tudósítása a háború kapcsán a címlapokon szerepel: nemrég azzal keltett feltűnést, hogy nem volt hajlandó a „terroristák” szót használni a Hamász leírására, miközben az Izraelben történt atrocitásokról hírt adott.

Erről bővebben itt írtunk:

Miért nem hajlandó a BBC terroristának nevezni a Hamászt?

A BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató közzétett egy cikket, amelyben elmagyarázza, miért tartózkodik attól, hogy elítélje a terrortámadást.

BBC riportere Bennettnek: „Az izraeli katonák örülnek ha gyerekeket ölhetnek”

A BBC a volt izraeli miniszterelnökkel készített interjút és ismét alulmúlta önmagát Izrael-gyűlölet terén.