Fegyveres támadó gyilkolt egy spanyolországi templomban

Legalább egy ember életét vesztette egy szúrófegyverrel felfegyverkezett férfi támadásában a dél-spanyolországi Algeciras városának egyik templomában – közölte szerdán a spanyol belügyminisztérium.

Az incidens a város San Isidro nevű templomában, illetve annak közelében történt.

Az El Mundo című spanyol napilap tudomása szerint a szamurájkarddal, vagy bozótvágó késsel felfegyverkezett marokkói származású férfi négy embert megsebesített.

A gyanúsítottat elfogták.

Az első értesülések szerint a plébános súlyos sérüléseket szenvedett. A halálos áldozat sekrestyésként szolgált.

„A tényeket kivizsgálják és kielemzik, de egyelőre nem lehet megállapítani a támadás természetét”

– közölte a spanyol belügyminisztérium. Az RTVE közszolgálati televízió szerint ugyanakkor a hatóságok nem zárják ki a terrorista indítékot.

Két embert megölt egy német vonaton egy késes támadó

A támadó az első információk szerint nem német állampolgár volt.