Az ukrán háború első hónapjaiban még úgy tűnt, hogy a Nyugat jól kitaposott, minőségre épülő technológiai stratégiája tökéletesen működik. Robert C. Castel elemzése.
Ünnepeltük a Javelint meg a Stingert és rögtön utána a Bayraktar drónt. A HIMARS megérkezésével pedig a regnáló technológiai stratégia elérni látszott a csúcspontját.
Mivel a katonai innovációk evolúciója a klasszikus S görbét követi és mivel a csúcspont után nem egy gyors hanyatlás, hanem egy hosszú lankás plató következik, könnyű volt nem észrevenni az első vészjeleket.
A HIMARS kezdeti sikereinek az árnyékában nem vettük észre, hogy a Bayraktar csendben lekerült a sztárlistáról. Azt sem vettük észre, hogy az ukrán harci gépekre adaptált nagy sebességű radar-elhárító rakéták (AGM-88 HARM) csodája is csak három napig tartott. Közben az ukránok által alkalmazott sokat sztárolt taktikai drónok élettartama hónapokról hetekre majd napokra töpörödött.
A meglévő technológiai stratégia válsága csak akkor kezdett tudatosulni a szakértőkben amikor
hirtelen az összes precíziós csapásmérő eszköz hatékonysága drámaian csökkenni kezdett.
A HIMARS hagyományos rakétái (GMLRS) és a platformról indítható siklóbombák (GLSDB), a légi indítású JDAM sikló, de még az Excalibur precíziós gránátok alkalmazása is egyre csökkenő hozadékot mutatott.
Ezután következett a Shadow Storm megjelenése, ami a vártnál sokkal szerényebb teljesítménnyel debütált.
A folyamat végül a kijevi Patriot üteg elleni Kinzsál csapással tetőződött.
Külön-külön ezek az események talán nem adtak volna okot a pánikra, és a drukkermédia mindent meg is tett, hogy elbagatellizálja azokat. A szakmai fórumokon azonban az aggodalom disszonáns hangjai egyre gyakrabban és egyre nagyobb hangerővel jelentek meg.
Tegyük félre egy pillanatra az egyre aggasztóbb folyamat technológiai okait, az orosz elektronikai hadviselés hatékonyságát, az adaptációt ,az orosz háborús innováció dinamikáját és ehelyett vizsgáljuk meg a nyugati technológiai stratégia gyökereit.
Nem titok, hogy a Második Világháborúban a szövetségesek technológiai stratégiája még nem a minőségre, hanem a mennyiségre épült. Ez a stratégia csupán akkor kezdett megváltozni amikor a kölcsönösen biztosított nukleáris megsemmisítés árnyékában egyre valószínűtlenebbnek tűnt egy konvencionális fegyverekkel megvívott tömegháború a szuperhatalmak között.
Az eisenhoweri figyelmeztetésből okulva, a Hidegháború peremén fellángoló lokális háborúkat a Nyugat sokkal takarékosabban tervezte megvívni egy új, a minőségen alapuló technológiai stratégiával. Ezekben az „új gyarmati háborúkban” a Gatling géppuska modern változatának a monopóliuma elégségesnek látszott a kollektív Nyugat katonai felsőbbrendűségének a biztosításához.
Ez a folyamat az 1991-es Sivatagi Vihar hadműveletben érte el a csúcspontját. Egy még egyelőre hatalmas, a Szovjetunió elleni háborúra méretezett Nyugati haderő az elsöprő minőségi fölény birtokában zuhant rá a Kuvaitot megszálló iraki hadseregre.
Az eredmény látványos volt és ugyanakkor félrevezető, még akkor is ha az ezt követő évtizedek „új gyarmati háborúi” igazolni látszottak a minőségen alapuló technológiai stratégia validitását.
2022-ben aztán a kollektív Nyugat ezzel a technológiai stratégiával és ezekkel az elvárásokkal alvajáratta bele magát egy az eddigieknél sokkal veszedelmesebb proxy háborúba – Oroszországgal.
Az első megdöbbenés a háború kitörése volt, mivel mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy a „történelem legnagyobb katonai szövetsége”, a puszta meglétével el fogja rettenteni Oroszországot a támadástól.
Nem rettentette el.
A második megdöbbenés akkor jött amikor kiderült, hogy Oroszország nem egy modern „gyarmat”, hanem egy olyan nem-törékeny szuperhatalom amelyik még a saját inkompetenciájának és korrupciójának a terhe alatt sem roskad össze. Iraktól eltérően Oroszország képes volt arra, hogy sztoikusan állja a modern nyugati csúcsfegyverek csapásait és jobb híján vérplazmával, harcjármű roncsokkal, térrel és idővel tömje be a gátat fenyegető lyukakat.
A harmadik megdöbbenés pedig akkor következett be, amikor kiderült, hogy Oroszország nagyon is képes háborús innovációkkal parírozni a Nyugat legígéretesebb „csodafegyvereit”.
Így alakult ki a csökkenő hozamok groteszk dinamikája, ami a Nyugatot az egyre modernebb technológiák átadására kényszeríti, amiknek a teljesítményét aztán az oroszok egyre gyorsabban képesek erodálni.
Hogy mindez hogyan fogja befolyásolni az ukrán háború kimenetelét, azt még nem tudjuk.
Az viszont eléggé egyértelmű, hogy egy jövőbeli szuperhatalom ellen vívott valódi háborúra készülve – legyen az Oroszország, Kína vagy mindkettő – a Nyugat jelenlegi technológiai stratégiája egzisztenciális válságban van.
Ennek a válságnak a legékesszólóbb bizonyítéka az a nagyon is nyilvános diskurzus ami az Ukrajna számára életet jelentő haditechnikai támogatás körül forog.
Ez a diskurzus nem csodálatos képességekkel megáldott technológiai fehér elefántokról szól, hanem a komikusan banális 155 mm-es gránátok millióiról.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
Egy újabb produkció „az ellenállás kilátástalan” tárgyában, ezúttal technológiai témának maszkírozva (a maszkírozás tán túl erős kifejezés, mondjuk: a témát felhasználva).
Természetesen ki kell emelni „az orosz elektronikai hadviselés hatékonyságát, az adaptációt, az orosz háborús innováció dinamikáját”, miközben az agressziónak ellenálló oldal „technológiai stratégiai válságban van”, és „hirtelen az összes precíziós csapásmérő eszköz hatékonysága drámaian csökkenni kezdett”.
Azon túl, hogy nyilvánvalóan természetes folyamat egy háború során a technológiai és egyéb ellenintézkedések meghozatala (amire a másik oldal is rögtön hasonlóval válaszol), neimgen tudható, hogy Castel milyen technológia stratégiai kudarcáról beszél. Mit tudunk mi, vagy ő a Himarsok, Shadow Storm, sikló bombák és precíziós gránátok használatának hatékonyságáról? Egyáltalán bevetnek ilyeneket jelenleg? Pazarolják egy álló háború során a drága és korlátozott mértékben rendelkezésre álló technikát, vagy ésszerűen egy ellenoffenzívára tartalékolják? És hol van annak a nyilvánvaló és ismert ténynek a figyelembe vétele, hogy a nyugati szállítások nem a legfejlettebb technikát tartalmazzák, hanem régebbi, vagy „lebutított” változatokat? Egyáltalán, hol az a valóságnak megfelelő tény, hogy a nyugat részéről nincs szó teljes háborúról, még hadi állapotról sem, szemben az orosz féllel, aki mindent használ, amije van? Pontosabban nem használ, miután nincs ellenszere pl. az itt leértékelt Javelin és Stinger eszközök ellen, ezek ma is fennálló hatékonysága miatt. Nincsenek orosz páncélos támadások, nincs orosz légi fölény, mert tudják, elvesztenék ezek jelentős részét.
De mindezeken túl is tartalmaz a szöveg ellentmondásokat és valótlanságokat. Csak néhány szemelvény:
– „meg voltunk győződve arról, hogy a „történelem legnagyobb katonai szövetsége”, a puszta meglétével el fogja rettenteni Oroszországot a támadástól.”
Erről annyit, hogy ilyen nemigen állt fenn, amennyiben igen, az az oroszok racionális ítéletalkotására épült, ami ez esetben nem állt fenn. Az oroszok nem számoltak sem az ukránok elszántságával és katonai képességeivel, sem a nyugat kiállásával. Ők tévedtek, nem a NATO!
– „Oroszország képes volt arra, hogy sztoikusan állja a modern nyugati csúcsfegyverek csapásait…”
Ez megint egy hamis beállítás! Oroszországot nem érik csúcsfegyverek csapásai, az orosz területeket és hátországot teljesen érintetlenül hagyják az ukránok és ezek támogatói. Ilyesmit az oroszok tesznek Ukrajnában és Ukrajna az, aki állja ezeket a csapásokat. Tehát nem osztogatják, hganem fosztogatják – kölönben stimmel.
„A harmadik megdöbbenés pedig akkor következett be, amikor kiderült, hogy
Oroszország nagyon is képes háborús innovációkkal parírozni a Nyugat
legígéretesebb „csodafegyvereit”.
Ilyen megdöbbenés nemigen volt, a parírozás, ami egyes eszközök használatától való elállásból, vagy technikai ellenlépésből áll (amellett, hogy sokszor nincs ellenlépés, csak veszteség), nem meglepetés, hanem erre nyilvánvalóan számít mindkét fél.
Egy szó mint száz, az egyik fél hanyatlik, helyzete egyre kilátástalanabb, míg a másik fél emelkedik és egyre nagyobb sikereket mutat fel, ami csak egyféle képpen végződhet. Lehet találgatni, melyik félre gondol Castel ezeket illetően.
10/10!
A szerző valemelyik előző írásában a tömegesen rendelkezésre álló 5. generációs orosz (!!!) repgépekre utal – ilyen az, amikor a filozófus technikai szakértésbe bonyolódik.
Kösz, Ubul! Valójában nem nagy dicsőség a részemről, ugyanis a dolog teljesen nyilvánvaló, csak időt kell szánni a leírására.
Egy külön kérdés, hogy Castel miért vállakozik erre a szerepre. A legjóindulatúbb válasz az lenne, hogy valami féle aggódásból, a hálátlan Cassandra-szerepet vállalva. A valóság alighanem ennél összetettebb, vagy más. Lennének erre elképzeléseim, de egyelőre ezt nem szellőztetném. Mindenesetre defetizmust sugalló tevékenységgel foglalkozni éle-halál harc közben nem túl felemelő jelzőket érdemel.
Elképesztő, hogy egy Izraelben élő zsidó a Nyugat ősellenségét dicsőíti.
Már majdnem olyan, mint amikor a magyarországi magyar teszi ugyanezt.
Castelt iszonyatosan frusztrálja, hogy most nem Izrael a nyugat Dávidja, hanem Ukrajna
ezért hát elkezdett az oroszoknak szurkolni
Castel elvtárs megint tolja az orosz propagandát, bár a tényekkel hadilábon áll, de hát ez a propagandista dolga. Ez a „hirtelen drámai csökkenés” a precíziós fegyverek hatékonyságában csak az ő koholt világában következett be, míg a valóságban csak Castel hitelessége csökkent drámaian.
A Storm Shadow debütálása 100%-os hatásfokkal történt, ezt még a hivatalos Kreml propaganda sem tagadta, úgyhogy Castel most partizánként küzd a füstölgő luhanszki fegyverraktárak tényével.
Az Excaliburt bemutató legújabb felvételek is azt mutatják, hogy továbbra is ugyanolyan tűpontosan találják el az orosz tüzérséget mint korábban.
A HIMARS is ugyanúgy működik mint eddig, a Patriot pedig bebizonyította Putyin csodafegyveréről, hogy nem is csodafegyver.
Nincs új a nap alatt, a precíziós fegyverek és a háborús propagandisták is pontosan azt teszik ami a dolguk.
A modern teknika út vissza a köbaltához .
Az szokottan defetista szerzőnek nem tűnt fel az állítólagos Patriot-vereséget követő nulla orosz precíziós aktivitás – pedig logikailag most kellene ütniük a vasat.
Feltűnően megritkultak az orosz irányított csapások – de biztosan a minimális fejlett technikát bevető lúzer Nyugat technológiai veresége miatt.
A helyzet az, hogy az elemzés minden megállapítása helytálló és semmi köze defetizmushoz. Nem állította, hogy a Patriot vereséget szenvedett volna, a Kindzsal-csapás pedig tény. Az, hogy az oroszok a precíziós csapásokat hanyagolják simán összefügghet a tavaszra ígért ukrán offenzívára időzítéssel.
Vagy simán összefügghet a szerző által régóta temetett ukrán/nyugati légvédelem helytállásával és a maszkirovkán alapuló patyomkin-szülte orosz kapacitások szűk keresztmetszetével.
Nyilván a szűk kapacitásoknak is van hozzá köze. Mindazonáltal nem gondolom, hogy az egyre jobban fogyatkozó ukrán haderő egyre újabb technikával történő felszerelése érdemi változást hozna a háború menetében.
Castel orosz kollégái nem hallottak sem a nyugati eszközök „hirtelen drámai hatékonyság csökkenésről”, sem az orosz elhárítás „adaptációjáról és innovatív dinamikájáról”.
Ezek helyett náluk most az a téma, hogy Donyeck, Mariupol, Berdjanszk, és Krasznodar területén is eltalálták a lőszerraktáraikat. Azt sem tudják, hogy rakétával vagy drónnal, csak annyit tudnak, hogy mélyen a védelmi vonalaik mögött csapnak le és hogy sajnos betalálnak.
Még az orosz propagandisták sem osztják a Magyarországon világhírű Castel hurrápropagandáját.
https://twitter.com/TheKremlinYap/status/1663077902433361921
Ismét egy kiváló elemzés – köszönet érte. A vágyvezérelt szurkolók elmebeli képességeit messze meghaladja az értelmezése, de ez ne hátráltassa a szerzőt – ahogyan eddig se.
Ez ismét nem egy elemzés csak egy kinyilatkoztatás.
Egy elemzésnek elengedhetetlen része lenne, hogy a kijelentést a nyugati technika „hirtelen drámai hatékonyság csökkenéséről” valamivel alá kellene támasztani.
De a prófétád semmivel nem támasztja alá, semmilyen erre utaló adatot nem mutat be. Csak a pusztába kiáltott szava áll magában, ami önmagát bizonyítja és amiben csak hinni lehet.
Te régi megbízható híve vagy, neked elég a próféta kinyilatkoztatása, de ez akkor sem elemzés, csupán propaganda.
Fentebb írtam, hogy a vágyvezérelt szurkolók képességeit messze meghaladja az elemzés értelmezése – te pedig ezt most alá is támasztottad. Köszönet a gyorsaságért.
Fentebb írtam, hogy az nem elemzés amit egyetlen adattal sem támasztanak alá.
Ennek hiányában ez csak kinyilatkoztatás az olyan vágyvezérelt szurkolóknak mint te.
A tények makacs dolgok .
Az elejétől fogva mondogatom, hogy a cseppenként adagolt nyugati technika-technológia egyetlen kézzel fogható eredménye az orosz képességek kiépítése ellenük. Kínáról most nem beszélek.
Kína is különlegeshadműveletezik? Egyenlőre az „Okos lány” mesét játsszák – mondjanak is, meg ne is.
Kína figyel, támogatja az oroszokat és leszűri a tapasztalatokat- szinte ingyen. Sőt! Keres azon, ami a Nyugatnak – mármint az adófizetőinek – nem kevésbe fáj.
A Nyugat adófizetőinek ez centekbe kerül. Kína a tapasztalatok alapján NEM támadja meg Tajvant.
Én nem beszéltem Tajvanról, de ha erre vagy rákattanva, akkor csak egy dolog bizonyos: eddig nem támadta meg. Az, hogy a jövőben mi lesz, az a jövő zenéje. Az adófizetői centekről meg annyit, hogy pl. az USA adósságplafonját sokadjára kellett megemelni.
Választékosan megfogalmazott és mint mindig, lényegre törő elemzés. A „nagy képről” és a fontos összefüggések bemutatásáról szól, a Roberttől megszokott letisztult lényeglátással. Várom a folytatást…
Robert C. Castel, 2022. szeptember 2.
bohóc, emlékszel még erre?
Robert C. Castel, 2022. szeptember 2.
:DDDD
Egy élvezett volt, a hozzászólásokat olvasni .
A katonák nemi identitásának eldöntésénél tartanak pillanatnyilag a nyugatiak….