Ukrajnai tapasztalatairól mesélt egy Bahmutot is megjárt izraeli önkéntes

Makszim Vainer ukrán-izraeli mentős a JC-nek beszélt megpróbáltatásairól – és arról, hogy eltökélten folytatja életmentő munkáját.

A 29 éves Makszim 2006-ban vándorolt ki szüleivel Ukrajnából Izraelbe. Amikor tavaly februárban kitört a háború, Makszim azért tartózkodott Ukrajnában, hogy nagymamáját ápolja szülővárosukban, Zaporizzsjában, Ukrajna déli részén, Dnyiprótól nem messze. Nemrég súlyosan megsérült, és hat hetet töltött lábadozással egy dnyiprói kórházban.

„Élet-halál kérdése volt – csak a szerencsén múlott, hogy ki él és ki hal meg”

mondta a JC-nek.

„A bal lábam, amelyet a repeszek átszúrtak, eltört és vérzett, de az adrenalin valahogy lehetővé tette, hogy elfussak a következő mentőautóig. A fájdalom csak később jött” – tette hozzá.

Makszim egyike volt a Global Outreach Doctors, egy amerikai NGO ötfős önkéntes csapatának, akik az ukrán sebesülteken próbáltak segíteni Bahmutnál.

Makszim épp az égboltot fürkészte a közeledő tüzérségi lövedékek és rakéták után kutatva, miközben négy társa próbálták megmenteni egy súlyosan sebesült nő életét.

„Ismertük a mintát. Az oroszok egyszer lőnek, megnézik, mi történik – például, hogy jön-e mentőakció – egy felderítő drónon vagy távcsövön keresztül, aztán újra lecsapnak” – mondta.

„Mindenütt pásztáztam, de nem hallottam és nem láttam semmit.”

Egy orosz Kornet rakéta azonban úton volt. A rakéta eltalálta Mercedes-Benz furgonjukat, megölve kollégáját, Peter Reed egykori amerikai tengerészgyalogost.

Izraeli lap: A lőszertartalékainkat élik fel éppen az ukránok

Az Israel Hayom szerint az Egyesült Államok által Izraelben tárolt lőszerek jelentős részét Ukrajnába küldték.

„A robbanás lökéshulláma felborított, és rövid időre elvesztettem az eszméletemet. A nő és egy másik, az előző találatnál megsérült férfi is meghalt” – emlékezett vissza Makszim.

Mivel tudta, hogy valószínűleg még több rakéta fog érkezni, átvette a menekülési erőfeszítés irányítását, bár továbbra is zavart volt a robbanás miatt.

Egy ausztrál önkéntes, aki a mentők második Mercedesét vezette, szintén sokkos állapotban volt. Nem volt idejük arra, hogy kiszedjék Reed csapdába esett testét az összetört járműből, és arra sem, hogy összeszedjék a többi holttestet. Makszimék a törmelékkel borított utcákon keresztül vonultak vissza egy ukrán ellenőrzőpont viszonylagos biztonságába.

Makszim hallása lassan kezd visszatérni, és azóta már kikerült a kórházból. Már a laptopjáról koordinálja a további mentési tevékenységet.

„Még nem döntöttem el, hogy újra a frontvonalba megyek-e, de várhatóan igen” – mondta.

„Semmi jel nem utal arra, hogy ez a háború hamarosan véget ér”

– mondta a JC-nek. „Fáj ezt kimondanom, de bármennyire is nem akarom beismerni, valószínűleg valamiféle patthelyzetben fog végződni”.

Addig is azt mondta: „Addig maradok itt, amíg a háború tart. Mentálisan még mindig erősnek érzem magam.”

Bár szerinte a háborúért az orosz rezsim a felelős, az oroszok többségét is hibáztatja, amiért támogatják az inváziót.

Családja szerint az oroszok kivégezték az ukrán hadsereg izraeli önkéntesét

Alekszandr Dubovik családja szerint szerette Izraelt, de harcolni akart azért az országért is, ahol született és felnőtt.