Neonácik és antifasiszták csaptak össze a „kitörés napján”

A korábbi évekhez hasonlóan — a hatósági tiltások ellenére — idén is több szélsőjobboldali szervezet tartott megemlékezést az 1945-ös budapesti kitörés évfordulóján — írja a Tett és Védelem Alapítvány honlapja.

A budai Vár területére hat gyűlést jelentettek be, ezek közül hármat betiltott a rendőrség, míg három megtartását tudomásul vette. Egyes csoportok holokauszt megemlékezés leple alatt tartottak volna rendezvényt, ám a rendőrség ezt is elutasította. A szélsőjobboldali rendezvények ellen a különböző országokból és Magyarországról összegyűlt antifasiszták terveztek demonstrálni így a rendőrség fokozott készültséggel volt jelen a köztereken.

Az RTL úgy tudja, hogy a német rendőrség a frankfurti repülőtéren letartóztatott egy 41 és egy 46 éves szélsőjobboldali férfit, akik a budapesti kitörésnapi vonulásra akartak utazni. A kihallgatásuk után megtiltották nekik, hogy elhagyják az országot.

A tiltások ellenére is „becsület napi” rendezvényt tarthat a szélsőjobb

Korábban holokauszt-megemlékezésnek próbálták álcázni a rendezvényt.

Mint utóbb kiderült a rendőri készültség indokolt volt, hisz annak ellenére, hogy a Budai Vár – Bécsi Kapu területére meghirdetett gyűléseket betiltotta a rendőrség, a szombat délután 13 órára meghirdetett gyülekezőre elkezdtek szállingózni a résztvevők. A hvg.hu tudósítása szerint 16 órára több százan, akár ezren is lehettek a téren.

A Mandiner arról számolt be, hogy a rendőrség nem engedte, hogy a jelenlévők a Bécsi kapu térre vonuljanak, ahol az antifasiszta mozgalom Németországból érkezett tagjai gyülekeztek. Helyszíni információk szerint egyes szélsőjobboldali demonstrálók a tiltás ellenére megkíséreltek feljutni a helyszínre, ám a rendőrség mindenhol megakadályozta a két gyülekezet találkozását. Különböző sajtóbeszámolók szerint ugyanakkor a neonácik és az antifasiszták több helyen is összetűztek egymással. A fáklyás vonulás hivatalosan 17 órakor kezdődött volna, ám fél öt körül kisebb csoportokban elkezdték elhagyni a helyszínt a jelenlévők.

A Mandiner szerint már egy pénteki újbudai esetnél is felvetődött, hogy ilyen összetűzés történhetett miután viperával felszerelkezett, símaszkos banda támadt rá egy 40 év körüli férfira a XI. kerületben péntek délután. Feltételezések szerint német antifasiszták lehettek az elkövetők.

Ezzel kapcsolatban a Mérce idézi a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye sajtóközleményét, amely arról számolt be, hogy az esetről videó is készült. A felvételt közlők szerint a paprikaspray-vel és viperákkal felfegyverkezett támadók neonácikra vadászó német antifasiszták voltak. Az esettel kapcsolatban egy nőt előállítottak a szombati antifasiszta tüntetésről a rendőrök. A lap tudósítója arról is beszámolt, egy német újságírót ismeretlen neonácik bántalmaztak a Normafa környékén. Állítólag egy antifasiszta és egy neonáci csoport a Halászbástyánál nézett farkasszemet egymással, a Mérce szerint a szélsőjobboldaliak megdobálták az antifasisztákat, sérülésről azonban nem érkeztek információk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya a Mandiner kérdésére annyit közölt, hogy „az ügyben jelenleg felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt folyik nyomozás ismeretlen tettesek ellen. A BRFK az eset valamennyi körülményét vizsgálja”.

Holokauszt megemlékezésnek próbálták álcázni a „becsület napi” rendezvényt

A hatóság azonban résen volt, és rájött, hogy „az adott gyűlés összefüggésbe hozható a »Kitörés napi« megemlékezéssel”.

A Mandiner arról értesült, hogy nemcsak Gazdagréten, hanem szombaton a Normafánál is volt összecsapás a két tábor között, a Magyar Jelen pedig arról írt, hogy a Széll Kálmán téren úgyszintén történt hasonló eset. A helyszíni tudósítás szerint „a Betyársereg két antifa-fészek ellen indított támadást, egyet a Széll Kálmán téren, egyet a Vár tövében. Az importált antifasiszták közül menekülés közben jó néhányan elestek és beütötték magukat. Most rendőrök védik őket”.

Szombaton Budapestre látogatott az Európai Balpárt elnöke is, Walter Baier, aki kezdődtek, aki a Cipők a Duna-parton emlékműnél rótta le kegyeletét, és tartott nemzetközi sajtótájékoztatót. Pártja nevében üdvözölte a magyar antifasisztákat, szolidaritásáról biztosította a hazai náciellenes mozgalmat, és élesen tiltakozott az ukrajnai háború miatt.

Kiemelt fotó: Dián Ákos / merce.hu

Holokauszt-kétkedők, akiknek ma is a „Rothschildok” az ellenségeik

Fegyelemmel és „becsületes” szervezettségben zajlott az a neonáci rendezvény Budapesten, amelyen több száz holokauszt-kétkedő használta fel sok ezer katona halálát arra, hogy emlékeztessenek: fajvédő harcuk folytatódik.