A Közel-Keleten és az egész világon vannak olyanok, akik az izraeli tömegtüntetéseket a gyengeség jelének tekintik. Tévednek — emlékeztet jom haácmaut, Izrael Állam függetlenségének 75. évfordulója alkalmából Ariel Schmidberg, az I24News hírigazgatója.
1948. május 14-én késő délután David Ben Gurion és az ideiglenes államtanács tagjai aláírták Izrael függetlenségi nyilatkozatát. A nyilatkozatban többek között ez állt:
„Eretz Izrael – Izrael földje – volt a zsidó nép szülőföldje. Itt alakult ki szellemi, vallási és politikai identitásuk…”.
„E történelmi és hagyományos kötődéstől hajtva a zsidók minden egymást követő nemzedékben arra törekedtek, hogy újra megalapítsák államukat ősi hazájukban. Az utóbbi évtizedekben tömegesen tértek vissza. Úttörők, maápilim [a korlátozó törvények ellenére Eretz-Izraelbe érkező bevándorlók] és védők, virágba borították a pusztákat, újjáélesztették a héber nyelvet, falvakat és városokat építettek, és egy virágzó közösséget hoztak létre, amely saját gazdaságát és kultúráját irányítja, szereti a békét, de tudja, hogyan védje meg magát, a haladás áldásait az ország minden lakójának elhozza, és független nemzetiségre törekszik…”.
„1947. november 29-én az Egyesült Nemzetek Közgyűlése határozatot fogadott el, amelyben felszólított egy zsidó állam létrehozására Eretz-Izraelben… A zsidó nép államalapítási jogának az Egyesült Nemzetek Szervezete általi elismerése visszavonhatatlan….
„Izrael állama nyitott lesz a zsidó bevándorlás és a száműzöttek összegyűjtése számára; elősegíti az ország fejlődését minden lakója javára; a szabadságon, az igazságosságon és a békén alapul, ahogyan azt Izrael prófétái megálmodták; biztosítani fogja a társadalmi és politikai jogok teljes egyenlőségét minden lakosa számára, vallásra, fajra vagy nemre való tekintet nélkül; garantálni fogja a vallás, a lelkiismeret, a nyelv, az oktatás és a kultúra szabadságát; meg fogja védeni minden vallás szent helyeit; és hű lesz az Egyesült Nemzetek Alapokmányának elveihez.”
A legtöbb ember hajlamos alkalmazkodni a meglévő helyzetekhez, és néha az az érzésünk, hogy a megszokott dolgok mindig is léteztek, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem így van.
Vegyük például a Burdzs Kalifát: a világ legmagasabb felhőkarcolóját, amely Dubaj vitathatatlan jelképévé vált. Mindössze 13 évvel ezelőtt adták át. Az Azrieli-tornyokat pedig, amelyek Tel-Aviv jelképévé váltak, kevesebb mint 25 évvel ezelőtt adták át.
Mindkét esetben az az érzés, hogy mindig is a táj részei voltak. Ez Izrael államra is igaz. Néha nehéz felfogni, hogy az Izrael Állam nevű csoda csak 75 éve létezik.
A történészek, ellentétben a legtöbb emberrel, hajlamosak „felülről” nézni az időszakokat, és higgadtan és a megfelelő perspektívából szemlélve megértik, hogy az események vagy válságok, még a leghosszabbak is, csupán egy-egy pont a történelem folyásában. Egy 75 éves időszak az emberi történelemben sem több, mint egy pont.
Izrael fiatal ország, amely a megalakulása előtti időszaktól napjainkig egzisztenciális és szinte lehetetlen kihívásokkal nézett szembe: a háborúktól és a szakadatlan stratégiai fenyegetésektől kezdve a bevándorlók befogadásán át a tömeges lakásépítésig rövid idő alatt az első évtizedekben.
Következésképpen olyan dolgok, amelyek más országokban szinte normálisak vagy magától értetődőek, Izraelben még nem léteznek. Mint például? Nos, például egy alkotmány.
Izrael államnak nincs alkotmánya.
Talán a helyes kifejezés az lenne, hogy „még mindig nincs alkotmánya”, és talán soha nem is lesz.
Izrael 75. függetlenségi napja nem egy átlagos függetlenségi nap. Az elmúlt hónapokban a fiatal ország súlyos belső válsággal küzdött, ami miatt hetente százezrek vonulnak az utcára, hogy a kormány ellen tiltakozzanak. Igen, az értékek és a világnézet körüli tartós küzdelem folyik. Igen, a lakosság különböző csoportjai között szakadás van. Igen, van megosztottság. Igen, mindenhol végtelen viták vannak – a Knesszetben, a munkahelyeken és még a családi étkezéseken is.
Az ország összes szimbólumát mindkét oldal mozgósította a harcra – a zászlót, a himnuszt és a Függetlenségi Nyilatkozatot is. Mintegy 75 évvel ezelőtt az „Ideiglenes Tanács” tagjai aláírták azt a dokumentumot, amelyben az állam kötelezettséget vállal az egyenlőségre és a vallás, a lelkiismeret, a társadalmi és politikai nézetek, a kultúra, az oktatás és a nyelv szabadságára. Izrael Államnak mindig is ez volt az erőssége: a sokszínűség.
A Közel-Keleten és az egész világon vannak olyanok, akik az izraeli tömegtüntetéseket a gyengeség jelének tekintik. Tévednek.
A reform melletti és elleni tüntetések fontos kifejeződései az izraeli demokrácia erejének.
Izrael a múltban is átélt már ilyen belső válságokat (az oslói megállapodások körüli vita és a Gázai övezetből való kivonulási terv miatti szakadás a nemzetben, hogy csak két példát említsünk), és nagyon gyorsan kilábalt belőlük. Igaz, ezek a viták sebeket hagytak maguk után, olykor sokat; de a sebhelyek természete, hogy begyógyulnak. Ez egy folyamat.
Igaz persze, hogy ha sokat rángatod a kötelet, van egy pont, ahol végül elszakad. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy ott tartunk. Csak fontos emlékezni: mint a Burdzs Kalifa, Izrael Állam sem volt mindig itt, és fontos, hogy a társadalom minden eleme a megfelelő perspektívából tekintsen a kihívásokra, hogy Izrael létezését a következő 75 évre is biztosítsuk.
Összességében ez csak az első 75 év egy erős, okos, virágzó és sikeres ország életében, amely fiatalkorában még mindig tapasztalatokat gyűjt – jókat és fájdalmasakat egyaránt – és közben felnőtté válik.
| Izrael függetlenségét 1948. május 14-én kiáltották ki, ez a héber naptár szerint 5708 ijjár hó 5. napja. Jom haácmaut, a függetlenség napja a zsidó államban nemzeti ünnep, a függetlenségért elesett zsidó hősök emléknapját, jom hazikaront követően 2023-ban április 25-én, kedd estétől szerda napnyugtáig tart. |
