Joe Biden amerikai elnök az izraeli kormányt „szélsőségesnek” nevező támadása képmutató és pontatlan. A béke akadályai továbbra is a palesztinok. Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztőjének véleménycikke.
A múlt hétvégén a CNN Fareed Zakariának adott interjújában Joe Biden elnök lehangoló képet festett Amerika egyik legközelebbi szövetségeséről. A korábbi, Izrael vezetőit elmarasztaló kijelentései után Biden azt állította, hogy a zsidó államot jelenleg „az egyik legszélsőségesebb kormány” irányítja, amelyet valaha látott. A továbbiakban úgy jellemezte az izraeli kabinetben zajló eseményeket, mint egy „problémás koalíciót”, amelyben Benjamin Netanjahu miniszterelnök „a mérséklet felé való elmozdulással” próbálja megőrizni az irányítást.
A válasz a riporter arra a kérdésére érkezett, hogy Biden miért nem hívta meg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Washingtonba, noha ironikus módon Kína – Amerika legfőbb geostratégiai ellenfele – meghívta őt egy pekingi látogatásra.
Biden válaszában egyszerűen csak annyit mondott, hogy Jichák Herzog izraeli elnök hamarosan Washingtonba érkezik. Ez mind szép és jó, de Herzognak – annak ellenére, hogy időnként megpróbál beavatkozni a politikába – pusztán szimbolikus szerepe van az ország irányításában. Azonban mégis: az, hogy Netanjahut meghívják-e csak szimbolikus jelentőséggel bír.
Ami számít, az az, hogy
Biden 2023-ban minden tőle telhetőt megtett, hogy aláássa a miniszterelnököt és segítse azokat, akik a kormánya megbuktatására törekszenek.
Ennek az erőfeszítésnek egyik fő jellemzője, hogy az amerikai vezetés nyíltan ellenzi az izraeli kormány azon törvényjavaslatát, amely az izraeli Legfelsőbb Bíróság és igazságszolgáltatási rendszer irányíthatatlanná vált reformját célozza. Az „anti-Netanjahu” blokk támogatása, amely az elmúlt hat hónapot azzal töltötte, hogy megpróbálja megdönteni a 2022. novemberi izraeli választások eredményét, rendkívül a Demokrata Párt részéről, akik Amerikában pont hogy megvetik Donald Trump volt elnök támogatóit – akik szintén nem akarták elismerni a 2020-as amerikai választásokat és akik Bident illegitim elnöknek tartják.
Az izraeli ellenzék erőfeszítéseit talán épp a Trump-ellenes blokk sikere fűti, amely Trump hivatalban töltött négy évét azzal töltötte, hogy megpróbálta delegitimálni az Egyesült Államok 45. elnökének 2016-os győzelmét, és összeesküvés-elméleteket terjesztett állítólagos orosz befolyásról.
Biden egyértelműen abban reménykedik, hogy Netanjahu ellenfelei sikerrel járnak, bár ennek esélye hónapról hónapra csökken. És pontosan azért halványulnak, mert Biden értékelése erről a kormányról, párosulva azzal a feltételezéssel, hogy Netanjahu nem ura a helyzetnek, és ki van szolgáltatva a kormány legjobboldali elemeinek, teljesen hamis.
Igaz, hogy Netanjahu korábbi kormányaitól eltérően ebben a jelenlegi koalícióban nincsenek baloldali vagy magukat centristának mondó pártok. Mégis, az az elképzelés, hogy a miniszterelnököt markában tartják a kabinet úgynevezett szélsőségesei, mint például Itámár Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszternek, egyszerűen nem igaz. Netanjahu nagyon is irányít.
Tekintettel Biden saját problémáira kormánya feletti kontroll érvényesítésében, és arra, hogy napi szinten gondot okoz neki, hogy úgy fejezze ki magát, hogy ne hívja fel a figyelmet a korára, vajon elmondhatja-e ugyanezt?
Aznap, amikor Biden interjúja a CNN-en adásba került, Netanjahu egyértelműen demonstrálta, hogy ő – és nem Ben-Gvir, Betzalel Szmotrics pénzügyminiszter vagy a haredi pártok – a főnök.
Szembenézve a korrupciója, inkompetenciája és a terrorizmus megelőzésével kapcsolatos felelősségvállalás elutasítása miatt az összeomlás szélén álló Palesztin Hatósággal (elsősorban a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád azon törekvései ellen, hogy Júdeát és Szamáriát egy második Gázává változtassák), az izraeli biztonsági kabinet cselekedett. 8-1 arányban megszavazta, hogy sürgősségi intézkedéseket hozzon a megmentés érdekében. Az egyetlen „nemmel” szavazó Ben-Gvir volt.
A vita arról, hogy Izraelnek mit kellene tennie a Palesztin Hatósággal kapcsolatban, bonyolult.
A szervezetet irányító Mahmúd Abbász 87 éves maga a probléma, és ugyanez igaz az általa vezetett Fatah párt kleptokráciájának többi tagjára is. A Palesztin Hatóság a béke ellen dolgozik a nemzetközi fórumokon. Hivatalos médiájában és iskoláiban erőszakot és gyűlöletet szít Izrael és a zsidók ellen. Támogatja a terrort a „fizetés a gyilkosságért” program formájában, amely jutalmazza azokat, akik izraelieket és zsidókat sebesítenek meg és gyilkolnak. Vezetésének eredménytelensége az általa ellenőrzött területeket még rosszabbá tette, mint amilyenek egyébként lennének.
További létezésének alternatívája az lenne, ha Izrael újra közvetlen ellenőrzést gyakorolna egész Júdea és Szamária felett – amit Izraelben kevesen akarnak.
Lényegében ez azt jelentené, hogy Ciszjordánia egészének tényleges „megszállása” folytatódna, amely évtizedekkel ezelőtt, az oslói megállapodások után ért véget, bár a nemzetközi közösség és Izrael kritikusai és ellenségei szeretnek úgy tenni, mintha ez soha nem történt volna meg.
Netanjahu mégis kész pénzügyi segítséget nyújtani neki, hogy Abbász korrupt rezsimjét életben tartsa. Abbász hivatalosan visszautasította az izraeli ajánlatot, de mint a múltban már gyakran megtörtént, valószínű, hogy a palesztin vezetés csendben elfogadja a segítséget, amelyet nyilvánosan elutasított.
Mindebből az a következtetés vonható le, hogy bár jobboldali és vallási partnerei elégedetlenek a javasolt támogatással, Netanjahu mégis könnyedén keresztülvitte azt.
Bár Washington úgy beszél az izraeli kormányról, mintha a miniszterelnököt túszként tartanák fogva szövetségesei, az igazsághoz közelebb áll a fordítottja. Szükségük van Netanjahura, ha befolyásos pozícióban akarnak maradni, akár most, akár később. Neki is szüksége van rájuk, de olyan fontos kérdésekben, ahol ők kárognak, Netanjahu érvényesíteni tudja akaratát.
A kormánnyal ellenséges izraeli és nemzetközi média által a jelenlegi koalícióról készített tudósítások minden egyes szakadásra utaló jelre összpontosítottak, és úgy ábrázolták azt, mint ami folyamatosan a felbomlás szélén áll. Ugyanez elmondható gyakorlatilag minden olyan parlamenti koalícióról, amely Izrael történelme során kormányzott. A koalíción belül is vannak nézeteltérések a biztonsági kérdésekben, mint amilyenről most szavaztak, valamint abban, hogy milyen gyorsan vagy keményen kell haladni az igazságügyi reformok előmozdításában.
Mivel azonban a koalícióban nincs olyan párt, amely a legfontosabb kérdésekben alapvetően nem ért egyet a többiekkel, ez a kormány valójában egységesebb, mint a legtöbb izraeli kormány, beleértve az összes korábbi, Netanjahu által vezetett kormányt is.
Ráadásul Biden ellenkező érvei ellenére a kormány támogatása a zsidók azon jogának, hogy Júdea és Szamaria egész területén éljenek és építkezzenek, nem teszi azt szélsőségessé.
A területi kérdésekkel és a konfliktussal kapcsolatos nézeteik sokkal inkább mainstreamek, mint azoké a baloldali pártoké, amelyeket Biden szívesebben látna hatalmon.
Biden megszállottsága a palesztinokkal való konfliktus kétállami megoldása iránt, és az az állítása, hogy Izrael lelkesedésének hiánya az ötlet iránt „biztonsági kockázatot” jelent, teljesen elrugaszkodott a konfliktus valóságától.
Még ő is tudja, hogy a palesztinok nem érdekeltek a békében, ezért az ő kormányának az a különlegessége, hogy – Biden összes közelmúltbeli elődjével ellentétben – nem terjesztett elő saját béketervet.
Bár Biden szájhősködik Izrael azon jogáról, hogy megvédje magát a terrorizmussal szemben, abszurd az a meggyőződése, hogy a palesztin terrorizmus megugrása az izraeli belpolitikára adott reakció. A Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád arra törekszik, hogy megkettőzze gázai terrorbázisát Abbász területén. A Fatah pedig annyira fél riválisaitól, hogy a Palesztin Hatóság gyakorlatilag magára hagyta a régió egyes részeit, ami szükségessé tette Izrael legutóbbi dzsenini terrorellenes műveletét.
Izrael és Netanjahu szidalmazása a nem fogja ezt helyrehozni. De Biden nem igazán érdekelt a békében. Lehet, hogy olyan izraeli kormányt akar, amely a 2021 júniusától 2022 decemberéig az országot irányító „bárki, de Bibi” koalícióhoz hasonlóan elhanyagolja a biztonsági helyzetet a területeken. Amit valójában akar, az egy olyan kormány, amely az ő akaratát teljesíti, amikor az Irán és annak nukleáris ambíciói lecsillapítására irányuló amerikai erőfeszítésekről van szó.
Ám ez az, amit Netanjahu soha nem fog megtenni.
Azért akarja Biden, hogy Netanjahu távozzon, mert az izraeli miniszterelnök továbbra is erős vezető, aki nagyon is ura a dolgoknak. Ugyanez vonatkozik az izraeli baloldaliakra is, akik attól tartanak, hogy az igazságügyi reform véget vet a jogállamnak, amely gyakorlatilag megakadályozza, hogy a jobboldal kormányozzon, függetlenül attól, hogy ki nyeri a választásokat. Eltökélt szándékuk, hogy tisztességes vagy tisztességtelen eszközökkel tönkreteszik Netanjahut.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy Biden pontosan olyan dolgokban bűnös, amelyeket egyébként Izrael szemére hány.
Bár Bident mérsékeltnek választották meg, aki Trump után visszaadná a normális életet Amerikának, úgy kormányzott, mintha pártja szélsőbaloldali szárnyának rabja lenne. A sokszínűség, egyenlőség és befogadás (DEI) woke-katekizmusának a szövetségi kormányzatra való ráerőltetésétől kezdve az oktatási rendszer ellen tiltakozó szülőket „belföldi terroristaként” kezelő igazságügyi minisztériumán át a szélsőséges környezetvédelem felkarolásáig és a Mexikóval való gyakorlatilag nyitott határ létrehozásáig Biden úgy viselkedik, mintha a progresszívek túsza lenne. Ezt csak tetézi fizikai hanyatlása, ami komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy képes-e hivatalban maradni, még akkor is, ha indul a második ciklusáért.
Biden háborúja a Netanjahu-kormány ellen nem segíti elő a békét vagy erősíti az Egyesült Államok érdekeit a Közel-Keleten. Azzal, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány megbuktatására irányuló vesztes csatát vív, saját gyengeségeire hívja fel a figyelmet.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.