Április 22. a Föld napja. Ez alkalomból néhány, a témával kapcsolatos zsidó gondolatot gyűjtött össze a zsido.com
Amikor Mózes az égő csipkebokor előtt állt, egy égi hang azt mondta: vedd le a cipődet, mert a hely, amin állsz, szent. A Földet az Örökkévaló teremtette és kötelességünk, hogy védjük és őrizzük.
Bölcseink előírták, hogy különféle természeti csodák láttán meghatározott áldásokat mondjunk. Ilyen csodák közé tartozik a dörgés, a villámlás, a szivárvány, a hullócsillag, a fák első virágzása niszán hónapban, vulkán vagy földrengés. Különleges ezek között a birkát háchámá – a Napra mondott áldás, mely nagyon ritkán, 28 évente egyszer hangzik el, amikor a Nap éppen ott jár az égen, ahol a teremtés pillanatában volt:
Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki megismétli a teremtés művét.
A hászid mesterek különös kapcsolatban voltak a természettel. Rendkívül fontos volt számukra a természetből merített inspiráció, és sokan közülük sok időt töltöttek a szabadban, elvonulva a világ zajától. Ezt úgy nevezik: hitbodedut, elkülönülés. A breszlávi Náchmán rabbi például ezt mondta:
„Világ Ura, add meg nekem a képességet arra, hogy egyedül legyek. Legyen az a szokásom, hogy minden nap kimegyek a fák és a füvek közé, minden növekedő dolog közé, és lehessek ott egyedül, hogy azzal beszélhessek, akihez tartozom.
Tudd, hogy minden pásztornak és pásztorlánynak megvan a saját dallama [nigun] minden egyes fűszálhoz és minden helyszínhez, ahol terelik a nyájukat. Mert minden egyes fűszálnak megvan a maga dala, és a pásztorok ezekből a dalokból állítják össze a saját dalaikat.”
A zsidó filozófia fontos gondolata a tikun olám, a világ megjavítása.
Az embernek egész életében azon kell fáradoznia, hogy jobbá tegye a világot.
Ebbe a gondolatkörbe tartozik a gmilut chászádim, a jó cselekedetek elvégzése, melyek egészen apró, csak egy pillanatot igénylő tettek is lehetnek, de bölcseink szerint ezeken nyugszik a világ (Ávot 1:2). Ugyancsak a Pirké Ávotban (2:16) olvassuk azt a rendkívül fontos gondolatot ezzel kapcsolatban, hogy bár a feladat hatalmas, tudnunk kell, hogy senkinek nem kell az egész munkát elvégeznie, csupán a saját részét kell megtennie.
Erre reflektál a híres talmudi történet (Táánit 23a): Egy napon Choni Hámáágel – aki a polgári időszámítás szerinti első században élt bölcs és csodatevő volt – meglátott egy embert, aki éppen szentjánoskenyér fát ültetett. Megkérdezte tőle: „Mennyi idő múlva hoz ez a fa termést?” – Így válaszolt a férfi: „Hetven év múlva”. Akkor azt kérdezte tőle: „Gondolod, hogy még hetven év múlva is élni fogsz, és eszel ennek a fának a terméséből?” – Azt felelte a férfi: „Valószínűleg nem. Azonban amikor erre a világra születtem, rengeteg cháruv fát találtam itt, melyeket apám és nagyapám ültetett. Ahogyan ők fákat ültettek nekem, én is ültetek a gyermekeim és az unokáim számára, hogy élvezhessék e fák gyümölcsét.”
Végül fontos megemlíteni a környezetvédelem és környezettudatoság zsidó gyökereit. Nem más ez, mint a bál táschit, a ne rombolj törvénye, mely a háborúban megostromlott város gyümölcsfáival kapcsolatban hangzik el, de bölcseink kiterjesztették a világ más értékeire is. Az embernek őriznie és védenie kell az Örökkévalótól ajándékba kapott, csodás világot. „Amikor Isten megteremtette az embert, megmutatta neki az Édenkert összes fáját és azt mondta: Látod, milyen csodálatosak és dicséretre méltóak a műveim? És mindent, amit teremtettem, neked teremtettem. Légy óvatos, és ne tedd tönkre, ne rombold le a világomat, mert ha így teszel, senki nem jön utánad, hogy kijavítsa azt.” (Kohelet rábá)
Borítókép: Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
