Vezető izraeli haredi lap: A harc az ortodoxia megmentéséért folyik

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A Bechádré Chárédim című vezető izraeli haredi lap is beszámolt a Magyarországi Autonóm Orthodox Hitközség napokban megtartott vezetőváltásáról. A lap szerint az egykor patinás, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben kifosztott, mára drámai mértékben kiüresedett hitközség megmentéséért folyó harc a kétszáz évvel ezelőtt indult vallásreform (Magyarországon neológia) elleni harchoz hasonlít, legalábbis ami a tétet illeti.

A lap úgy fogalmaz, hogy a MAOIH vezetéséért folyó küzdelemben a tét, hogy a hitközség ne kerülhessen a neológia kezébe, így a két szemben álló erő a Chátám Szofer (Mose Schreiber pozsonyi ortodox rabbi, 1762–1839, aki életét tette fel a vallásreformáció elleni küzdelemre – a szerk.) öröksége, illetve a neológia (értsd Mazsihisz — a szerk.).

„Az ügynek, amelynek részletei vastag könyveket töltenek meg, súlyos jelentése van, következményei pedig óriásiak és drámaiak lehetnek. A közösség egyik magas rangú tagja a Bechádré Chárédimmel folytatott beszélgetés során kifejtette:

»A közösség és intézményei megmentésének kritikus szükségességén kívül nyilvánvaló, hogy a kormány nem fogja eltűrni, hogy a kijelölt állami pénzek továbbra is eltűnjenek. A helyzet rendkívül érzékeny«

–- utalt a megkérdezett egyén azokra az állításokra, amelyeket az előző vezetés súlyos pénzügyi sikkasztásról terjednek és amelyek miatt szükségessé váltak a változások.”

A lap szerint „az egyik oldalon azok állnak, akik igyekeznek visszakerülni a közösség élére és átadni azt a neológia irányítása alá, ahogyan az korábban volt, a másik oldalon Oirechman Smuel rabbi áll, aki a közösség tagjaival együtt vezeti a kampányt és azon munkálkodik, hogy a magyarországi vallásos zsidó közösségek szorosabb koordinációban működjenek együtt.”

A Bechádré Chárédim hozzáteszi, hogy „az elmúlt évtizedben Oirechman rabbi szoros együttműködésben dolgozott Köves Slomó rabbival, magyarországi zsidó reneszász vitathatatlan vezetőjével.”

Elsők között gratulált a MAOIH új vezetésének az izraeli diaszpóraügyi miniszter

Ámicháj Chikli sikeres munkát kívánt a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség főtitkárának.

“Vezető izraeli haredi lap: A harc az ortodoxia megmentéséért folyik” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. köszönöm az idézett cikket, a maszlagból kimaradt , hogy mennyi ingatlanról és pénzről szól az emih hatalom átvétele az ortodoxiaban.

  2. A vallás az a mákony, amiben az instabil lelkületű emberek támaszt keresnek. Akik adagolják, azok meg jól megélnek belőle.

    • Amit írtál az csak fél igazság. A vallás csak egy képkeret tulajdonképpen a lényeg az lenne ami ezen belül van. Van aki csak jó cselekedetekkel, különböző előírások betartásával valamint hagyománnyal, esetleg rendszeres közösségbe járással és még sok más emberi jó szándékkal és tettel törekszik megfelelni az emberek elvárásainak. A saját lelkiismeretét is megnyugtatva, valamint Isten és a vallása által előírt szabályokat is igyekszik betartani. Kb én így definálnám a vallást. Ettől viszont élesen elválasztanám és megkülönböztetném a személyes eleven és élő Isten hitet. Konkrétan hogy miért? Ebben a posztban inkább nem fejteném ki bővebben.

      • Természetesen féligazság – mert pl a buddhizmusból, vagy a hinduizmusból nem nagyon élnek fényűzően – , ám az igazság olyan, mint a hagyma. Nem annyira szagos, inkább rétegei vannak.

        • Már pedig létezik abszolút igazság csak az a Bibliában található. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!
          Ézsaiás 55: 8, 9

          • Einstein kétségtelenül egy nagy koponya volt, de csak egy teremtmény. Számomra ez kb olyan mintha a művész helyett a festményt vagy a a szobrát dicsőíteném. Elismerem talán nem a legjobb hasonlat, de valahogy igazán így tudnám kifejezni ebben az esetben a véleményemet.

          • Én minden véleményt tiszteletben tartok, de nem mindegyiket tartom mérvadónak – részemre.

  3. „A Neokohn.hu vezérelve, hogy az Olvasóknak joguk van politikailag független, méltányos és kritikus forrásból tájékozódni”.
    (Szerkesztőségi irányelvek)

    „”A Neokohn nem kötődik pártokhoz vagy politikai oldalakhoz. Lapunk a zsidó közösség értékeinek talaján álló, azt megerősíteni kívánó hírportál ”
    (Rólunk)
    Nevessek vagy inkább sírjak?