A zöldek gyűlölik a német népet

Alig két héttel ezelőtt Robert Habeckről, a zöld gazdasági és klímaügyi miniszterről sokan már azt is elhitték, hogy tud a vízen járni. Az állami tévé alázatos interjúkban hódolt a nagy férfiú bölcs döntéseinek, a „minőségi” rendszermédia ragyogó színekben ecsetelte az általa megálmodott széndioxidmentes jövőt, melynek érdekében 2024-től mindenkinek kötelessége lesz gáz- és olajfűtését hőszivattyúra lecserélni és házát, lakását ennek megfelelően átépíteni.

Igaz ugyan, hogy nem lesz áram sem a hőszivattyúk, sem az elektromos autók üzemeltetésére, mert hiszen az atomerőműveket a zöldek kikapcsoltatták, a helyettük tervezett gázerőművek pedig az olcsó orosz gáz híján már elvben sem épülnek. Igaz, hogy az egész fűtési fordulat a német polgároknak potom ezer milliárd eurójába fog kerülni,

de hát a hülyének is megéri, ha ezzel a világ széndioxid-kibocsátásának legalább 0,001 százalékát sikerül majd megakadályozni.

Habeck miniszter problémája azzal kezdődött, hogy Patrick Graichen klímaügyi államtitkár, aki az energiafordulat atyja, és a képességekkel csak szűkösen megáldott miniszter mögött a minisztérium igazi feje, egy Michael Schäfer nevű zöld pártbarátját akarta kinevezni a minisztériummal összefonódott, állami tulajdonban levő Dena energetikai intézet vezetőjének lukrativ pozíciójába. Az állásinterjú során magázta a kandidátust és úgy tett, mintha nem ismerné Schäfert, holott az nemcsak régi harcostársa, hanem esküvői tanúja is volt. Ez pedig kiderült, hála az ellenzéki médiának és a Springer kiadó lapjainak – Schäfer a már elfoglalt állását ezután kénytelen volt feladni.

Graichen botlását Habeck elöször megpróbálta bocsánatos kis megtévelyedésként feltüntetni, mondván az „oroszpárti fosszilisklikk” lejárató hadjáratáról van szó. Az állami tévé és a rendszermédia – mint eddig is – védőfalakkal vette körül a minisztert és pártját, melyről a múltban minden kritika lepergett, mint kutyáról a víz. De Habeck néhány nap múlva mégis kénytelen volt Graichent meneszteni,

miután kiderült, hogy a minisztérium egy másik zöld államtitkára, Michael Kellner, Graichen testvérének, Verena Graichennek a férje, vagyis Graichen sógora.

Innentől aztán nem volt megállás. Hamarosan az is kiderült, hogy Verena testvér az Öko-Institut nevű kutató és tanácsadó „nonprofit” intézménynél van vezető állásban, ugyanúgy, mint egy másik Graichen-testvér, Jakob, aki ugyanitt „vezető kutatói” pozíciót tölt be. Az Öko-Institut bevételei legfőképpen állami támogatásokból és a minisztériumtól magától származnak, lévén az a legfontosabb kliensük. Ráadásul az is kiderült, hogy 2021-ben, röviddel a kormányváltás után, a BUND elnevezésű „természetvédő” NGO-t az akkor még új Graichen-Habeck páros 600.000 euró állami támogatással örvendeztette meg. És ki ül a BUND vezetésében? Nem más, mint Verena Graichen. Ezután Graichent Habeck sem tudta már megvédeni.

De nemcsak a Graichen család tagjai kerültek hatalmi pozíciókba és húztak kiemelkedő anyagi hasznot a zöldek kormányra kerüléséből. A zöld Udo Philipp szintén Habeck államtitkára, ellene most vizsgálat folyik, mert a zöld start-up támogatási program vezetőjeként véletlenül pont azokba a feltörekvő cégekbe fektette be privát pénzét, amelyeket államtitkárként támogatásban részesített.

Philipp ezen felül a klímaminisztérium tanácsadójává nevezte ki annak a befektetési alapnak vezetőjét, amelybe maga is befektetett.

A történeteket még lehetne tovább mesélni, mivel más minisztériumokban, például a klímaminisztériummal szorosan összefonódott környezetvédelmi minisztériumban szintén zöld államtitkárok kezében vannak a kulcsfontosságú döntések. Időközben több bennfentes állítja, hogy a szövetségi tartományok szintjén ugyanilyen állapotok uralkodnak.

A zöld klánok elfoglalták a minisztériumok, állami intézmények és persze az ezek előterében aktív NGO-k és a legtöbb tévéadó és újság kulcspozícióit. Ide-oda váltogatják pozíciójukat (legtöbbször persze felfelé) a zöld univerzumon belül, hol egy agytrösztben, hol egy állami intézményben, illetve egy minisztériumban tűnnek fel. A zöldek időközben behálózták nemcsak az állami és félállami intézményeket, hanem a vezető ipari cégeket is. Így került például Graichen felesége, Jutta Dönges a nemrég csődveszély miatt államosított energiaszolgáltató cég Uniper (régebben RWE) pénzügyi igazgatói székébe.

Sem Habeck, sem a zöldek akár egyetlen tisztségviselője sem érezte eddig szükségesnek, hogy önkritikát gyakoroljon, vagy a nyilvánosság előtt bocsánatot kérjen. Mély sértődöttséggel reagáltak minden bírálatra, a bűntudatnak még jelét sem mutatták.

A zöldek úgy érzik, hogy ők elhivatottak, a pápai tévedhetetlenség birtokában tudják magukat.

Ezért vannak meggyőződve arról, hogy mindent megengedhetnek maguknak, hiszen ők a jó szolgálatában állnak.

Ez az egyik tanulsága ennek a zöld korrupciós botránynak.

De vannak még egyéb riasztó tanulságok. Mielőtt Patrick Graichen a klíma- és gazdaságügyi minisztérium teljhatalmú ura lett, az Agora elnevezésű agytröszt kezdeményezője, felépítője, majd vezetője volt. Az Agora 2012-es megalakulása óta a német klímapolitika és az „energiafordulat” meghatározó hajtóereje. Ott született meg a terv, hogy Németországnak 2045-ig klímasemlegessé kell válnia, és amióta a német zöldek 2021-ben a kormányzó koalíción keresztül hatalomra kerültek, azóta óramű pontossággal lépésről lépésre e tervet öntik törvényekbe és viszik keresztül a német polgárok többségének akarata ellenére. Az Agora-terv megvalósítása volt Graichen feladata a kulcsfontosságú gazdasági és klímaügyi minisztériumban, Habeck miniszter és kancellárhelyettes csupán az ő bábja volt, de végsősoron az Agora és pénzelőinek a bábja.

Ezért fontos feltenni azt a kérdést, hogy honnan ered az Agora pénze és befolyása. Az Agorát lényegében két alapítvány finanszírozza, a kölni Mercator alapítvány és a European Climate Foundation, melynek központja Hágában van. Ez utóbbi több millió dollárt kap évente a brit Chris Hohn „Save the Children” elnevezésű hedgefundjától valamint a brit milliárdos Alan Parker tulajdonában levő, Genfben székelő Oak Foundationtől. A Mercator alapítvány a német milliárdos család Schmidt-Ruthenbeck (Metro áruházak, többek között) tulajdonában van. A Mercator alapítvány eddig a szerteágazó Agora trösztöket 42 millió euróval támogatta, de ezenkívül még több más agytrösztbe és NGO-ba folynak évenkénti milliós összegek.

A zöldek mint párt és mozgalom csak részben mozognak a parlamentáris demokrácia keretei között. Milliárdos támogatóikkal együtt éppen hogy a parlamentáris demokrácia megkerülésével, illetve aláaknázásával dolgoznak a klímatotális társadalom megvalósításán.

Ez magyarázza, hogy miért tudja egy maximum 14 százalékos párt az egész társadalmat markában tartani. A Graichen klán lelepleződése ezen nem fog változtatni. A zöld hálózatok és milliárdos támogatóik hatalmi ambíciói változatlanul fennállnak, az új államtitkárok ott folytatják majd, ahol Graichennek abba kellett hagynia.

Habeck nemcsak, hogy eddig nem gyakorolt önkritikát, úgy tűnik még bosszút is akar állni ezért a kis vereségért a német népen. Mintha a sok millió háztartás fűtési csődbe kényszerítése még nem lenne elég, kedden este újabb – a szociáldemokratákkal egyeztetett – törvénytervezettel állt elő. Ennek értelmében köteleznék a polgárokat, hogy három évre visszamenőleg pontosan dokumentálják az energiafelhasználásukat az önkormányzatok számára.

A mindenható állam tudni akarja, hogy ki, mikor, mennyi és milyen energiát használt fel és mire.

Aki ellenáll, azt többszázezres büntetés fenyegeti. A cél nem kevesebb, mint totális ellenőrzés és leigázás.

A zöld totalitarizmus nem a jövőnk, hanem a jelenünk. És ezért a harmadik tanulság: A zöldek gyűlölnek bennünket, egyszerű, dolgozó német polgárokat.

Krisztina Koenen összes cikkét elolvashatja itt.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.