Dániában lereszeltek egy Koránt

Firoozeh Bazrafkan iráni művésznő lereszelt egy Koránt Irán dániai nagykövetség előtt.

Bazrafkan performanszával szembe akart szállni az elnyomó iszlamista rezsim képmutató követelésével a szent könyv tiszteletéről, miközben a nők jogainak súlyos megsértésére is felhívta a figyelmet.

Bazrafkan a Korán-reszelés során hangsúlyozta a szólásszabadság fontosságát, de beszélt az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott küzdelemről is Iránban, ahol a rezsim brutálisan elnyomja a népet, különösen a nőket:

a művésznő szerint a rezsim a Koránt használja arra, hogy igazolja az országban élő nők millióinak elnyomását, fizikai és szexuális bántalmazását.

Elmondása szerint a rezsim fél a szabad beszédtől, és azt a legfélelmetesebb ellenségének tekinti.

Tettét a bátor iráni nőknek és férfiaknak ajánlotta, akik továbbra is szembeszállnak az elnyomó rendszerrel. Emellett elismerését fejezte ki azoknak a polgároknak és politikusoknak világszerte, akik támogatják az iráni nép méltóságteljes életre való törekvését. Az ő elképzelése szerint ez a méltóságteljes élet magában foglalja az egyének szabadságát, hogy kifejezzék magukat, meghozzák döntéseiket, hitüknek és meggyőződésüknek megfelelően éljék életüket

Az iráni művész azzal zárta beszédét, hogy nyomatékosan kijelentette:

nem követelhetnek tiszteletet azok, akik lábbal tiporják az alapvető emberi jogokat, ahogyan azt az iráni rezsim teszi.

Bazrafkan ezzel igyekezett rávilágítani arra a disszonanciára, amely a rezsim Korán tiszteletére vonatkozó követelése és azon alapvető szabadságjogok megtagadása között feszül, amelyeket nemtől és meggyőződéstől függetlenül minden embernek biztosítani kellene.

Svéd Korán-égetés: Európai rabbik kérik az alkotmány megváltoztatását

Az Európai Zsidó Szövetség levélben fordult a svéd királyhoz és kormányhoz.