Tórát akart égetni egy vélhetően mentálisan beteg svéd nő

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az 50 éves nő, akinek feltehetően mentális problémái vannak, egy üres papírlapot égetett el, és kijelentette, hogy az „a tartalom nélküli svéd rendszer szimbóluma” – számolt be az esetről a The Times of Israel.

Amikor a nő a stockholmi rendőrséghez benyújtotta a tiltakozás megtartására vonatkozó kérelmét, azt mondta, hogy az a „gyermekek jogainak szisztematikus megsértéséről szól Svédországban”. Egyelőre nem világos, hogy ehhez miért egy Tórát választott tüntetése kellékéül.

Az elmúlt hetekben ez volt a második Tóra-égetés, amelyet az utolsó pillanatban lemondtak.

Órákkal a nő akciója előtt Eli Cohen külügyminiszter felhívta svéd kollégáját, Tobias Billströmöt, és közölte vele, hogy a tervezett égetés ártana a két ország közötti kapcsolatoknak.

A svéd nő akciója az izraeli nagykövetség előtt.

A svéd tisztviselőket az elmúlt hetekben többször is bírálatok érték, amiért számol alkalommal jóváhagytak különböző tiltakozó rendezvényeket, amelyeken szent könyveket – főként Koránokat – gyaláztak meg. Svédország kijelentette, hogy bár nem helyesli az akciókat, a véleménynyilvánítás és a tiltakozás szabadságát szentnek tartja.

Pénteki nyilatkozatában Cohen azt mondta, hogy

„elborzasztja a Tóra Svédországban történő elégetésével kapcsolatos újabb fenyegetés”, és a szent könyvek megrongálásával kapcsolatos tiltakozások betiltását sürgette.

Billström közölte Cohennel, hogy az ilyen cselekmények ellentétesek a svéd értékekkel, és hogy megvizsgálja az alkotmányos változtatásokat, amelyek megakadályozhatják az ilyen incidenseket.

Egyes hírek szerint a hónap elején magas rangú svéd tisztviselők közölték izraeli kollégáikkal, hogy azon dolgoznak, hogy betiltsák a vallási szövegek elégetését, de hangsúlyozták, hogy bármilyen ilyen változtatás végrehajtása időbe telik.

Svéd Korán-égetés: Európai rabbik kérik az alkotmány megváltoztatását

Az Európai Zsidó Szövetség levélben fordult a svéd királyhoz és kormányhoz.