Múlt vasárnap, február 12-én választás volt Berlinben. A képviselőházi és kerületi polgármesteri választást azért kellett újból megtartani, mert az alkotmánybíróság a 2021-es országgyűlési és berlini képviselőházi választások során elkövetett hibák és tudatos csalások miatt elrendelte a választás megismétlését.
Nem apróságokról volt szó: Hamis vagy hiányzó szavazólapok, szavazólapok tudatos visszatartása, a szavazatösszesítések kézi „kijavítása”, 18 óra után, vagyis az első eredményhirdetés után is nyitva tartó szavazóhelységek, a szavazás időleges megszakítása, szavazólapok 18 éven aluliaknak való kiadása, pecsét nélküli szavazóládák, és sorolhatnánk vég nélkül tovább a rendellenességeket, amelyeknek akár csak egyike is elegendő lett volna a választási eredmény megsemmisítésére.
Képzeljük csak el egy pillanatra, mi történt volna Németországban, az EU-ban és az egész nyugati világban, ha ez Magyarországon esett volna meg.
Németországban ezzel szemben mély hallgatás kísérte az újabb és újabb leleplezéseket, és csakis néhány ellenzéki újságíró kitartó nyomozásának és csökönyös követelésének volt köszönhető, hogy másfél év után legalább a képviselőházi és polgármesteri választást meg kellett ismételni.
Az alkotmánybíróságnak a feltárt hibák / csalások miatt tulajdonképpen a szövetségi választást is érvénytelenítenie kellett volna, amire azonban nem került sor.
Ez azért történhetett meg, mert a szövetségi választás megismétléséről először a szövetségi parlamentnek kellene döntenie, vagyis a jelenleg kormányzó szocdem-zöld-szabaddemokrata pártszövetségnek saját hatalmát kellett volna megkérdőjeleznie – amit természetesen nem tett meg.
És még egy nagyon jelentős korlátozás is volt, ami a most megismételt szavazás értelmét megkérdőjelezte:
A még kormányzó – tehát illegálisan hatalomra került – berlini parlament úgy döntött, hogy az immár érvénytelen választás után általa megválasztott és beiktatott (szélsőbal-zöld) kerületi polgármesterek minden körülmények között hivatalban maradnak, teljesen függetlenül attól, hogy mi lesz az újabb választás eredménye.
Ezzel kapcsolatban még a rendszerhű média néhány bátrabb kommentátora is „posztdemokratikus” választásról írt.
A választás végül – német viszonylatban alacsony 63 százalékos részvételnél – a kereszténydemokrata CDU győzelmével végződött, a CDU a szavazatok 28,2 százalékával a legerősebb párt lett. A CDU ezt a helyezését 2001-ben vesztette el, azóta a mostani választásig a szociáldemokrata párt állította a kormányzó főpolgármestert és vezetett különböző koalíciókat. Az SPD most elvesztette szavazói három százalékát és a zöldekkel egy szinten, 18,4 százaléknál végzett. Ugyan az eddigi hárompárti, a szocdemekből, zöldekből és a kommunista Die Linkeből álló koalíció elvesztette szavazóinak 5,4 százalékát, ennek ellenére együtt továbbra is többségük lenne.
Saskia Esken, a szociáldemokraták házmester mentalitású társelnöke, azonnal kijelentette, hogy ugye nem elég a választást megnyerni, a kormányzáshoz többség kell, ami a CDU-nak nincs és nem is lesz meg. Eskennek igaza van. A berlini végeredmény pontosan ábrázolja, hogy hogyan lett a német választásokból áldemokrata pózolás: Teljesen mindegy, hogy ki nyer, valahogy mindig sikerül összetákolni egy a zöldek ideológiai vezetése alatt álló szélsőbal-zöld koalíciót. Minden valószínűség szerint pontosan ez fog megint történni.
Annak a koalíciónak, amelyiknek sikerült Berlint egy diszfunkcionális, lerobbant, a többi szövetségi államon élősködő „failed state”-té változtatni, megint többsége lesz, hiába nyert a CDU.
Persze ez a CDU bűne is. Már több regionális és nemzeti szintű választáson nyilvánvalóvá vált, hogy mely célt szolgál valójában az Alternative für Deutschland (AfD) szélsőjobboldali náci pártként való gyalázása, amelyben a baloldallal karöltve a CDU is vezető szerepet játszik.
Ami a CDU részéről hihetetlen rövidlátásra és öngyilkossági hajlamra vall, hiszen a zöld-baloldal éppen az AfD-nek a demokratikus pártok köréből való kiátkozásával éri el azt, hogy egy polgári CDU/CSU-AfD-koalíció, vagyis egy polgári többség elképzelhetetlen legyen.
És amíg az AfD pária marad, addig továbbra sincs esélye egy polgári hatalomváltásnak, és sajnos semmilyen kilátás sincs arra, hogy ezen valami is változzék.
Friedrich Merz, a CDU elnöke, akitől sokan a CDU visszatértét a konzervatív-liberális politikához várták, ott folytatja, ahol Merkel abbahagyta. A zöld-bal média őrjöngésétől reszkető, megalkuvó és emberileg gyenge Merz továbbra is kiszolgáltatja pártját a zöldeknek és a baloldalnak. Mivel az AfD-vel nem hajlandó együttműködni, ahhoz, hogy kormányra kerülhessen bárhol is, vagy abszolút többséget kellene szereznie, ami jelen körülmények között kizárt, vagy a zöldekkel, illetve a szocialistákkal kell koalícióra lépnie, aminek minden esetben az önmegtagadás a vége. Ugyan Berlinben az AfD csak 9,1 százalékot szerzett, de szövetségi szinten a legutóbbi felmérések szerint már 16 százaléknál tart, ami megfelel a zöldek támogatottságának.
A CDU/CSU jelenlegi 28, és az FDP 8 százalékával kényelmes polgári többségre lenne lehetőség – ami persze mindaddig elképzelhetetlen, amíg az AfD kiátkozása tart.
A berlini választásnak azért volt egy pozitív eredménye: A szabaddemokraták 4,6 százalékkal csúfos vereséget szenvedtek és nem kerültek be a parlamentbe. A szabaddemokraták a bukást bőven kiérdemelték. A szövetségi kormányban mindent elárultak, ami egy szabadságpárt célkitűzéseihez tartozna, sőt, több nagyon fontos kérdésben még zöldebb, illetve totalitáriusabb politikát folytatnak, mint a zöldek, ami komoly teljesítmény. Ehhez tartozik a szabaddemokrata igazságügyminiszter családellenes genderpolitikája ugyanúgy, mint a legszélsőségesebb oroszellenes háborús uszítás, a klímahisztéria hűséges követése és a demokratikus szabadságjogok leépítésében játszott vezető szerep.
Első pillantásra nehéz arra a kérdésre választ adni, hogy hogyan szavazhattak a berliniek olyan pártokra, amelyek a város valóban katasztrofális helyzetéért felelősek. Ezért most néhány szám fog következni, amelyek talán meg tudják világítani a berlini választópolgárok rejtélyes választási preferenciáit. Mert azért egy komoly kérdés az, hogy miért szavaznak emberek olyan pártokra, akik pokollá teszik és akarják tenni az autósok életét, akik a nyomasztó lakáshiányt úgy kívánják megszüntetni, hogy az ingatlanokat államosítják, akik teljesen lezüllesztették az oktatási rendszert, a nyilvános közlekedést és a polgári ügyintézést, akik szétzilálták a rendőrséget és tűrik az iszlám országokból származó klánok uralmát egész kerületek felett, hogy csak néhány berlini problémát említsünk.
Berlinnek 3,78 millió lakosa van. A németek száma 2,4 millió, 570 000 embernek „külföldi gyökerei” vannak, vagyis nem Németországban születtek. 811 000-en külföldiek.
2021 végén 557 000-en éltek munkanélküli segélyből, 13.000-en szociális segélyből, abban az országban, ahol állítólag égető munkaerőhiány van. Berlin ezzel a harmadik helyen áll két Ruhr-vidéki város mögött. 48.500 háztartásnak az adófizető állta teljesen vagy részben a lakbérét, ez átlagban valahol 250 és 300 euró körül mozgott. És akkor még nem beszéltünk a családi pótlékról, az „ingyenes” bölcsődékről és óvodákról, a magasan szubvencionált nyilvános közlekedésről, a kultúrproletáriátus és az állami propagandisták ellátásáról és ki tudja még mennyi más állami jótéteményről.
Egy közösségben, ahol a túlnyomó többség az adófizetőkből kisajtolt pénzből él, a többség mindig arra fog szavazni, aki neki ezeket a jótéteményeket továbbra is garantálja.
Ennek nagy ára van: a dolgozó középosztály adók következtében való elszegényedése, ha már több nem préselhető ki, akkor következik az állami hitelfelvétel és eladósodás, majd a pénznyomtatás és a rohamosan emelkedő infláció – vagyis az általános elszegényedés és mind nagyobb személyes függés az államtól.
Ez a folyamat biztosítja továbbra is a szélsőbal-zöld hatalmat nemcsak Berlinben, hanem egész Németországban. A berlini állapotok előrevetítik Németország jövőjét.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.