Négy év Trump és két év Biden után az értelmes amerikaiak alternatíváért kiáltanak – írja Freddie Gray a Spectator magazin szerkesztője.
„Kedden egy rendkívül népszerűtlen nyolcvanéves elnök bejelentette, hogy jövőre újraindul az újraválasztáson. Joe Biden támogatóinak többsége nem akarja, hogy induljon, és a fiatal demokraták túlnyomó többsége jobban örülne, ha valaki fiatalabb állna a helyére.
De mindenki tudja, hogy Biden miért tántorog tovább. Azért, mert a 2024-es republikánus ellenfele minden valószínűség szerint az lesz, akit 2020-ban legyőzött: Donald J. Trump, az amerikai történelem vitathatatlanul legmegosztóbb vezetője”
– írja a Spectator szerkesztője.
„Még ha Trump nem is nyeri meg a republikánus jelölést, Biden tanácsadói a jelek szerint arra fogadnak a Fehér Házban, hogy a Trumpizmus, a Republikánus Pártot még mindig uraló mozgalom még mindig eléggé elrettentő lesz a választók számára ahhoz, hogy újabb négy évet garantáljon az emberüknek a hatalomban – feltéve, hogy az anyatermészetnek és az időnek nincsenek más tervei.”
A cikk szerint Biden ezért beszélt kampányindító videójában a „MAGA szélsőségesekről”, akik alá akarják ásni a demokráciát és az abortusz szabadságát, illetve a melegházasságot. Egy baljós montázsban egy képet mutatott, amelyen Trump kezet fog a republikánus jelöltségért küzdő riválisával, Ron DeSantis floridai kormányzóval.
„A demokraták 2024-es terve tehát világos. A Biden-csapat egy amerikai Marine Le Pent akar Trumpból csinálni. Azt akarják elérni, hogy az amerikai jobboldal keresztény nacionalistái hasonló szerepet játsszanak, mint a franciaországi szélsőjobboldal – egy olyan választói csürhe, amely túl erős ahhoz, hogy meghaljon, de mégis mérgező a többség számára”
Az amerikaiaknak nem kell szeretniük Bident – a franciáknak nem tetszik Emmanuel Macron. A függetlenek és a swing-szavazók soha nem fognak kellő számban a „sajnálatra méltók” mellé állni, ahogy Hillary Clinton nevezte őket – írja Gray.
A szerző szerint az ilyen gondolkodással az a baj, hogy 2016-ban nem vált be Clintonnak. Sőt a szerző szerint, ha nem lett volna a levélben történő szavazás tömeges kiterjesztése a világjárvány miatt 2020-ban, akkor 2020-ban is megbukott volna.
„Talán az amerikai szavazók még a franciáknál is allergiásabbak a burzsoá sértésekre”
– írja Gray.
De a szerkesztő megjegyzi, hogyy a trumpizmus valóban háromszor egymás után megbukott az országos szavazáson. 2018-ban a republikánusok Trump vezetésével negyvenegy képviselői helyet és a képviselőházat veszítették el. 2020-ban a demokraták visszaszerezték az elnökséget, megtartották a képviselőházat, és a szenátust is behúzták. És 2022-ben, annak ellenére, hogy sokan beszéltek egy Biden-ellenes „vörös hullámról”, a republikánusok csak szűken nyerték meg a képviselőházat, és a különböző magasan jegyzett Trump-jelöltek feltűnő kudarca miatt elvesztették a szenátusi és kormányzói helyeket.
A szerző leírja, hogy a következtetés, amelyet számos republikánus stratéga oszt, az, hogy a „Trump-fáradtság” valós. Itt jön DeSantis a képbe. Őt eléggé jobboldalinak tartják ahhoz, hogy sok Trump-szavazót magával ragadjon, ugyanakkor megvan az a sokrétű előnye, hogy nem Donald Trump. Lehet, hogy a felmérések szerint messze le van maradva a verseny e korai szakaszában, de még mindig nem jelentkezett be.
„DeSantis mellett az szól, hogy ahogy a republikánusok szembesülnek azzal a valósággal, hogy egy újabb nehéz forduló vár rájuk a Donalddal a listájukon, ezért egyre vonzóbbnak fogják találni őt. A legfrissebb közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják, hogy Trump előnye némileg csökken, ahogy a népszerűségi fellendülés, amelyet a múlt hónapban New Yorkban történt nevetségesen igazságtalan büntetőjogi vádemelését követően élvezett, elhalványul.
DeSantisnak még mindig sok mindennek kell jól alakulnia az elkövetkező hónapokban ahhoz, hogy mindez valóra váljon. A jelöltsége a valósággal való találkozáskor elolvadhat. A szélesebb nyilvánosság hamarosan megtudja, hogy valójában elég unalmas szónok. Lehet, hogy ügyes kultúrharcos, aki tudja, hogyan kell felhúzni a liberális médiát, de ebben a tekintetben soha nem fog tudni Trumphoz felnőni. Emellett olyasmit is meg kell tennie, amit 2016 óta egyetlen republikánusnak sem sikerült: megnyerni a Donald Trumppal folytatott csetepatét” – írja Gray.
A cikk megjegyzi, hogy a Trump-kampány a legújabb felmérésekre reagálva a héten egy gonosz e-mailt küldött, amelyben DeSantis kormányzói tevékenységét támadta.
„Az amerikaiak mostanra már tudják, hogy bár Biden szereti magát régimódi mérsékeltnek beállítani, valójában a történelem bosszúálló oldalán áll.
Az öreges néha homályos támogatásával kormánya többek között támogatta a kritikai fajelméletet az iskolákban, olyan adósságelengedési programokat folytatott, amelyek diszkriminálnák a fehéreket, és megakadályozta a transznemű sportolók iskolai versenyeztetésére vonatkozó korlátozásokat
Mindez rendkívül népszerűtlen Amerikában, a radikalizmus mégis tovább menetel. Négy év Trump és két év Biden után az értelmes amerikaiak alternatíváért kiáltanak. Nem úgy tűnik, hogy kapnak is egyet” – zárja Gray.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.