Navégre: Betiltották a náci karlendítést és a horogkeresztet Tasmániában

Elise Archer igazságügyi miniszter szerint ez egy erőteljes jelzés, amely azt üzeni, hogy a gyűlöletnek nincs helye a szigeten. A karlendítés mellett a náci jelképek, így a horogkereszt közszemlére tétele is tilos lesz.

„A gyűlölet minden megnyilvánulását elítéljük közösségünkben”

– szögezte le Archer.

A tilalom megszegőit 3 hónapig terjedő börtönbüntetés fenyegeti majd, ha a jogszabály érvénybe lép.

Trükkösen tiltották be az ausztrálok a náci horogkeresztet

Úgy, hogy a hinduk ezentúl szabadon használhatják a szvasztikájukat.

Tasmania igazságügyi minisztere kiemelte, hogy a törvény figyelembe veszi, hogy a horogkeresztnek milyen jelentősége van a buddhista, hindu vagy dzsain hívők számára, ezért vallási, kulturális, tudományos és oktatási céllal a jelkép továbbra is felhasználható.

„Ez az első ilyen törvény Ausztráliában, és hozzá fog járulni, hogy Tasmania befogadóbb és biztonságosabb hellyé váljon”

– közölte a miniszter.

Victoria államban tavaly hoztak törvényt a horogkereszt betiltásáról, de abban a jogszabályban a karlendítést egyelőre nem tiltották be, de már folyamatban van az erre vonatkozó törvénymódosító javaslat előkészítése.

Szövetségi szinten is készül jogszabálytervezet a náci jelképek közszemlére tételének és a náci relikviák kereskedelmének betiltásáról, de a karlendítést az a javaslat sem érinti.

Betiltják a náci szimbólumokat Ausztráliában

Az ausztrál szövetségi kormány a jövő héten törvényjavaslatot terjeszt elő a náci jelképek nyilvános elhelyezésének betiltására Ausztrália-szerte.