Megbolydult a német politika sok éves állóvize. A többség elkezdi hallatni a hangját és már nem fél szembe menni a zöld politikával. Most kezd a Merkel-korszak lassan a végéhez közeledni. Krisztina Koenen jegyzete.
Alig két hete még úgy látszott, hogy a zöld rendszerpártok, mind a kormányon, mind az ellenzékben levők, ebben az országban azt csinálnak, amit akarnak. A választópolgárok bénult döbbenettel követték a szociáldemokratákból, zöldekből és szabaddemokratákból álló kormány egyre újabb, a józan észnek ellentmondó törvényeit és rendeleteit, amelyekkel azok az ország és a polgárok eddig jólétét már eddig is lélegzetelállító iramban semmisítették meg. De úgy látszik, a tervezett fűtési rendelettel, amellyel 2024-töl kezdve be akarják tiltani az új olaj- és gázfűtések beépítését, sokaknál betelt a pohár.
Az elmúlt szombaton több mint 15 ezren tüntettek a bajorországi Erdingben – „felfűtött hangulatban”, az állami TV tudósítása szerint – a kormány tervezett fűtési rendelete, a genderpolitika és a rendszermédia egyoldalú kormányhűsége ellen. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a tüntetés a „klíma mindenek felett” ideológiája és az államnak a személyes életbe való, időközben tűrhetetlenül erőszakos beavatkozása ellen irányult.
Bár ez volt az első igazán jelentős nyilvános megmozdulás a zöld önkényuralom ellen, a kormánykoalíció felett már több hete gyülekeznek a sötét fellegek. Polgármesterek a rengeteg migráns kényszerbeszállásolása nyomán „robbanásig feszült hangulatról” tudósítanak. Egyre több cikk jelenik meg még a rendszermédiában is, melyekben a szerzők az energiafordulat kihatásainak következményeként egy közelgő robbanástól tartanak. Az ipari és kereskedelmi cégek eddig hallgattak, rosszabb esetben zöldebbek akartak lenni még a zöldeknél is. Most egyes vezetők is elkezdtek tiltakozni a számukra katasztrofális intézkedések, főleg az energiaárak ellen.
Vesztésre állnak a koalíció pártjai
Az uralkodó elit félelme jogos. Az úgy nevezett vasárnapi kérdéssel a nagy véleménykutató intézetek azt vizsgálják, hogy hogyan alakulnának a pártok közötti erőviszonyok, ha azon a vasárnapon szövetségi választást rendeznének. A most vasárnapi felmérés eredménye a számtalan figyelmeztető jel ellenére is sokként hatott az összes rendszerpártra. A zöldek szinte zuhanórepülésben éppen csak 13 százalékot értek el, a szociáldemokraták valahol 19 százalék körül teljesítettek, a szabaddemokraták pedig ma már valószínűleg be se jutnának a parlamentbe. A kormánykoalíciónak már hetek óta nem lenne többsége.
Csak egyetlen párt lett hétről hétre erősebb:
a rendszerpártok által alaptalanul náci hírbe hozott konzervatív AfD (Alternative für Deutschland – Németország alternatívája), amely 20 százalékkal immár megelőzte a szociáldemokratákat és a CDU mögött második legerősebb párt lett. Sőt, Keletnémetországban az AfD ma 32 százalékkal a legerősebb párt.
Az AfD-nek ehhez a naponta erősödő eredményhez alig kellett hozzájárulnia. Elég volt minden lényeges kérdésben annak a nyomatékos hangsúlyozása, hogy nem támogatják a rendszerpártokat, nem folytatnak klímaharcot, elutasítják a korlátlan migrációt és nem kívánnak az LGBT-mozgalom kiszolgálóihoz tartozni. A szárnyaláshoz elég volt, hogy a rendszerpártok politikusai és a szolgálatukban álló média az AfD-t gyakorlatilag kizárja a hírekből és tudósításokból, illetve negatív fényben tüntesse fel minden fellépésüket és tagjait minősíthetetlen hangon ócsárolja.
Az állandó sivalkodás, a „náci”, „szélsőjobboldali” és „jobboldali radikális” jelzők eposzi használata már alig hat, sőt a hatás szinte ellentétébe fordult, a polgárok elkezdték dicséretként felfogni. A szavazóknak elegük van „az elit zöld diktatúrájából” és ezért szavaznak az AfD-re, mondta Manfred Güllner, a Forsa neves véleménykutató intézet vezetője a Weltwoche svájci lapnak. Ilyen nyílt és egyértelmű beszédet már régen nem hallottunk a német nyilvánosságban.
A felmérés talán legérdekesebb eredménye azonban az volt, hogy az ellenzékben levő, de az AfD-vel ellentétben a rendszerpártokhoz tartozó kereszténydemokrata párt, a CDU, a katasztrofális kormánypolitika ellenére sem tudott bármilyen előnyre szert tenni a kormánypártokkal szemben. Még a kimutatott sovány 28 százalék is csalóka, mert ebben az eredményben benne van a CSU-ra szavazó bajor polgárok részesedése is, Bajorországban pedig a CSU jelenleg 40 százaléknál van.
Az utóbbi hetek felmérései nyomán nagy az idegesség a rendszerpártok és a rendszermédia berkeiben. Az erővonalak eltolódása sokként hatott rájuk. A pártok nyilvánvalóan elhitték a hozzájuk kötődő média ujjongását és hajbókolását. Úgy látszik még azt is elhitték, hogy az angolszász befektetési társaságok és excentrikus milliárdosok által pénzelt úgy nevezett NGO-khoz tartozó úrilányok utcai terrorakciói a nép akaratát fejezik ki. Most aztán tanácstalanul azt kérdezik: Hogyan történhetett ez meg?
A zöldek csalódtak a népben
A csalódás a dédelgetett zöldeknél persze nagy, de azért nem olyan nagy, hogy bármiféle önkritikához vezetett volna. Robert Habeck, klíma- és gazdaságügyi miniszter személyesen sértve érzi magát. „Egyértelműen nem tartjuk az irányt… a társadalmi többség eltávolodott attól, hogy a változásokat támogassa”, panaszolta, miközben az evangélikus egyház évente megrendezett tömegtalálkozóján gondterhelt pillantást vetett összesereglett – főleg női – hódolóira. Mi tehát a teendő, ha az istenadta nép nem úgy akar, mint az élcsapat? Irányváltás helyett most kell igazán „politikailag előretörni”, hirdette meg a miniszter, és akkor „a politikai impulzusokból egy új társadalmi dinamika fog létrejönni”. Vagyis csakazértis így tovább, a fűtési rendelet jönni fog, még ha meg is fogtok fagyni, mert mi vagyunk a jók, és aki nem ezt gondolja, annak majd megmutatjuk.
Cem Özdemir, mezőgazdasági miniszter, aki neje révén ugyanúgy, mint Habeck és családja szintén része a zöld minisztériumokban uralkodó korrupciós hálózatnak, aki eddig politikailag csak az élelmiszertermelés és -fogyasztás elleni radikális kirohanásaival és rendeleteivel tűnt fel, nem olyan széplelkű, mint mesekönyvíró kollégája. Aki a zöldeket bírálja, annak nem volt gyerekszobája, állítja, az nem tud még késsel-villával sem enni és valószínűleg nem is mos kezet, vagyis az egy barbár őrült, tombolt az állami TV egy beszélgetős műsorában. Nagyobb megvetéssel a német népről a kommunisták propagandája óta senki sem beszélt a nyilvánosság elött.
Valószínűleg még saját támogatóinak elvesztésénél is jobban fáj a zöld pártnak és követőinek az AfD térnyerése, és ez vonatkozik az összes rendszerpárta is. Különösen fájdalmas a dolgok jelenlegi állása a CDU számára. Friedrich Merz, a Blackrock amerikai befektetési társaság felügyelőbizottsági elnökéből lett pártelnök, nem a zöld totalitarizmus, hanem az AfD elleni harcot tekinti fő feladatának. A klímaharcot és a katasztrofális migrációt pártja kis korlátozásokkal támogatja, és miért is ne tenné. Hiszen mindkét politika a CDU-val és Merkel asszony kancellárságával vette kezdetét. A zöldek csupán – a Blackrock és más nemzetközi pénzügyi nagyhatalmak támogatásával – fokozták az iramot és egyre szélsőségesebb irányban folytatták azt, amit a CDU megkezdett. Merz csak arra vár, hogy a szociáldemokraták a zöldek halálos ölelésében kimúljanak, és akkor végre a zöldek koalíciós partnereként beülhessen a kancellári székbe.
Az AfD politikai elszigetelése már nehezen tartható
Keletnémetországban már most az a helyzet, hogy a következő tartományi választások után az AfD ellenében alig lehet kormányozni. Az ottani CDU politikusai között sokan nagyon hasonló nézeteket vallanak, mint az AfD, és látják, hogy a CDU is ugyanúgy, mint a szociáldemokrata párt, az AfD-ellenességgel és a zöldekkel való paktálással létezését teszi kockára. A CDU-központ AfD-re vonatkozó koalíciós tabuját valószínűleg a tűréssel fogják feloldani, vagyis elképzelhető, hogy valahol egy kisebbségi CDU-kormány alakul, amelyik az AfD tűrésével kormányoz, tehát egyetértés esetén az AfD gondoskodna a törvénykezéshez szükséges többségről.
Egyes politikai megfigyelők már most fogadásokat kötnek, hogy hol fogja egy tartományi CDU az AfD körül emelt tűzfalat áttörni, és a legerősebb párttal kötött koalícióban, vagy valamilyen más AfD-vel közös felállásban tartományi kormányt alakítani. A legtöbben – mint az Önök tudósítója is – Türingiára és Szászországra tippelnek.
Mindkét tartományban az AfD a legerősebb párt, 30 százalék fölötti eredménnyel.
Persze az is könnyen meglehet, hogy a rendszerpártok és az őket hűen kiszolgáló alkotmányvédelem még a választások elött, mint alkotmányellenes pártot betiltatják az AfD-t. Hogy ennek milyen következményei lennének, azt még elgondolni is rossz.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.