A szaúdi külügy: Kevés előnye lenne, ha normalizálnánk kapcsolatainkat Izraellel

Az szaúdiak jelezték, hogy továbbra is ragaszkodnak a két-állami megoldáshoz, és enélkül csak korlátozott hasznát látják az Izraellel való békülésnek.

Az izraeli-szaúdi normalizációnak korlátozott előnyei vannak a kétállami megoldás nélkül – mondta az ország külügyminisztere, Faisal bin Farhan herceg, aki kifejtette, hogy Rijád a megfelelő időben támogatni tudna egy ilyen megállapodást – írja a Jerusalem Post.

„Úgy véljük, hogy a normalizáció Izraellel a régió érdeke, hogy az mindenki számára jelentős előnyökkel járna”

– mondta újságíróknak Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Rijádban, ahol a két diplomata egy ilyen megállapodás lehetőségéről tárgyal.

„A palesztin nép számára a béke felé vezető út megtalálása nélkül, e kihívás kezelése nélkül bármilyen normalizációnak korlátozott előnyei lesznek”

– mondta Faisal herceg.

„Ezért úgy gondolom, továbbra is arra kell összpontosítanunk, hogy megtaláljuk az utat a kétállami megoldás felé, hogy megtaláljuk az utat a palesztinok méltóságának és igazságosságának megadásához”

– magyarázta.

Blinken szerint a regionális integráció és a de-eszkaláció kulcsfontosságú a régió stabilitása és jóléte szempontjából.

„Az Öböl jobban összekapcsolódik, mint valaha – mind térségként, mind a tágabb értelemben vett Közel-Kelet országaival, beleértve Izraelt is. Az Egyesült Államok továbbra is szerves szerepet fog játszani a normalizáció elmélyítésében és kiterjesztésében”

– mondta Blinken.

Egy ilyen megállapodás azonban nagymértékben függ a Rijád és Washington közötti megegyezéstől. Rijád azt szeretné, ha az alku részét képezné Washington támogatása a nukleáris tervének kiépítésére vonatkozó terveihez.

„Nem titok, hogy fejlesztjük hazai, polgári célú nukleáris programunkat”

– mondta Faisal herceg újságíróknak.

„Vannak nézetkülönbségeink, ezért azon dolgozunk, hogy találjunk egy olyan mechanizmust, amellyel együtt tudunk dolgozni a polgári nukleáris technológián”

– mondta Faisal herceg, miközben hangsúlyozta, hogy országa az Egyesült Államok támogatásával vagy anélkül is haladni fog előre.

A szaúdiak nem értik, mit akar tőlük Amerika

A Kínával kötött megállapodás Iránnal sokkolta és megdöbbentette Washingtont, amelynek szeszélyes politikai ingadozásait a szaúdiak egyre nehezebben értik meg.

A Rijád és Washington közötti kapcsolat erős – mondta Faisal herceg, hozzátéve, hogy ezek a kapcsolatok nem zárják ki más erős kapcsolatokat, például azokat, amelyeket országa Kínával ápol, amely a második legnagyobb kereskedelmi partnere.

„Úgy gondolom, hogy mindannyian képesek vagyunk több partnerségre és többféle elkötelezettségre, és az Egyesült Államok sok esetben ugyanezt teszi”

– mondta Faisal.

Blinken elutasította azt az elképzelést, hogy Kína növekvő szerepe a régióban a Biden-kormányzat ottani befolyásának csökkenésének eredménye lenne.

„Senkit sem kérünk arra, hogy válasszon az Egyesült Államok és Kína között”

– mondta Blinken, hangsúlyozva, hogy az USA továbbra is az első számú partner a térség országai számára.

Rijádban tartózkodva Blinken felhívta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy tájékoztassa őt a szaúdi megállapodásra irányuló erőfeszítésekről, valamint hogy megvitassa az iráni és a palesztin kérdéseket.

Blinken emlékeztette Netanjahut, hogy az USA elvárja Izraeltől, hogy tartsa be az idén Akabában és Sarm-es-Sejkben tartott két regionális csúcstalálkozón tett vállalásait, és beszélt neki annak fontosságáról, hogy tartózkodjon az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek „aláásnák a kétállami megoldás kilátásait”.

A két férfi megvitatta Irán nukleáris fegyverek kifejlesztésére irányuló törekvéseit is, Netanjahu pedig figyelmeztette Blinkent a 2015-ben megszűnt iráni atomalku felélesztésének veszélyeire. A megállapodás célja Irán atomprogramjának megfékezése volt, de Izrael régóta úgy véli, hogy az megerősítette Teherán atombombák előállítására irányuló törekvéseit.

Netanjahu „megismételte következetes álláspontját, miszerint az Iránnal kötött nukleáris megállapodáshoz való visszatérés nem állítaná meg az iráni atomprogramot, és hogy semmilyen megállapodás Iránnal nem kötelezi Izraelt, amely mindent megtesz, hogy megvédje magát”

– magyarázta a miniszterelnöki hivatal.

Biden odalökte a Közel-Keletet Kínának

Azzal, hogy Amerika nem hajlandó Irán-ellenes blokkot létrehozni, a Közel-Keletet Kínának adja át.